Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán a Biológiai Intézet egyes tanszékei, oktatói október 15-én részleges sztrájkba kezdtek. A tiltakozó akció határozatlan ideig, de előreláthatóan legalább egy hónapig fog tartani, a figyelemfelhívás kiváltó oka pedig az, hogy az intézet az ELTE költségvetéséből nem kapta meg a gyakorlati oktatáshoz szükséges összeget a 2018/19 első félévére. A részleges sztrájk lényegében abból áll, hogy a természettudományi képzésben elengedhetetlen gyakorlati órákon az oktatók és a hallgatók nem végeznek semmiféle költséges gyakorlati tevékenységet, az oktató csupán szóban ismerteti, hogy mik lettek volna az éppen aktuális kísérletek.
Aláírta a futballstadion bérbeadásáról szóló szerződését Stubendek László, a szlovákiai Révkomárom polgármester és Baráth György, a KFC klub elnöke. Ezek után a klub már megkötheti a Magyar Labdarúgó Szövetséggel a támogatási megállapodást és elkezdődhet a stadion felújítása. A kivitelező a magyar fél által kiválasztott Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. lesz. A magyar kormány tavaly nyáron döntött arról, hogy 1,8 milliárd forinttal (5,7 millió euró) támogatja a komáromi focistadion teljes körű felújítását, valamint egy fociakadémia létrehozását. Mivel a stadion a város tulajdonában van, a támogatás kedvezményezettje pedig a KFC Komárno Polgári Társulás, ezért szükség volt arra, hogy a város hosszú távú bérleti szerződést kössön a klubbal.
Az Index és a Greenpeace szakemberei által az egykori Óbudai Gázgyár melletti Duna-szakaszon vett csurgalékvíz- és üledékminták több rákkeltő anyag többszörös, esetenként több mint kétszázszoros határérték-túllépését mutatták. A minták vizsgálata akkreditált környezetanalitikai laboratóriumban történt. Az eredmények alapján a Greenpeace hivatalos bejelentést tett a zöldhatóságnál. A volt Óbudai Gázgyár területe a fővárosi önkormányzat tulajdonában áll, illetve egyes részei a korábbiakban a Graphisoft Park fejlesztőjének tulajdonába kerültek. A teljes területet azonban évtizedekig az NKM Nemzeti Közművek Zrt. tulajdonában álló NKM Földgázszolgáltató Zrt. jogelődje, a Fővárosi Gázművek Zrt. használta. A kármentesítési kötelezettség ezért a terület korábbi használóját, az NKM Földgázszolgáltató Zrt.-t terheli. Szakértők szerint a mintákban talált veszélyes, rákkeltő anyagok közvetlen veszélyt inkább azokra jelentenek, akik az alacsony vízszintállásnál közvetlenül érintkeznek a csurgalékvízzel, vagy beszívják azokból képződött gázokat. Azaz főleg állatokat (halakat, madarakat, kutyákat) érinthet, esetleg az arrafelé horgászó, sétáló embereket. A szennyeződés a folyóba kerülve felhígul, de bizonyos mennyiségben, az alacsony vízállásnál kevésbé hatékony parti szűrésű kutakon keresztül akár az ivóvízbe is bekerülhet.
Valószínűleg heteken belül, de még biztosan az idei évben átveszi Andy Vajnától a TV2 Média Csoport Zrt. irányítását Mészáros Lőrinc egyik nagyvállalata. A vevő az Opus Global Nyrt. szárnyai alatt működő Opus Press Zrt., a Mészáros-féle médiabirodalom fő zászlóshajója, a Mediaworks Hungary Zrt. tulajdonosa lehet. A tranzakcióval párhuzamosan Mészáros megkapja Vajnától a Lapcom Zrt. kiadócéget is, és ezzel birtokába kerülnek a Bors bulvár-napilap mellett a Kisalföld és a Délmagyarország megyei lapok is.
Az ukrán maffia megvetette a lábát Budapesten, a XII. kerületben, egy odesszai don egymás után vásárolta fel az értékes ingatlanokat. Tavasszal bejárta a világsajtót a hír, hogy ukrán bűnözők egymás után vásárolják fel az angol főváros belső negyedében a luxusapartmanokat. A méregdrága lakásokba tömérdek pénzt fektető odesszai bűnözők a rendszerváltás után, a kilencvenes évek elején kezdték el felhalmozni vagyonukat, amikor belevágtak az olajüzletbe. Nem sokkal később pedig már fegyvert és drogot is csempésztek. A bűnbanda egyik főnöke a tavaly elhunyt Alexander Angert volt, a másik Genagyij Trukhanov, aki ma Odessza polgármestere. Alexander Angert Budapesten ugyancsak felvásárolt értékes ingatlanokat, s ezek közül volt olyan, amelyet a lánya nevére íratott, ahogy azt Londonban is tette. Így Anna Angert több luxuslakás és értékes telek tulajdonosa lett a magyar fővárosban. Az ingatlanok szerény számítások szerint is legalább egymilliárd forintot érnek. A hozzá köthető ingatlanok kivétel nélkül a XII. kerületben találhatók: többek között a Pinty utcában, a Hunyad lejtőn és a Béla király úton vásároltak be. Érdekes módon a helyi önkormányzatnak mindeddig nem tűnt fel, hogy az ukrán maffia betette a lábát a kerületbe.
24: Tartalékos kényszerkatonaság vár az elbocsájtott közszolgákra Lényegében rákényszerítik a várhatóan 9-10 ezer kirúgott tisztviselő jelentős részét, hogy lépjen be a...
Index: ötmilliárdos kiszervezés Szlovák-Panamába Az MVM egy frissen alapított magyar és panamai hátterű szlovák céget bízott meg egy különös informatikai...
A(z) https://atlatszo.hu oldal sütiket és más kódokat használ a honlap megfelelő működésének biztosítása céljából, a weboldalon nyújtott felhasználói élmény fokozása érdekében, továbbá ennek segítségével készít elemzéseket az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállításához. Bővebb információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.