Egyéb

Meg fogsz lepődni, ki felügyeli a Századvég-pályázatot a kormányban!

444.hu szerint a Miniszterelnökség nem bízza a véletlenre, hogy minden simán menjen az amerikai lobbiprojektben. Ez volt az a pályázat, amelyről a lap egy közérdekű adatigénylés segítségével derítette ki, hogy 1,3 milliárd forintból szerződtetett az állam egy konzorciumot a megtépázott magyar renomé javítására Amerikában, a pályázat kiírását viszont  olyan szűkre szabták, hogy csak a Századvég vezette konzorcium indult rajta. Most kiderült, hogy nem más irányítja a Miniszterelnökségen a Századvég milliárdos megbízásának végrehajtását, mint egy volt századvéges alkalmazott.

Ilyen tökös a KEHI
Vastagbőr-blog azt vizsgálta meg, hogy a norvég civil pénzek elosztását felügyelő szervezetekkel szemben nagyon kemény KEHI, mit is csinált a legszűkebben vett feladatkörében, nevezetesen az állami és uniós pénzek elköltésének ügyében  az elmúlt négy évben. A blog szerzői közérdekű adatigénylést adtak be, és az eredmény siralmas: az elmúlt évek nagy botrányai közül alig valamelyiket vizsgálták meg, pedig lett volna. A  földbirtok-pályázatok, az MTVA, a MÁV, a BKV, a paksi bővítés a, gáztározók megvásárlása, az évek óta húzódó kimagaslóan drága vasútvonal-felújítások, a kimagaslóan drágán épülő autópálya-szakaszok, bármelyik Közgép-tender, ezermilliárdos Európai Uniós-támogatások, állami beruházások (stadionépítések, Várkert bazár, Kossuth tér, Ludovika Campus stb). A jelentések közül pedig csak egy van fenn a honlapon, a norvég pénzekből gazdálkodó civil szervezetek vizsgálata.

Csodazongora az MNB-től
Az Átlátszó közadat-igénylő rendszerén, a KiMiTTud-on keresztül jutott hozzá ahhoz a szerződéshez a 444.hu, amely szerint az MNB millióiból magyar csodazongora készülhet. A dokumentum szerint egy 2012-ben alapított, zongoragyártással foglalkozó apró nógrádi cég kapott tavaly 217 millió forintos támogatást az államtól az Új Széchenyi Terv keretében. A „Magyar Zongora” nevű pályázat célja „egy olyan hangszer kifejlesztése, amely világra szóló újdonság a hangszeriparban”. A pályázat önrésze 60 millió forint volt, de ezt megkapták a Magyar Nemzeti Banktól, támogatásként. A projektben a cég honlapja szerint egy újabb állami szereplő, a Szerencsejáték Zrt. is részt vesz, és a zongorát éjjel, titokban mutatták be a Zeneakadémiára besurranó Orbánnak.

Áttörés Zuglóban
Elsőként Magyarországon, a zuglói önkormányzat az alakuló ülésén elfogadta azt az átláthatósági minimumprogramot, amelyet az Átlátszó és még néhány korrupció ellenes civil szervezet javasolt. A Transparency International Magyarország, a K-Monitor Egyesület és az Atlatszo.hu által indított „Ez a minimum a korrupció ellen” kezdeményezés célja, hogy a hazai önkormányzatok átláthatóbban működjenek. A civilek által javasolt, a közérdekű adatok szélesebb nyilvánosságát biztosító önkormányzati rendeletet a testület egyhangúlag szavazta meg, azaz a javaslatot az előterjesztő Karácsony Gergely polgármestert jelöltként támogató pártok megválasztott képviselői mellett az LMP, a Civil Zugló Egyesület, a Jobbik és a kormánypártok is támogatták.

Áll a bál a FIFA körül
Hatalmas hullámokat vet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség 2018-as és 2022-es világbajnokságokat vizsgáló jelentése körül kialakult botrány, miután több európai szövetség is szankciókkal kíván élni, ha a FIFA nem hozza nyilvánosságra a teljes jelentést. A németek például egyenesen azzal fenyegetőznek, hogy kihagyják a 2018-as vb-t, ha továbbra sem hozzák nyilvánosságra a jelentés tartalmát, ezt egyébként a Transparency International nemzetközi antikorrupciós szervezet is követeli, miután erős a gyanú, hogy a jelentést éppen azért titkolják, mert a két vb megrendezése körüli korrupciós vádakat támasztaná alá.

 

Hahó, podcastosok! Az Átlátszó Rádió már az iTunes-on is. Meg a Soundcloudon.

 

További érdekességek itthonról és külföldről:

Zöld jelzés az Orbán-havernak. Szabad lett az út Orbán haverjának nagy üzlete előtt: a GVH engedélyezte, hogy Garancsi cége megvehesse a Market Zrt. építőipari nagyvállalkozást.

Az ex üzlete. Deutsch Tamás EP-képviselő volt barátnőjétől bérelt lakást a kormányhivatal – írta meg az Index. A nő a szerződés megkötése idején a kormányhivatal elnökének kabinetfőnöke volt, július óta pedig már ő vezeti a kormányhivatalt.

Román csodaügyész. A New York Times egy Ms. Kovesi nevű román korrupció ellenes ügyésznőről közöl szép portrét. A cikk szerint a halk szavú ügyész könnyen lehet, hogy földrengést okoz Romániában.

Az RTL nem tágít. Hiába a kemény adóztatás, hiába módosítja most még inkább az RTL-nek kedvezőtlenül a reklámadót a kormány, a tulajdonosok beleálltak a háborúba: maradnak, főleg, hogy a kormánykritikus híradó is eléggé bejött.

Welt 2000, nagyon kellene… Bár már tavasszal úgy tűnt, hogy az államé lett az uniós pénzeket kezelő szoftver jogtulajdonos cége, valójában azóta sem sikerült megszerezni. Most kormányhatározat mondja ki, hogy a vásárlás nemzetstratégiai jelentőségű. A márciusi bejelentés után a cég magyar tulajdonosa váratlanul meghalt.

Független ember vagy? Pont téged keres az Átlátszó: ha lesz 4 ezer független ember, aki rendszeres havi összeget utal nekünk, nincs az a lázárjános, aki megállít bennünket.  Legyél független az Átlátszóval! Tudnivalók itt!

Megosztás