Egyéb

Heti hetilapszemle: a közpénzégetés három szuper módja

 

Öt hetilapra 3069 forintot költeni a magánpénz elégetésének perverz módja, de megtettük, hogy kiderüljön, megéri-e, ha a közpénz elégéséről akarunk tájékozódni.

Nem meglepő módon a vajdasági Topolyán mindenki örül a magyar kormány által hárommilliárd forintból felhúzandó Délvidéki Sport Akadémiának – derül ki a Magyar Narancs (utcán 599 forint) írásából. Mert hát ki ne örülne, ha a nádas helyén focipálya meg stadion épül, más pénzéből.

Az írás azonban nem elsősorban ezért érdekes, és még csak nem is azért, mert a semmi közepén, egy már működő akadémia konkurenciájaként épül stadion. Hanem a teljesen általánosnak mondható eljárás miatt. Adott egy idős, legendás futballedző, Árok Ferenc, aki jóban van a magyar miniszterelnökkel, és nem mellesleg Zsemberi János helyi milliárdossal, aki persze szereti és támogatja a helyi focit.

A 86 éves legenda pedig addig közvetít Orbán Viktor és a milliárdos között, amíg kerül hárommilliárd magyar adóforint határon túli focira. Ma, itt, így megy ez.

A főszerkesztőjét és több vezető újságíróját pár hét alatt elvesztő Figyelő (utcán 690 forint) nagy dobása mindössze két napot élt, miután a kormány pénteken nyilvánosságra hozta a négyes metróról készült teljes OLAF-jelentést.

Az azonban érdekes, hogy miközben a lap Európa legnagyobb korrupciós botrányának nevezi a négyes metró építését, címlapjáról Putyin mosolyog ránk, a címlapra a botrányból csak egy semmitmondó félmondat jutott.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal jelentése mindennel együtt mellbevágó, a magyar adófizetőknek jelen állás szerint 69 milliárdjába kerülhet, hogy az Alstom és a Siemens finoman szólva bennfentes információk alapján nyertek sok tízmilliárdos tendereket, emellett az építkezés jelentős részében ugyanaz a cég volt a projektmenedzser, mint a műszaki ellenőr.

Ehhez képest az akkori utazó nagykövet Medgyessy Péter cégének 600 ezer eurós megbízási díja, ami az OLAF szerint is összeférhetetlen.

A Magyar Szanálási Vagyonkezelő egyben hirdetett meg öt volt MKB-s ingatlant, hátha egyben olyan ingatlanok is elmennek, amik külön eladhatatlanok – írja a HVG (utcán 625 forint), azt sejtetve, hogy nem véletlenül ez az öt ingatlan van a csomagban, hanem mert van rá csókos jelentkező.

Az öt ingatlan a bezárt soproni Hotel Fagus és a Sopron Pláza, a veszprémi Balaton Pláza, a kihalt budaörsi M1 Outlet Center és egy cserkúti, a lap szerint eladhatatlan raktár. Az öt ingatlant minimálár nélkül, de 380 milliós bánatpénzzel hirdették meg, csak megveszi valaki, aki jól értesült.

Ebben az esetben a már elégetett közpénz egy részének visszaszerzéséről van szó, a HVG szerint ugyanis a likvidátor jóval értéke fölött, hetven helyett százmilliárdért vette meg az MKB bedőlt hiteleinek fedezetét, aztán ha nem jön be belőle ennyi, majd az adófizetők kifizetik. Az MKB pedig ebből a pénzből vidáman hitelezi például Andy Vajnát.

Az Élet és Irodalom (utcán 565 forint) ezen a héten az irodalomra koncentrált, a Heti Válasz (utcán 590 forint) meg isten tudja mire.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás. Részletek itt.

Megosztás