Hírek

Nem tudni, mennyiről szól a helikoptertender, de már aláírták

Ezekről ne maradj le!

Etikai vizsgálatot kértek Maxin ügyvédjére (Átlátszó)
Nem találtak egy 5 milliárd forintos szerződést (444)
Újabb terhelő nyilatkozat Rogánra (Nol)

 

tamogatoi_banner_cikkbe

 

Ha van három perced:

Etikai vizsgálatot kértek Maxin ügyvédjére (Átlátszó)
Etikai vizsgálatot kért az ügyvédi kamarától a gyanúsítottak ügyvédje ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója a kémkedéssel gyanúsított üzletemberről szóló cikkeink miatt. A rendőrség kiemelt bűnügyi szerve szerint ugyanis az üggyel kapcsolatos beszámolók és az általunk megjelentetett dokumentumok befolyásolhatják a tanúkat. A hét elején aztán teljesen váratlanul és minden előzmény nélkül bejelentették, hogy befejezik az eljárást és szerdán iratismertetést tartanak. (Átlátszó)

Újabb terhelő nyilatkozat Rogánra
A Vizoviczki-ügy negyedrendű vádlottja egy interjúban azt állította, hogy Vizoviczki Lászlónak minden évben 4 millió forintot kellett vinnie Rogán Antalnak ahhoz, hogy a belvárosi vendéglátóhelyeik megkapják a teraszengedélyt az önkormányzattól. A miniszter az MTI-ben jelentetett meg közleményt miszerint ez „arctalan hazugság”, és jogi eljárást indítanak minden sajtóorgánummal szemben, aki lehozza. (Nol)

Nem találtak egy 5 milliárd forintos szerződést
Tóth Bertalan szocialista képviselő kérte ki az MNB-alapítvány PADA szerződéseit, miután megkapta azokat, látta, hogy egy 5 milliárd forintos, MKB-s kötvényvásárlásról szóló szerződés hiányzik. Később a PADA megküldte azt, mondván, nem volt a birtokukban, ezért kérniük kellett egy másolatot az MKB-tól. Röviden: elkavarták. (444)

Felpörgött az EU-s forgóajtó
Az Európai Bizottságot 10 éven át elnöklő José Manuel Barroso az amerikai Goldman Sachs bankhoz igazol. Szocialista francia EP-képviselők „botrányosnak” minősítették az esetet egy kifejezetten dühös közleményben, és azt ígérik, követelni fogják a volt biztosokra vonatkozó szabályok megváltoztatását. A Goldman Sachsról köztudott, hogy a legismertebb európai közszolgákat gyűjtik trófeákként. (Világtérkép)

Ha van még két perced:

Összeesküvés-elméletek formájában terjed a magyar interneten az orosz online propaganda. A maláj gép lelövéséről és Soros Györgyről is felkapottak a Kreml-barát konteók. (Political Capital)

Kivonul az Uber Magyarországról, július 24-én hatályba lép az a törvény, amely ellehetetleníti az ehhez hasonló cégek működését: pl. kötelezi a személyszállítókat, hogy legyen diszpécserszolgálatuk. (444)

Orosz állami cég nyerte a magyar légierő öt Mi-17-es helikopterének felújításáról szóló tendert, azt egyelőre nem lehet tudni, mennyiről szól a szerződés, de már aláírták. (Nol)

Szociáldamokrata EP-képviselők fordulnának az Európai Bizottsághoz a felzárkóztatási források magyarországi felhasználását övező korrupció miatt. (Adózóna)

Ártatlannak vallotta magát egy New York-i rendőrségi vesztegetési ügy három vádlottja: a vád szerint két rendőr fogadott el ékszereket, videójáték-rendszert, privát repülőutat egy üzletembertől. (NYT)

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42