Egyéb

Szijjártó rezsiszámlái és a munkásőr egymillája

Szóval. Szijjártó Péter úgy vett egy 167 millió forintos családi házat, hogy 34 milliót a szülei adtak bele, 80 milliót saját maga takarított meg rá… Nem. Az úgy volt, hogy aszongya, csak 68 volt a saját megtakarítás és 79 milliót kapott a szüleitől… Vagy igen, vagy nem. Most itt tartunk. Az első változatot maga a frissen kinevezett külügyminiszter mondta az RTL Klubnak, a második változatot a sajtófőnöke, mert állítólag Péter összekutyulta a számokat. Nekem Esterházy Péter mondása jut eszembe, miszerint kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot. Az Index ki is számolta, hogy annyit semmiképpen nem takaríthatott meg a politikus, amennyit állít és egyáltalán nem jönnek ki a számok. A nevezetes dunakeszi ház képei egyébként fönn vannak egy ingatlanos oldalon, meg lehet csodálni a tüzépbarokk nemes hagyományai szerint épült házikót, amelynek úszómedencével, szaunával együtt a rezsije lesz havi félmillió. De nyilván majd ezt is Szijjártó apuka fogja kifizetni. Papíron mindenképpen.

Az Átlátszó megmondta, ez lett
A Népszabadság ír arról, hogy közel 3 milliárd forintot próbál behajtani az adóhivatal és a kincstár azoktól a pártoktól és jelöltektől, akik a tavaszi parlamenti választás idején állami támogatást kaptak, de nem tudnak elszámolni a pénz szabályos elköltésével, vagy megbírságolta őket a választási iroda. A behajtást nehezíti, hogy több kis párt is elérhetetlenné vált. Az Átlátszó annak idején bőségesen foglalkozott a kamupártokkal, és nagyjából előre jeleztük, hogy ez lesz. Nemrégiben éppen ebben az ügyben nyert pert az oknyomozó portál, amely az elszámolások nyilvánosságáért perelte az Államkincstárat.

Havi egymilla  volt munkásőrnek
A 444.hu az Átlátszó által működtetett közadat-igénylő portált, a KiMitTudot használta arra, hogy megtudja, mennyit fizet a magát antikommunistának és jobboldalinak tartó kormány Zoltai Gusztávnak, az egykori munkásőrnek, aki a magyarországi zsidó hitközségek vezetője volt hosszú időn át. A válaszból kiderült, hogy a Szabadság téri emlékmű egykori heves ellenzője havi bruttó egymillió forintot kap a Miniszterelnökséggel kötött szerződés alapján. A megállapodás négy hónapra szól. Ezért a pénzért tanácsokat ad a kormánynak, hogy hogyan tárgyaljanak a magyar zsidó közösségekkel.

Még jobb üzlet a letelepedés
Még nagyobbat kaszálhat az a hét, többségében offshore magánvállalkozás, amely közvetítőként van jelen a letelepedési államkötvények értékesítésénél, miután a kötvények árát 50 ezer euróval megemelik. A gazdasági bizottság már döntött, ezért ha a Parlament is elfogadja, akkor jövőre 300 ezer euróra emelkedik a letelepedési kötvény ára – írja az atv.hu. A kötvényt azok a külföldiek vehetik meg, akik így szeretnének magyar vízumot, vagy letelepedési engedélyt kapni. Az Átlátszó többször írt arról, hogy kétes hátterű vállalkozások intézik ezt az üzletet, nekik lesz tehát most még jobb bolt ez. A kötvényeket egyébként elsősorban kínaiak és oroszok veszik.

Markolóval az oknyomzókra
Markolóval kergették meg pénteken egy Bonyhád-közeli szeméttelepen az Index két oknyomozó újságíróját, valamint Hadházy Ákos szekszárdi LMP-s polgármesterjelöltet, a trafikbotrányt kirobbantó exfideszes politikust. A szeméttelepre való belépést semmi nem tiltotta. A csapat annak az információnak próbált utánajárni, hogy az EU-s pénzből épített új szeméttelepről állítólag illegálisan folyatták ki az úgynevezett csurgalékvizet.

 

Hahó, podcastosok! Az Átlátszó Rádió már az iTunes-on is. Meg a Soundcloudon.

 

További érdekességek itthonról és külföldről:

Közpénzből repülőverseny. Egy LMP-s képviselő kérdésére adott válaszból az derül ki, hogy a kormány azért hajít 6 milliárd forintot a következő három évben egy a fővárosban sok kellemetlenséget okozó magánrepülőversenyre, mert szerinte az fellendíti a helyi gazdaságot. Már csak a véleményt megalapozó tanulmányt lenne jó látni.

Szanyi és a gój motorosok. Az Index cikke annak járt utána, hogy Szanyi Tibor szocialista párti EP-képviselő tényleg gój motorosokat látott-e vendégül Brüsszelben, és tényleg európai adófizetői pénzből tette-e ezt. A dolgok egy irányba mutatnak.

Orbán stand-up comedy. A Vastagbőr blog szerint a KDNP születésnapján elmondott 13 perces ünnepi beszéd azt mutatta, hogy jó formában volt Orbán, mert bár papírról olvasta, szinte csak vicces dolgokat mondott.

Hernádi-per. Tárgyalás előtti meghallgatáson október 24-én hoznak döntést Hernádi Zsolt büntetőpere megkezdésének időpontjáról. A vádirat szerint a Mol-vezér a volt horvát miniszterelnök Ivo Sanander megvesztegetésével érte el, hogy a Mol megszerezte az INA olajipari vállalat felett az irányítási jogot.

Nonszensz kartellgyanú? A Napi Gazdasági cikke szerint képtelenségnek tartják Gazdasági Versenyhivatal vádjait azok a cégek, amelyek ellen kartellgyanú miatt indult eljárás. Szerintük bár ismerték és egyeztették áraikat, ez nem tekinthető kartellnek, hiszen konzorciumban pályáztak.

Orbán-Simicska háború a sajtóban. A 444.hu arról ír, hogy elérte az Orbán-Simicska háború a Magyar Nemzetet is: a lapban mostanában alig van közpénzből feladott hirdetés, pedig az év első felében még tömve volt. Már csak a Matolcsy-féle jegybank hirdet.

Putyinista kapitalizmus. A New York Times remek sorozata arról, hogy hogyan is működik a putyinista központilag ellenőrzött kapitalizmus. A friss epizódban arról van szó, hogy miért érdemes jóban lenni a főnökkel.

Rádiós oknyomozás. Érdemes végighallgatni ezt a rádiós eszközökkel végrehajtott oknyomozást Amerikából arról, hogy az amerikai pénzügyi felügyeletet hogyan ejtették foglyul a nagy bankok még a válság után is.

Független ember vagy? Pont téged keres az Átlátszó: ha lesz 4 ezer független ember, aki rendszeres havi összeget utal nekünk, nincs az a lázárjános, aki megállít bennünket.  Legyél független az Átlátszóval! Tudnivalók itt!

Megosztás