Egyéb

Hetilapszemle: Beszédes nevű sörfőzde, vándorló ingatlanok

 

Naná, hogy a Matolcsy-klán is jól jár, ha a kormány, multiellenes felbuzdulásában nekilát a sörpiac újraszabályozásának – derül ki a Heti Világgazdaság cikkéből. A kormányzati elképzelés szerint ugyanis – az Európában több helyen bevett gyakorlathoz hasonlóan – a kis főzdék helyzetbe hozására a kis főzdék száz kilométeres körzetében nem lehetne korlátozni az ott főzött sör forgalmazását.

Magyarán, mindenhol árulni kell a helyi sört, a vendéglátóhelyekről nem lehet őket kiszorítani. És mit tesz isten, Matolcsy Ádám, az édesanyja által vezetett Balatonakarattya határában épp egy ilyen főzdének adta bérbe az ingatlanját. A sörüzemet gründoló Hübris Projekt Kft. nem csak a biztos piacban, hanem uniós milliókban is reménykedhet a termelés beindításához.

hübrisz (gör.: elbizakodottság, gőg): a görög elképzelés szerint a hübrisz az ember mértéktelen és bűnös önteltsége, mely elvakultságában (até) túlteszi magát az istenség által megszabott korlátokon, s ezért a Nemeszisz lesújt rá. A elképzelés (különösen az i. e. V. sz.-ig) a görög mondákban (pl. Tantalosz), a tragédiában és a világértelmezésben döntő szerepet játszott (a szerencse hirtelen változása és a türannoszok bukása). Az ókorban még a szerencsében való túlzott bizakodás is hübrisznek számított (Niobé- és Oidipusz-mítosz).

Ha a Mészáros Lőrinc által felhalmozott vagyonhoz képest piti értékben is, azért csurran-cseppen papíron is a miniszterelnök családjának – derül ki a Magyar Narancs írásából. A lap szerint nehéz ésszerű magyarázatot találni arra, miért bérli évente 15,5 millió forintért Mészáros Lőrinc cége Orbán Viktor édesapjától a hatvanpusztai majorságot, amikor semmire nem használja, és amit egyébként pont 155 millió forintért szerzett meg id. Orbán Győző.

A lap szerint arra sincs magyarázat, miért került ismeretlen áron egy örökpanorámás nyaraló Mészáros Lőrinctől a miniszterelnök édesapjához. Az adásvétel részletei ugyanakor nem hozzáférhetőek, így simán elképzelhető akár az is, hogy Mészáros Lőrinc ezen is jó pénzt keresett, id. Orbán Győző meg nagyot bukott, csak éppen nem életszerű.

Felcsút polgármestere, az ország gázszerelője emellett vett egy félig kitermelt homokbányát is a miniszterelnök édesapjától úgy, hogy nem is hasznosíthatta volna, és azóta hozzá sem nyúltak. Lássuk be, mindez nem sok ahhoz a sok tízmilliárdhoz képest, ami Mészáros Lőrinchez vándorolt, de azért nincsenek kétségeink, hogy a vagyon nem egyedül a gázszerelőé.

Megosztás