Egyéb

Lázár nagybátyja és a luxusvella

Az Átlátszó beszámolója szerint Mészáros Lőrinc cége építkezik a kivágott Gellért-hegyi erdő helyén. Az oknyomozó portál videója bemutatja, hogy láncfűrészek és aprítógépek zaja törte meg a csöndet a Gellért-hegyen. A Citadella melletti parkolótól a turisták kedvenc panorámáját adó kilátón át a Szirtes útig hallatszott, ahogyan irtják az erdőt egy közeli telken, amelyet  alacsonynak tűnő áron vett meg a Fővárosi Önkormányzattól egy, az alföldi közbeszerzéseken igen sikeres – korábban a Közgéppel is együtt dolgozó – cég. Ez a kft pedig a felcsúti polgármester tulajdonában álló vállalkozást bízta meg egy luxusvilla építésével.

Lázár rokonsága és az uniós pénz
Miközben a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára azzal büszkélkedik, hogy az idén eddig már 1364 milliárd forintnyi uniós támogatást fizettek ki, és ez régiós siker, arról már nem ejt szót az államtitkár, hogy – mint a Magyar Narancs beszámolt róla – a főnökének rokonsága is részesül a jóból. A lap szedte össze, hogy Lázár János nagybátyjának a cégeibe közel háromszáz milliós állami támogatás érkezik, évente. A nagybácsi ugyanis eddig több mint 1300 hektár állami földet nyert el, 27 pályázaton. Közben az is kiderült, hogy Lázár János felügyelheti majd a Millenáris bővítésének mintegy 4,5 milliárd forintos üzletét.

Kálomista sikerei
Az Átlátszó cikkben mutatja be, hogy Kálomista Gábor producer két filmgyártó érdekeltsége az elmúlt négy évben sikert sikerre halmozott a közpénzvadászat terén, és ez a vállalkozások eredményein is meglátszik. Négy év alatt a producer két kft-je együttesen megduplázta árbevételét, a társaságok által kitermelt haszon pedig összességében megháromszorozódott. Kálomista Gábor a közmédia egyik legnagyobb beszállítója, az Andy Vajna-féle Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) pedig már több mint 1 milliárd forint támogatást ítélt meg a producer nevével fémjelzett produkciókra.

Hajsza Ildikó után
A HVG.hu videójából kiderül, hogy valóságos kafkai hajszát folytatott egy LMP-s képviselő az adóhivatal elnöke után, aki még nem cáfolta egyértelműen, hogy szerepel az Egyesült Államokból korrupciós gyanú miatt kitiltott magyar tisztviselők listáján. Az elnök a hírek szerint már dolgozott, de az LMP-s Szél Bernadett hiába szeretett volna munkaidőben, a hivatalában találkozni vele, és megkérdezni tőle, érintett-e bámilyen korrupciós ügyben. Összevissza küldözgették, végül hoppon maradt.

Az óbudai bölcsőde titkai
Szeptember végén adta hírül az RTL Klub, hogy a III.kerületi önkormányzat a szokásos ár közel háromszorosáért, gyerekenként 12 millió, összesen 630 millió forintért épített egy bölcsődét, Makovecz-stílusban. Az Átlátszó közadatigénylésben kérte ki az építési szerződést, amihez az önkormányzat egy magyarázkodó sajtóközleményt is mellékelt. Ebben közlik: a teljes ár 662,5 millió forint, például a sószoba miatt. Igen, sószoba is van benne, és főzőkonyha, melegvizet biztosító napkollektor-rendszer, mindezt pedig a sajátos nevelési igényű gyerekek számára készült külön fejlesztő szobával indokolják.

 

Hahó, podcastosok! Az Átlátszó Rádió már az iTunes-on is. Meg a Soundcloudon.

 

További érdekességek itthonról és külföldről:

Önleleplezés biturbó. A neves magyar jobboldali újságíró saját cikkében fedte fel, hogy évekkel ezelőtt 20 ezer dollárt fogadott el egy amerikai cégtől, cserébe pedig belefoglalta őket egy tévés sorozatába.

Az Orbán-leány pasija. Megnevezte kabinetjének tagjait az új magyar uniós biztos, és micsoda meglepetés. A csapatban szerepel egy fiatalember, aki a444.hu szerint Orbán Viktorral és családjával utazott Rómába, szerepelt a Facebookra kirakott családi fotókon is. A Blikk akkoriban arról írt, hogy Orbán Sára kedveseként tartott a családdal.

Csodadoki bajban. A Heti Válasz szerint százmilliós bírságot akasztott a GVH egy híres csodadoktor nyakába, mert olyan hatásokat tulajdonított szereinek, amit nem tudott igazolni, ráadásul betiltott, egészségre ártalmas vitaminokat árult.

Összeér két ügy. A Privátbankár írta meg, hogy beolvad a visszavont internetpályázatokban érintett Rubicom Zrt. az MNB  irodaházának eladójába, az Eiffel Palace Kft-ba. Az érintettek nem nyilatkoznak.

Olasz meló. Korrupciós vizsgálat folyik az egykori olasz gazdasági miniszter, Guilio Tremoni ellen, miután a milánói ügyészek azt gyanítják, hogy a politikus több millió eurós kenőpénz ellenében „egyengette” az egyik olasz haditechnikai cég üzleteit.

Kutyaszex-kampány. Durva kampányt folytat a kormány és a kormánypárti média egy montenegró antikorrupciós aktivista ellen. Elmosódott fotókat közölnek, és azt állítják, hogy az aktivista állatokkal szexel. A nő kijelentette: ezek az akciók sem félemlítik meg.

Izraelben történik. Fokozza a küzdelmet a rendőrség a közhivatalnokok korrupciója ellen, új osztályt hoznak létre a hivatalnokok, állami apparátusban dolgozók visszaélésének leleplezésére, sőt az építési vállalkozókat, és közbeszerzéseket rendre elnyerő cégeket is átnézik majd. Izraelben.

Független ember vagy? Pont téged keres az Átlátszó: ha lesz 4 ezer független ember, aki rendszeres havi összeget utal nekünk, nincs az a lázárjános, aki megállít bennünket.  Legyél független az Átlátszóval! Tudnivalók itt!

Megosztás