Egyéb

Svájcba küldte a pénzét Rogán feltalálótársainak cége, Tiborczék is kaszáltak a Microsoft-licenszbotrányon – Heti lapszemle

 

Magyar Nemzet:így tárgyal Szivek Norbert MNV-vezér, aki szereti a kartellt

Szivek Norbert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója – Tiborcz István barátja és üzlettársa – egy 2016 októberében, valószínűleg titokban készült felvétel tanúsága szerint minősíthetetlen hangnemben vonta kérdőre Kisvári Jánost, a repülőgépek földi kiszolgálását ellátó, állami Malév Ground Handling Zrt. (Malév GH) akkortájt menesztett vezérigazgatóját. A beszélgetés előtt körülbelül két héttel született döntés Kisvári menesztéséről, és egy nap telt el azóta, hogy Kisvári János a versenyhivatalhoz fordult, jelezve: a török Çelebi azzal kereste meg az MGH-t, hogy áraikat egyeztessék, ami súlyos versenykorlátozó bűncselekmény. Hallható, ahogy Szivek számonkéri Kisvárin, miért fordult a Gazdasági Versenyhivatalhoz, sőt, a beszélgetés végén az is elhangzik az MNV vezérének szájából, hogy a Malév GH csak nyert volna azzal, ha együttműködik a Çelebivel.

24: Matolcsy Ádám kapcsolatai: az ingatlanmutyiktól a letelepedés-bizniszig

Többszörös üzleti, rokoni és baráti szálak kötik a Matolcsy György fia által megszerzett több százmillió forintos rezidencia eladóit a belvárosi ingatlanpanamában és a letelepedésikötvény-bizniszben is érintett üzleti körhöz. Matolcsy György két fia tavaly nyáron a Rózsadomb szélén vett – cégükön keresztül, rokonuk bankjától kapott hitel segítségével – egy-egy villát. Az egyikben lakik maga a jegybankelnök és felesége, ezt a 430 millió forintért hirdetett rezidenciát két olyan embertől vásárolta meg Matolcsy kisebbik fia, Ádám, aki a Rogán Antal polgármestersége idején kiterebélyesedett V. kerületi ingatlanügyben is érintett üzleti körhöz kapcsolódik, egyikük rokoni viszonyban is áll ezzel a körrel. Kimutatható a kapcsolat egy, a szintén egykor Rogán által vezetett gazdasági bizottság ötlete nyomán beindult letelepedésikötvény-bizniszben szerepet vállalt személlyel is.

G7: Hasít a bécsi nem-Mészáros-stróman

Egy gyakorlatilag ismeretlen és maroknyi alkalmazottal működő cég sorra nyeri az állami út- és vasútépítéseket Magyarországon a Strabag konzorciumi partnereként. A Belfry csodás felívelése láttán az építőipari körökben különben jól értesült és sokat látott forrásaink is értetlenül állnak. Becslésünk szerint hatvanmilliárd forintnyi állami megrendelés kerülhetett a magyar Belfry-cégekhez, amelyeknek együttesen alig több, mint húsz alkalmazottjuk van. A cégeket egy osztrák kft. birtokolja, amelyet egy bécsi ügyvéd nevére írtak. A valódi tulajdonosról viszont csak találgathatunk – amit megkönnyít, hogy a cégek a nyilvánosan elérhető adatok szerint kizárólag Mészáros Lőrinchez köthető alvállalkozókkal dolgoznak. Ráadásul az osztrák Belfry-nek közös cége van a horvátországi Eszéken a Mészáros Lőrinc szoros üzlettársa, Szíjj László tulajdonában álló Duna Aszfalttal.

Népszava: Tiborczék is kaszáltak a Microsoft-licenszbotrányon

Gigabírság elé nézhet a Microsoft, mert magyar viszonteladói sokszor fölösleges kormányzati szoftverbeszerzéseken segítették Orbán vejének gazdagodását. Az amerikai cég vizsgálata tíznél több magyar kormányzati intézménynél és állami cég körül folyik már. A kifogásolt beszerzések mindenütt ugyanazt a forgatókönyvet követték. A 2014-es választások után az uniós támogatásból bonyolított állami informatikai fejlesztéseknél (informális) kulcsszereplővé vált Tiborcz István, illetve testvére, Tiborcz Péter, akiknek „ráhatásuk” lehetett arra, hogy melyik cég felé lejtsen a pálya. Az alapesetben 100 ezer forint körüli Office-licenceket a beszerzési árnál drasztikusan, olykor akár 200 százalékkal drágábban adták tovább a viszonteladók az állami ügyfeleknek. Az így elért extraprofitból a kormányfő közelébe is jutott. Tiborcz István 2015-ben jelent meg tulajdonosként a HCS Experts nevű cégben. Abban az esztendőben az egyik Microsoft-viszonteladónak rendszeresen beszámlázó HCS megtáltosodott – az árbevétele megduplázódott, közel egymilliárd forintra nőtt, 2016-ban pedig Tiborcz István 389 millió forintot tudott osztalékként kivenni belőle.

24: Svájcba küldte a pénzét Rogán feltalálótársainak cége

Nagy vagyonok kezelésével és adóoptimalizációjával foglalkozik az a svájci üzletember, aki besegített Rogán Antal feltaláló barátainak, hogy Svájc leggazdagabb régiójába, az offshore paradicsomként elhíresült Zug kantonba tüntessék el az uniós pénzzel megtámogatott cégük nyereségét. A Profitrade 90 Kft. 2013-14-ben sorozatban négy EU-s pályázatot is elnyert, amivel összességében 965,4 millió forint vissza nem térítendő támogatást kasszírozhatott. Ebből 256,8 millió forintot arra kapott, hogy kifejlesszen egy elektronikus aláírási eljárást. A négy uniós pályázat elnyerése idején szépen fizetett a kft., legalábbis egy bizonyos tulajdonosnak. A 2015. május 31-i céges közgyűlésen a tulajdonosok arról határoztak, hogy 41 millió 231 ezer forint nyereséget kivesznek a cégből. Az osztalékból 41 millió 228 ezer forintot Svájcba utaltak a Central European Investment AG számlájára, a többi tulajdonos pedig megelégedett a maradékkal, összesen háromezer forinttal. A CEI AG-t Christian S. Frey, a CSF Management igazgatója alapította 2007-ben. Bemutatkozó oldaluk szerint vagyonkezelési ügyek diszkrét lebonyolítására szakosodtak. Talán csak a véletlen műve, de Frey irodája – egyben a magyar pénzeket kezelő CEI AG székhelye – alig néhány utcára található attól zugi luxus kategóriás lakóépülettől, ahol Rogán korábbi bizalmasa és ügyvédje, Kertész Balázs vásárolt lakást magának.

Megosztás