Egyéb

Hetilapszemle: Csotrogányban jobban teljesít

 

 

Minden nagyon szép, minden nagyon jó, különösen jobboldali írópalántának lenni – derül ki heti lapszemlénkből, ha megfelelő szemüvegen át nézzük a történéseket.

Az eddig ismertnél 300 millió forinttal többet, idén összesen 700 milliót költhet Orbán János Dénes íróakadémiája a jövő íróinak kiképzésére – derítette ki a Magyar Narancs. Az állami tulajdonú Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. keretein belül működő Előretolt Helyőrség Íróakadémia már tavaly is is 150 milliót költhetett a kormány szerint nyilván kiegyensúlyozatlan magyar irodalom kiegyensúlyozására, de az igazi balhét az váltotta ki, amikor a kormány a híres december 20-i pénzosztáskor további 400 millió forinttal tolta meg az intézményt.

Ekkor a magyar irodalom több jeles intézménye és személyisége bojkottra szólított az akadémia ellen, mert kiakadtak azon, hogy a 400 millió tízszerese például az Írószövetség támogatásának, sőt, a teljes magyar irodalmi élet nem kap ekkora közvetlen költségvetési támogatást, összesen. A lottóadóból kultúrát támogató Nemzeti Kulturális Alap pédául 370 milliót szán a szépirodalomra. Az Átlátszóhoz hasonlóan a Magyar Narancs is kiszúrta ugyanis, hogy tehetséggondozó kft még egy 300 milliós támogatási szerződést is aláírt december 22-én a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel. A cég működése nem meglepő módon kevéssé átlátható, egyelőre az is csak nagyjából tudható, mire költöttek tavaly 150 milliót, az meg egyáltalán nem, mire fognak idén elkölteni 700-at.

Nincs szükség több adóra – harsogja a Figyelő pr-interjújában Varga Mihály pénzügyminiszter azon a héten, amikor a kormány 9 százalékos reklámadót jelent be a 100 millió forint feletti bevétellel rendelkező médiacégeknek, és amikor a kormány brutális különadóval próbálja ellehetetleníteni a nagy kereskedelmi láncokat. Ha csak ezt az egy interjút olvasná el egész héten, boldog lenne, hiszen eszerint a gazdaság szárnyal, választási költségvetés nem lesz, és egyre többen egyre magasabb fizetésért dolgoznak.

A Heti Világgazdaság által közölt statisztikák ugyanakkor azt mutatják, a gazdaság szárnyalása nem érte el az autótulajdonosokat. A magyarországi autópark tovább öregszik, tavaly már 13,9 év volt a kocsik átlagéletkora, míg 2004-ben 10,3 év. Az állomány átlagéletkora azóta nő, és autóellátottságban is ugyanúgy az uniós lista vége felé kulogunk, mint szinte minden másban. Míg az EU-ban ezer lakosra átlagosan 498 személyautó jut, Magyarországon 315. Előz minket Csehország (470), Lengyelország (526), Litvánia (635), Romániát még verjük, ott 246 az ezer emberre jutó autók száma.

Megosztás