Egyéb

Új lakás Vajnának, kaszinó az éhes gyerekeknek

Azért kapnak 7 milliárd forint adókedvezményt a kaszinók, hogy ne éhezzenek a gyerekek – írja a Vastagbőr blog, miután lényegében ezzel a bicskanyitogató érveléssel védte meg Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kormány döntését. Az érvelés a miniszter írásbeli válaszában olvasható, amelyet egy MSZP-s képviselő kérdésére adott. A képviselő azt firtatta, hogy vajon miért kellett Andy G. Vajna filmipari kormánybiztos és kaszinótulajdonos cégeit évi hétmilliárd forintos adókedvezményben részesíteni, miután a kaszinópiacot újraosztották a kormánypárthoz ezer szállal kötődő új kaszinósok kedvéért. Varga Mihály erre azt válaszolta, hogy azért, mert az adókedvezménnyel nagyobb tiszta játékbevételre ösztönzik a kaszinókat, továbbá így a játékkaszinó a piac a legrövidebb időn belül érhet el kiemelkedő nyereséget, és mert az adókedvezmény miatt végső soron több lesz az adóbevétel(!), így a szociális gyerekétkeztetés finanszírozására is több pénz lesz. Az éhező gyerekeknek is üzenjük, hogy Andy Vajna új, százmilliós lakást vett a Rózsadombon.

Hernádi visszavonulóban?
A VS.hu értesülései szerint csendben visszavonulót fújt az OTP Bankból Hernádi Zsolt, a MOL első embere, aki ellen a horvát korrupcióellenes ügyészség március végén vádat emelt a zágrábi bíróságon. Az OTP negyedéves jelentésének egyik lábjegyzetében jelezték, hogy 2014. április 3-tól Hernádi Zsolt felfüggesztette igazgatósági tagságát. A VS.hu úgy értesült: maga Hernádi kérte 2016-ig tartó megbízatása felfüggesztését, ráadásul gesztusával elébe ment a kivédhetetlennek. A banktörvény szerint az ellene Horvátországban emelt vádak tisztázásáig vezető tisztséget nem tölthet be magyarországi pénzintézetnél, illetve az ilyen feladatok általa történő ellátását fel kell függeszteni. A Népszabadság nemrégiben azt közölte, hogy az elnök-vezérigazgató  a Moltól is távol tartja magát, miután szokatlanul hosszú, több hónapos szabadságon tartózkodik.

Megint eladták a Klotild-palotát
Az önkormányzati választás előtt másfél hónappal, rendkívüli ülésen döntött az V. kerületi önkormányzat a déli Klotild-palota eladásáról. A műemlék 2,15 milliárd forintért egy török befektetőé lett, aki valószínűleg szállodát fog nyitni az épületben. Az ügylet érdekessége, hogy egy hasonló értékesítés egyszer már dugába dőlt. 2010-ben a Párisi Udvarral és a Szent István tér 15-tel egy csomagban az azóta bedőlt SCD Group egyik cégének adták el az épületet, a négy évvel ezelőtti üzlet azonban nem jött létre, mivel a vevő végül nem fizette ki a vételárat.

Repülős versenyek állami pénzből
Állami támogatásból lesz ismét repülős verseny jövőre Budapesten, miután a kormány döntése értelmében 5,5 milliárd forintos apanázst kap a Red Bull Air Race, tehát egy elsősorban reklámcélokat szolgáló, magánvállalkozásban működtetett verseny. A támogatás ráadásul nem egy alkalomra szól, a futamot a kormány közpénzzel – évi hatmillió euróval, vagyis mintegy 1,8 milliárd forinttal dotálja 2015-2017 között.

Bénázó állami fordító
A HVG arról ír, hogy lassan, drágán, hibásan, de hitelesen fordít az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda, amelynek pecsétje ugyanis azokat a szövegeket is hitelesíti, amelyeket helytelenül ültettek át magyar nyelvre. A Szabadság téri emlékmű példája – ahol rossz fordítás került a talapzatra – tehát aligha egyedi eset. Mindez ráadásul borsos áron történik. A cikk szerint a fiaskó leginkább egy rendszerváltás előtti jogszabály számlájára írható. A fordítási piac működését ugyanis még ma is az az 1986-os miniszteri rendelet határozza meg, amely a csúnya félrefordításban vétkes állami céget teljes monopoljoggal ruházza fel. Az OFFI tehát – amely az 1869-es Központi Fordítóiroda jogutódja – manapság is egyedüliként végezhet hiteles fordítást hazánkban.

Mészáros parlagfüve
Másfél méteres parlagfüvet videózott Mészáros Lőrinc földjén az RTL, miközben a sokaknál komoly allergiás tüneteket okozó parlagfüvet kötelező irtani. Aki ezt elmulasztja, 15 ezertől 5 millió forintig terjedő bírsággal sújtható. Pénz persze lenne az irtásra, hiszen az érintett földdarabot a felcsúti polgármester, a miniszterelnök barátja, Mészáros Lőrinc egyik cége kezeli, amely 2013-ban kétmilliárd forintos árbevételt produkált.


A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót.

 

További érdekességek itthonról és külföldről:

Csorog a pénz Brüsszelből. 444.hu cikke egyrészt elmagyarázza, hogy akkor most pontosan milyen pénzeket utalnak végül Brüsszelből, és azt is, hogy miért fontos ez. A lényeg, hogy az Európai Bizottság a hosszas vita után végül kifizetett Magyarországnak majdnem 26 milliárd forintot. Ahhoz képest azonban, hogy idénre összesen 1700 milliárd lehívását tervezte a kormány, ez nem túl sok.

Büntetés a volt szigetesnek. Megbüntette 8 millió forintra többek közt a Sziget Fesztivál  2012-es tulajdonosát, az EST Media csoportot. Az MNB azt állapította meg, hogy a cégcsoport számviteli beszámolói nem voltak szabályosak, különösen a 2012. évi.

Megvesztegetett főcenzor. Letartóztatták az indiai főcenzort, akinek feladata, hogy jóváhagyja az indiai filmeket és garantálja, hogy azokban nincsen túl erőszakos, vagy túl explicit szexualitást tartalmazó jelenet. Állítólag kenőpénzért gyorsabb munkára volt ösztökélhető.

Ukrajna és a jövő. Tisztább és korrupciótól mentesebb lesz-e a most felépülő új Ukrajna? A Bloomberg összeállításában az egykori forradalmárok nyilatkoznak és eléggé szkeptikusak.

 

Független ember vagy?

Pont téged keres az Átlátszó: ha lesz 4 ezer független ember, aki rendszeres havi összeget utal nekünk, nincs az a lázárjános, aki megállít bennünket.  Legyél független az Átlátszóval! 

Tudnivalók itt!

Megosztás