Egyéb

Simicska, a felkelő nap és Putyin szelleme

„A fák nem nőnek az égig, ha úgy tetszik, nem nőhetnek az égig” – a Népszabadság szerint Orbán Viktor ezt Simicska Lajosra mondta a hétvégi kötcsei polgári pikniken. A napilap szerint a szombati megbeszélésen Orbán beszélt az utóbbi időben a lapok által bőven taglalt viszályról. Orbán úgy válaszolt a cikk szerint, hogy az ügy és az idézett kijelentés egyik olvasata,, hogy egyes gazdasági szereplők nem lehetnek túl erősek, dominánsak, egyeduralkodók a piacon, „nem takarhatják el a napot”. A Népszabadság szerint Orbán kifejezésre juttatta Kötcsén, hogy a kormány diktál. A Véleményvezér szerint mindez egy tágabb harcba illeszkedik, amely arról szól, hogy Orbán Viktor egyszerre akar lenni az ország politikai vezetője és főoligarchája. A blog szerint hosszú harc lesz, és ez még csak a nyitány.

Vajna offshore birodalma
Az Átlátszó feltérképezte az Andy Vajna magyar vállalkozásai mögött burjánzó offshore cégbirodalmat, és arra jutott, hogy a filmproducer, egyben állami megbízás alapján filmügyi kormánybiztos valójában egy terebélyes, offshore-cégekkel teletűzdelt céghálót mozgat. Jelenleg legkevesebb hét offshore cég köthető hozzá, amelyek összesen tíz vállalkozásban érdekeltek Magyarországon. Offshore hátterű a Nobu luxuséttermet üzemeltető kft., a filmforgalmazással foglalkozó Intercom, a kaszinókoncesszió-nyertes Las Vegas Casino Kft., és részben a Byblos divatházat üzemeltető Sport & Fashion Kft. is. Maga Andy Vajna tulajdonosként egyetlen magyar cégben sem szerepel, a láncban fölöttük álló luxemburgi, amerikai, és curacao-i társaságokban viszont mindenhol az ő nevébe lehet botlani.

Putyinista vegzálás
Új szakaszába érkezett a független civil szervezetek elleni kormányzati hadjárat, amely immár az oroszországi állapotokat idézi. Hétfő reggel a Készenléti Rendőrség nagyjából 10-15 munkatársa jelent meg a Norvég Civil Alap pénzeit részben kezelő Ökotárs Alapítvány Irodájában. Délben a nyomozók lerohanták a Norvég Civil Alap egy másik lebonyolító szervének, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány irodáját is. A dolgozóknak mindhárom helyen megtiltották, hogy használják a telefonjukat, és nem lehetett őket elérni.Később a nyomozók egyes vezetők lakására is kiszálltak. A nyomozás természetesen képtelen vádak alapján hűtlen kezelés és jogosulatlan pénzügyi tevékenységgyanúja miatt folyik. Ja, és térfigyelő kamerát is szereltek, hogy senki se lopja a norvég pénzt.

Multinak uniós pénz
Munkahelyenként 30 millióért csábította Magyarországra a kormány az indiai multit, amit 2008-ban még a Fidesz akart elkergetni innen – írta a 444.hu, miután kiderült: az Európai Bizottság jóváhagyta azt a 97 millió eurós támogatást, amit a magyar kormány EU-s pénzből akart adni az indiai Apollo Tyres gumiabroncs-gyárnak, hogy a cég üzemet nyisson Gyöngyöshalászon. Az ügylet érdekessége, hogy a Heves megyei Fidesz 2008-ban még ellenezte a beruházást. Ebben az évben Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök beszélt a beruházásról Új-Delhiben, a Heves megyei Fidesz pedig rögtön helyi népszavazás szervezésébe kezdett, mondván, a környék már nem bír el egy újabb környezetszennyező üzemet.

Milliós strandoltatás
Vastagbőr blog írta meg, hogy 2,3 millióért strandoltatta Terézváros a nyugdíjasait. A blog korábban számolt be arról, hogy a kerület nem élelmiszerjegyet, hanem élményt és kikapcsolódást kínált az önkormányzati választás előtt nem sokkal a szavazópolgárok jelentős részét kitevő nyugdíjas rétegnek azzal, hogy strandnapot rendezett számukra. A blog közadatigénylésben kérte ki, mennyibe is került ez. Összesen 2,3 millióra rúgott a számla.

Segítsd az Átlátszó munkáját néhány egyszerű kérdés megválaszolásával! 

 

További érdekességek itthonról és külföldről

Új nyomozás a Hajdú-Bét ügyben. Kecskeméti Járási Ügyészség új információk alapján rendelte el a a nyomozás folytatását a Hajdú-Bét 2004-es csődjének ügyében, ismeretlen tettes ellen. A gyanú most csődbűncselekmény.

Vidéki tisztogatás. Nyugat.hu írta meg, mi történik egy vidéki városban, hogyan zajlik a fideszes médianyomulás. Röviden: pénzek mennek ide-oda, képviselőjelölt válogatja a cikkeket, a PLT kampánylapot ad ki, a Fidesz pedig pozícióba helyezi a saját embereit a megyei lapoknál.

Reklámadó és a nemzetközi cégek. Az egyre jobban teljesítő Origónak sikerült megírnia, amit már hónapokkal ezelőtt mindenki megírt. Nevezetesen, hogy miért nem fizet reklámadót se a Facebook, se a Google. Jé.

Brazil kampány. Hirtelen érdekes lett a brazíliai elnökválasztási kampány, miután az olajcég egyik őrizetben lévő vezetője állítólag köpött hivatalban lévő politikusokról, parlamenti képviselőkről, akik közül jó néhány közeli kapcsolatban van a két legesélyesebb jelölttel.

A szálak Ausztriába vezetnek. Az USA egykori amerikai nagykövetének korrupciós ügye most már Ausztriában folytatódik. A gyanú szerint a felesége bécsi bankszámlájára utalt 1,4 millió dollár kétes eredetű pénzt.

Antikorrupciós videók. A Transparency International oldala érdekes antikorrupciós videókból válogat, és köztük egy magyar videót is szemléz.

 

Független ember vagy?

Pont téged keres az Átlátszó: ha lesz 4 ezer független ember, aki rendszeres havi összeget utal nekünk, nincs az a lázárjános, aki megállít bennünket.  Legyél független az Átlátszóval! 

Tudnivalók itt!

 

 

Megosztás