Egyéb

Minden Quaestor-károsult a pénzéhez jut. Kivéve, aki nem.

Ezekről ne maradj le!

Pintér cégének 7 milliót kellene fizetnie, de nagyon nem akar. (Index)
Minden Quaestor-károsult  a pénzéhez jut. Kivéve, aki nem. (444)
Vajna már a Fidesz-híveknek is sok? (Heti Válasz)

Ha van 3 perced:

Pintér cégének 7 milliót kellene fizetnie, de nagyon nem akar
Harmadik nekifutásra is elmarasztalta a bíróság a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-t, és arra kötelezte a céget, hogy fizesse ki egy 2007-ben jogtalanul elbocsátott biztonsági őr elmaradt munkabérét. Az őr az OTP egyik fiókjában dolgozott, amelyet elvileg az akkor még Pintér Sándor belügyminiszter tulajdonában álló cég védett.  A Civil Zrt. harmadszor is fellebbezett. (Index)

Minden Quaestor-károsult  a pénzéhez jut. Kivéve, aki nem.
A kormány inkább mégis hanyagolná a károsultanként 30 milliós kártalanítást. Pedig éppen ezt mantrázva sikerült megfékezniük az egészen áprilisig egyre durvábbnak tűnő botrányt. Elkezdték ugyan kifizetni a tönkrement brókercég károsultjait, de csak részben, és nem az alapján a törvény alapján, amit direkt az ő (sokféleképpen diszkriminatív) kifizetésükre hoztak meg. Hanem máshogyan, ami törvénytelennek tűnik. (444)

Ezek a belgák valójában magyarok?
Egy, a magyar médiában a közelmúltig ismeretlennek számító vállalkozás könnyen befutó lehet az Origóért zajló küzdelemben. A Brit Media Befektetési Kft. a közelmúltban a Klubrádió befektetőjeként jelent meg a színen, és információink szerint hónapokkal ezelőtt jelezte vételi szándékát a Magyar Telekomnak. (NOL)

Vajna már a Fidesz-híveknek is sok?
Ezt állítja a Heti Válasz. A miniszteri biztos lényegében minden Magyarországon keletkező nyereségét külföldre menti, nem csak a kaszinókból keletkező profitot. Központi vagyonkezelő cégét eleve úgy építette fel, hogy évi kétmillió dollárig a nyereséget a kisebbségi tulajdonosnak kell elutalni. Nevadába. (Heti VálaszHVG)

Kegyelmet kapott az egyik legnagyobb görög sikkasztó
Görögország egyik legnagyobb elítélt sikkasztójának, Thesszaloniki volt polgármesterének elengedték a büntetése hátralévő részét, ami szép teljesítmény, tekintve hogy jogerősen életfogytiglanra ítélték, és ebből végül összesen két és fél évet ült le. Polgármestersége alatt, nagyjából 68 millió dollárral rövidítette meg Görögország második legnagyobb városát. (Index)

Ha van még két perced:

Csányié lesz a KITE, egy mezőgazdasági cég, amelyet korábban egy másik milliárdos is meg akart kaparintani. (444)

Nincs itt semmi látnivaló – mondja lényegében az MNB alelnöke a vitatott, lassan 9 milliárdos műkincsvásárlási programról. Mindig is vettek festményeket. (Index)

A Kreml bankára szerint Vlagyimir Putyin a világ leggazdagabb embere. Szerinte az orosz elnök mindent, ami Oroszország területén található, sajátjának tekint. (Index)

A kormány nem felejti el Lázár János városát sem: 655 millót kapnak a helyi vívók és bokszolók. Ráadásul pályáztatás és kérelem benyújtása nélkül. (444)

A molnárok szerint hozzávetőleg 10 százalékos az áfacsalt liszt aránya, azaz mintegy 100 ezer tonna kenyér- és süti alapanyagot illegálisan értékesítenek. (HVG)

Magyar Idők néven folytatja tovább a nemrég kormányközelivé vált Napi Gazdaság ősztől. A lapot közéletivé alakítják át a tervek szerint, ezért kellett az új név is. (HVG)

Szép tiszta megoldás! A maláj kormányfő leváltotta azokat, akik kíváncsiak rá, hogy miért utalt magánszámláira 700 millió dollár állami pénzt. (444)

Műtéti komplikáció miatt meghalt a leggazdagabb lengyel. Jan Kulczykot a Forbes a 384. helyre sorolta a világ leggazdagabb embereinek listáján. (HVG)

Már a szerb rendőrség is vizsgálja a keddi lottósorsoláson történt esetet, amely során a képernyőre előbb írták ki az egyik nyerőszámot, mint azt kihúzták volna. (HVG)

Putyin szerint a korrupciós vádak ellen védekező FIFA-elnök valójában Nobel-díjat érdemelne, és nem korrupt. Na hol lesz a következő foci vb? (Guardian)

Tendergyőztes ügyvezető nyaralójában nyaral a fideszes Láng Zsolt. Duka László cége 600 milliós állami megrendelést kapott. Duka tagadja, hogy köze lenne a céghez. (444)

Fizess elő az Átlátszóra, mert mi végigvisszük az ügyeket!

Havonta csak egy ezres: Tudnivalók itt.

Megosztás