Egyéb

Ecclestone szabadságot vett féláron

Százmillió dollár megfizetéséért cserébe megszüntetik a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone elleni korrupciós büntetőpert Németországban. A bíróság elfogadta a védelem és az ügyészség közös javaslatát, és ítélethozatal nélkül megszünteti a megvesztegetés és hűtlen kezelésre felbujtás vádjával kezdeményezett eljárást. A müncheni tartományi bíróság bírája kiemelte: az ügy megegyezéses lezárását indokolja, hogy a vádlott terhére rótt vádak lényeges elemeit nem sikerült alátámasztani az áprilisban kezdődött perben.

Egy milliárdos papírtender furcsaságai
Az Átlátszó egy milliárdos állami papírbeszerzési tender furcsaságairól ír. Annak ellenére köthet ugyanis egy cég 1 milliárd forintos keretszerződést az állami szervezetek papírigényeinek ellátására, hogy a Gazdasági Versenyhivatal nemrégiben 33 millió forintos bírsággal sújtotta őket kartellezés gyanúja miatt. De vannak más furcsaságok is ezen a papírtenderen. Érdekes részlet az is, hogy az ajánlatkérő csak egyetlen ajánlattevővel kívánt szerződést kötni. Ezt ugyan nem tiltja a közbeszerzési törvény, ám sokak szerint értelmetlenül előnybe hozza a győztes konzorciumot, hiszen így nem alakul ki árverseny.

Kórházi kaja fotópályázat
Vastagbőr-blog nyilvános fotópályázatot hirdet a szánalmas kórházi étkeztetésről: a blog szerkesztői arra kíváncsiak, hogy mindenhol a legszörnyűbb iskolai menzás emlékeket idéző borzalmas kaját adnak, vagy van pozitív példa is, ha nem is éttermi, de legalább egy jobb kifőzde színvonalát megközelítő ellátás? Ezzel együtt egy közérdekű adatigénylést is beadtak az illetékes minisztériumhoz, amellyel azt szeretnék kideríteni, hogy mennyit költenek az egészségkasszából erre a szolgáltatásra, és hogyan döntik el, hogy mely cégek szállíthatnak.

Cukros ügyeskedés
HVG.hu egy kiló cukor útját térképezte fel és arra jutott, hogy a boltban kapható legolcsóbb cukor mögött egy furcsa cégháló és strómanok sora sejlik fel. Az újságírók utánamentek a forgalmazónak, és a kiskunsági tanyavilágban, egy elhagyatott raktárépületnél kötöttek ki. A cégháló kulcsfigurájáról pedig kiderítették, hogy zűrös cégek veszik körül, ráadásul végül olyasvalakire sózta rá a vállalkozást, aki csak a közjegyzőnél ismerkedett meg vele. Az adóhatóság közben hallgat.

A tender, ami ott sem volt
Az Átlátszó írása szerint éppen olyan fordulatokkal teli a botrányos somogyi naperőműtender utóélete, mint amilyen maga a pályázat volt. Emlékezetes, hogy a pályázatban meghozott döntéseket maga Lázár János függesztette fel, de az azóta megszüntetett NFÜ jogutódja nemcsak Lázár döntését nem adja ki az oknyomozó portálnak, hanem már a létét is megkérdőjelezi. Pedig a lap magától az NFÜ-től tudott a döntésről, éppen az Átlátszó cikke miatt küldött levelükből értesültek a felfüggesztésről.

Jól megy Orbán tanácsadóinak
Egy MSZP-s képviselő érdeklődése után végre felkerültek a Miniszterelnökség honlapjára azok a szerződések, amelyekből meg lehet tudni, kit, milyen tevékenységre, és főleg milyen összegre bíztak meg tanácsadói tevékenységgel. A dokumentumokból kiderült, hogy szépen kerestek Orbán Viktor tanácsadói. Sonkodi Balázs, az új stratégiai ügyekért felelős államtitkár, aki Lázár János egyik kísérője volt luxusútjain, államtitkári kinevezéséig, júniusig például havi bruttó 885 ezer forintért nyújtott szakértői háttértámogatást a Miniszterelnökség  Szakmapolitikai Főosztályának működéséhez egészségügyi és gazdaságpolitikai szakterületeken. De havi bruttó 214 ezer forintért dolgozott valaki korrektorként is a Miniszterelnökségnek.

A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót.

 

További érdekességek itthonról és külföldről:

Pénzmosás és Simon. Leválasztottak egy szálat a Simon-ügyből. A pénzmosással és költségvetési csalással kapcsolatos ügyben a NAV nyomoz. Az MSZP korábbi elnökhelyettese ellen azért folyik eljárás, mert be nem vallott százmilliók voltak a nevére szóló külföldi számlákon.

Papcsák beleszalad a norvég falba. Ha nincs a Norvég Alap támogatása, akkor olyan zajvédő fal sem épül, mint amivel nemrég büszkélkedett a zudlói fideszes polgármester. Az RTL Klub Híradója a norvég támogatásban részesülő civilek elleni kormányzati hadjáratról készített riportot és ebben mutatta meg, hogy az M3-as autópálya melletti, nemrég felépült zajvédő falat felerészben a Norvég Alap finanszírozta még 2007-ben.

A DK és a trafikmutyi. Nyilvánosságra hozták a trafikpályázatok dokumentációját, miután Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke megnyerte a pályázati értékelések nyilvánosságáért indított pert. Az anyagokat a DK irodájában tették közzé az újságíróknak.

Vajon hova áll a Heti Válasz? Seszták Miklós fejlesztési miniszter korábbi tevékenységét érintő vádakról ír a Heti Válasz. A cikk azért érdekes, mert a minisztert már a jobboldalon is támadják offshoreozás miatt, a hetilap saját állítása szerint most átvilágította a minisztert. Érezhető az egyensúlyozás.

Tao-pénzek. A BAMA.hu cikke szerint a társasági adókedvezményen keresztül a fociba áramló százmilliók egy része az utánpótlás fellendítéséhez, az ottani körülmények javításához elengedhetetlen pénzügyi segítség, másoknak viszont csak ellopható bankjegyeket jelentenek.

Egymilliárdos sárga csekk. Az Index.hu cikkének hőse egymilliárd forintról szóló sárga csekket kapott, ennyit kellene befizetnie az adóhatóságnak. Az előzmény: egy vállalkozás megbízottjaként másfél milliárd forintot vett fel egy céges számláról. Miután főnökei leléptek, a NAV rajta keresi a pénzt.

 

Független ember vagy?

Pont téged keres az Átlátszó: ha lesz 4 ezer független ember, aki rendszeres havi összeget utal nekünk, nincs az a lázárjános, aki megállít bennünket.  Legyél független az Átlátszóval! 

Tudnivalók itt!

Megosztás