Egyéb

Mészáros az osztrák köztévében, a keleti nyitás kudarca – Heti lapszemle

 

ORF: Mészáros Kis-Magyarországa

Az osztrák közszolgálati televízió Zeit im Bild című műsora a Kis-Magyarországként emlegetett murai sípályánál forgatott hírműsort. Bemutatták az ottani hotelt is, ami Mészáros Lőrinc érdekeltsége, a hírt a 444 szúrta ki. Az osztrák riportban megjegyzik, hogy a pletykák szerint a környék második legnagyobb turistakomplexuma Orbán Viktor közeli barátjához, Mészáros Lőrinchez tartozik. A csatorna is rácsodálkozott, hogy Mészáros mekkora birodalmat épített fel, amihez hotelek, mezőgazdasági üzemek, focicsapatok, újságok, építőipari cégek tartoznak, amelyek rengeteg állami megbízást húznak be. Hozzáteszik, hogy a vagyona néhány év alatt megtízszereződött, és ma már ő az 5. leggazdagabb magyar.

G7: a keleti nyitás óta csökken az EU-n kívüli export aránya

2011 óta folyamatosan csökken az unión kívüli export részaránya a teljes külkereskedelmen belül. Az elmúlt nyolc évben 2011 volt a csúcs év, ekkor a magyar kivitel közel 24 százaléka irányult harmadik országokba, míg tavalyra ez ismét 20 százalék közelébe esett. Tehát éppen akkor kezdett el esni a harmadik országokba irányuló kivitel aránya, amikor meghirdették a keleti nyitást. A kormány sem erőlteti ma már a keleti, majd a 2015-ben meghirdetett déli nyitás politikáját. Bezárták a kereskedőházakat, amelyek több milliárd forintnyi közpénzt emésztettek fel, látható eredmény nélkül.

Népszava: jelzálog a borsod megyei kórház sugárterápiás gépein

Fölcímkézte a Raiffeisen Bank a miskolci megyei kórházban a daganatos betegek kezeléséhez használt sugárterápiás gépeket. A sárga cédulán arról tájékoztatnak, hogy a gépre zálogjog bejegyzés került. Eddig, ha elromlott a gép, a sugárterápiás berendezés üzemeltetője, a Medcenter képviselője hívott szakszervizt. Mostantól azonban előbb a bank tisztviselőjétől kell engedélyt kérni, hogy szerelőt hívjanak. Van, aki szerint ez a helyzet veszélyezteti a betegbiztonságot. A B.A.Z. Megyei Kórház leváltott főigazgatója szeptember óta nem fizetett a sugárterápiát üzemeltető szolgáltatónak, a Medcenter Kft.-nek. A cég 2006-ban kötött 15 évre szóló megállapodást a kórházzal. Ebben azt vállalták, hogy telepítenek két új lineáris gyorsítót és egy CT-t. Üzemeltetik, karbantartják a gépeket. A kórház élére tavaly kinevezett Tiba Sándor egy gazdasági átvilágítás után szeptemberben leállította a szolgáltató számláinak kifizetést, mivel úgy ítélte meg, hogy a szerződés a kórház számára kedvezőtlen.

HVG: élő állatokat boncoltak egy keszthelyi iskolai szakkörben

Állatokat boncoltak fel egy keszthelyi gimnázium biológia-szakkörében, előfordult, hogy kiscsibéket élve daraboltak a diákok – derül ki a hvg.hu birtokába került videóból. A foglalkozásokra már 13 éves kortól jártak gyerekek, sőt a szomszédos katolikus általános iskola tanulóit is bevonták. Miután a hírportál munkatársa kérdezősködni kezdett, a szakkört vezető tanár hirtelen távozott az iskolából, a tankerület vizsgálatot indított, az állatvédők büntetőfeljelentést tesznek. A videó alapján maguk a diákok is megsajnálták olykor a „még csipogó” madarat boncolás közben.

24: Mészárosék építkezésének károsultja egy vasat sem látott még

A dél-balatoni sínfelújítás komoly természeti károkat okozott Balatonszemesen, s az is kiderült, hogy van olyan üdülőtulajdonos, akinek egyszerűen nem fizetik ki a biztosító által elismert kárt. Mészáros Lőrinc cége, az R-Kord Kft., a Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a V-Híd Zrt., vagyis a Déli Part 2016 Konzorcium a helyi önkormányzat beleegyezésével a falu közepén alakított ki egy területet törmeléklerakásra, betonkeverésre és sóderszitálásra. Ehhez fákat vágtak ki, és a földdel tették egyenlővé a nyaralókkal teli üdülőövezet egy részét. Éppen az ilyen esetek miatt a munkák kezdetén a Déli Part 2016 Konzorcium létrehozott Fonyódon egy panaszirodát a kárt szenvedett üdülőtulajdonosok kártalanítási ügyeinek intézésére a velük szerződött Allianz biztosítóval együtt. Az egyik helyi üdülőtulajdonos közvetlen szomszédságában folytak például a munkák, és a munkagépek miatt a falon repedések keletkeztek. A jegyzőkönyv szerint a tulajt 250 ezer forint kártérítés illeti, ő mégsem látott egy forintot sem, ráadásul azt sem árulják el neki, miért nem fizetnek, az érdeklődő riportert is egymáshoz utasították az eset szereplői.

Megosztás