Egyéb

Pártutasítás a bíróságokon, Garancsi bevásárolt | Heti lapszemle

 

444: Garancsi milliárdos biztonsági céget vett

Levélben tájékoztatta partnereit Lassányi Zsolt, a G4S képviseletére is jogosult vezérigazgatója arról, hogy a GaranSec Zrt. megvásárolta a G4S Biztonságitechnikai Zrt.-t a G4S International Holding Ltd-től. Az e-cégjegyzék adatai alapján a GaranSec Zrt. egyedüli részvényese Garancsi István. A GS4 Biztonságtechnikai Zrt. a brit központú nemzetközi G4S tulajdonában volt eddig. 2016-ban 3,2 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, az évet 155 millió forint adózott eredménnyel zárta.

Népszava: Az exállamtitkár irodája kaszál a metrófelújításon

Minél több volt a baj a metrókkal, és minél nagyobb volt a főváros beszerzése, annál jobban ment a Perenyei és Társa Ügyvédi Irodának az elmúlt években. Az iroda, amelyet az első Orbán-kormány Honvédelmi Minisztériumának államtitkára, Perenyei Tamás visz, hat év alatt közel félmilliárd forintnyi megbízást kapott. Egyik feladata a BKV és a 222 metrókocsit szállító orosz Metrovagonmas közötti 69 milliárd forintos szerződés előkészítése volt.

Hír TV: Pártirányítás alatt a bíróságok?

A Hír TV Célpont című műsorában több bíró is kimondja, szerinte a politika beférkőzött az ítélkezésbe. Handó Tünde, a bírósági hivatal elnöke, teljhatalma birtokában kénye-kedve, illetve a Fidesz kénye-kedve szerint alakíthatja a bíróságok működését. Az oknyomozó műsorban a bírók arról beszélnek, hogy a bíróságokon a kényes ügyekben nyomásgyakorlást alkalmaznak, az egyik bíró példaként említette a devizahiteles pereket is. Egy másik volt bíró pedig arról beszélt, hogy a bírói kinevezések is önkényesek.

Index: Mégsem nyilvános a Tiborcz-cég részvénykönyve

Az Index munkatársa betekintést kapott a BDPST Zrt. részvénykönyvébe, miután Tiborcz István a múlt héten azt nyilatkozta az Origónak, övé a meghatározó tulajdon. Tiborcz dorgálta is a médiát, miszerint senki sem volt kíváncsi eddig a részvénykönyvre (ez hamar kiderült, hogy füllentés volt: a Heti Válasz kérelme megelőzte az interjút). Ehhez képest az indexes riporter csak azzal a feltétellel tekinthetett bele a dokumentumba, ha amit lát, nem hozza nyilvánosságra.

RTL Klub: Bezárhat az egyetlen hospice-ház

Heteken belül bezárhatják az ország egyetlen felnőtt hospice házát. A Magyar Hospice Alapítvány igazgatója azt mondta az RTL Híradónak, hogy elfogyott a pénzük, és hiába kértek az egészségügyi államtitkárságtól támogatást, eddig még nem kaptak.

Magyar Nemzet: Látványtóra megy az uniós pénz, látványtó még nincsen

108 millió forint uniós pénzből épül „látványtó” a Komárom-Esztergom megyei Tárkányban. A beruházás színhelye a településnél elterülő rét. A Magyar Nemzet riporterei szerint még javában folynak a munkálatok, bár a közbeszerzési eljárás már augusztus végén lezárult. A helyiek azt is nehezményezték, hogy a beruházásnál nem foglalkoztatnak ottani munkaerőt.

 



Megosztás