Egyéb

Habony garázsa és a csíkszeredai szomszéd

Az elmúlt két évben összesen hat vendégéjszakára adták ki a zuglói önkormányzat erdélyi házát, írja az Index. Ha ebben a tempóban megy tovább a csíkszeredai ingatlan hasznosítása, 740 év alatt sem fog megtérülni Papcsák Ferenc polgármester beruházása. Pedig az volt a terv, hogy a beruházás révén megkönnyítik a zuglói diákoknak, tanároknak, tisztviselőknek a kapcsolattartást a testvérvárossal. Az önkormányzat sikersztoriként próbálja eladni az ingatlanvásárlást, pedig a kihasználatlan vendégház felügyeletéért havi 80 ezer forintot fizetnek a csíkszeredai telekszomszédnak.

Szélsőségesek hálóján
A Jobbik és a közszolgálati médiacég, az MTVA is megtalálható a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom közvetett finanszírozói között. Az MTVA és a Médiatanács is adott megbízásokat annak a cégnek, amelynek tulajdonosa a mozgalomhoz köthető. Az Átlátszó oknyomozása azt is kiderítette, hogy azok a közpénzből működő civil szervezetek, amelyek szintén a szélsőjobboldali mozgalom támogatói közt vannak, nem tették közzé a pénzügyi beszámolóikat, így arról sincsen információ, hogy ők hogyan működnek. Emellett a Jobbik pedig alapítványán keresztül juttatott támogatást a Hatvannégy Vármegye Mozgalomnak. Ez a mozgalom egyébként a Magyar Sziget és a Nemzeti Gyerektábor rendezője is. A szervezet alapítója az a Toroczkai László, akit több szomszédos országból is kitiltottak erőszakos viselkedése miatt, és aki a 2006-os zavargások során a „Szabadság téri ostrom hőse” lett.

 

A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót.

 

Az RTL már a nemzetközi befektetőket riogatja
Már augusztusban be kell fizetnie a reklámadót az RTL Klubnak, ami éves szinten 15 millió euróra rúghat, áll az RTL csoport közleményében. A médiavállalat szerint a reklámadó strukturálisan veszteséges pozícióba kényszeríti a kereskedelmi televíziót, az egyetlen médiavállalkozást Magyarországon, amely a progresszív reklámadó legfelső sávjába tartozik. Az RTL csoport képviselői azt írják, hogy közleményük egyben figyelmeztetés is a magyarországi külföldi befektetők számára, és azt kérik a kormánytól, hogy vizsgálja felül döntését. Szerintük a reklámadó aláaknázza az RTL működését és veszélybe sodorja a sajtószabadságot Magyarországon.

Az olimpia a diktatúrák játéka
Magyarország teljes erőbedobással készül arra, hogy pályázhasson a 2028-as nyári olimpia rendezésére. De legalábbis a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai György nagyon lelkes és a Napi Gazdaságnak azt nyilatkozta, hogy Budapest akár még versenyképes pályázó is lehet. Pedig a Business Insider gazdasági lap szerint ma már egyetlen demokratikus országban sem veszik be azt a dumát, hogy az olimpia rendezése gazdasági fellendülést hoz. Merthogy már rengeteg elemzés és tanulmány is rámutatott, hogy nem hoz. A 2022-es nyári olimpiát mostanra csak két, nem éppen az érett demokratikus kultúrájáról híres ország szeretné megrendezni: Kazahsztán és Kína.

Százmilliókról feledkezett meg
Magyar Nemzet arról ír, hogy Simon Gábor MSZP-s politikus ügyére kezd hasonlítani a Párbeszéd Magyarországért politikusának, Sipos Péternek az esete. Siposról kiderült, hogy éveken keresztül „elfelejtette” feltüntetni vagyonnyilatkozatában több mint félmilliárd forintos követelését. Ráadásul, vélhetően egy adóvizsgálat miatt, több százmilliós vagyonát szinte teljes egészében gyermekeire íratta. A XII. kerületi önkormányzati képviselő társasház építését is tervezte egy ottani telken, ami azóta szintén a gyermekei nevére került, de most éppen meg akarnak szabadulni tőle – mármint, hogy 200 millió forintért árulják.

 

Legyél a minioligarchánk, és gyere el az Atlatszo.hu 3. szülinapjára, ahol személyesen is támogathatsz minket adományoddal!

 

További érdekességek itthonról és külföldről:

Leépítés felülről. Seszták Miklós fejlesztési miniszter állítólag olyan hatékonysági vizsgálatot fog csináltatni az állami vállalatoknál, hogy ha kiderül, hogy a vezetés miatt nem produkál jó eredményeket egy cég, akkor ott bizony fejek fognak hullani. A Népszabadság szerint a cél az oligarchák, különösen Nyerges Zsolt érdekeltségeinek kiszorítása az állami cégekből.

Habony garázsa. A 444.hu szerint csak azért nem építenek be az V. kerületben egy foghíjtelket, hogy Habony Árpád be tudjon hajtani a garázsába. A Magyar Narancs fedezte fel korábban, hogy Habony Árpád, a miniszterelnök tanácsadója és az V. kerületi alpolgármester is azonos címen használnak önkormányzati tulajdonú lakásokat. Az Együtt-PM szerint százmillió forintot is érhet a garázs miatt beépítetlenül hagyott telek.

Áfacsalások a fémiparban. A Magyar Nemzet a NAV-botrányban napvilágra került áfacsalásokhoz hasonló ügyletekről ír a magyar fémiparban. A klasszikus módszerről van szó: a fémipari termékeket papíron valamelyik EU-tagországba adják el, a valóságban azonban Magyarországon kereskednek velük.

Kasszasiker. Durván megszedték magukat az online pénztárgépeket árusító cégek, írja a 444.hu. Volt olyan cég, amely 100 millióról több mint másfél milliárd forintra növelte árbevételeit.

Reklámadó 2.0. A Napi.hu arról ír, hogy Oroszországban már elfogadta azt a jogszabályt a Duma, amely 2015-től megtiltaná a kis műholdas és kábelcsatornáknak, hogy reklámokat terjesszenek. A lap szerint ez kivégezne mindenkit az állami tévéken kívül, amelyek amúgyis a piac domináns szereplői.

A pápa és a maffiózók. Kiátkozta a katolikus egyházból a maffiózókat a pápa, erre az olaszországi Larino börtönében kétszáz rosszfiú megtagadta a vasárnapi misén való részvételt. Messzire vezet ez a konfliktus abban az országban, ahol még Szűz Mária körmenete is tiszteleg egy házi őrizetben lévő maffiózó házánál.

Lessig-forradalom. Lawrence Lessig jogász aktivista új projektjét mutatja be a 444.hu. Lessig mikro-finanszírozók révén akar összegyűjteni annyi pénzt, hogy hatékonyan indíthasson öt embert az amerikai politikai versenyben. Eddig már több mint hétmilliárd dollárt gyűjtött, de kérdés, hogy ki lesz az öt jelölt, akik indulhatnak novemberben az időközi választásokon.

 

Minket nem pénzelnek oligarchák, csak akkor leszünk, ha te is fontosnak érzed, hogy dolgozunk. Légy szíves, támogasd az Átlátszót és a Mutyimondót rendszeres, akármilyen kicsi havi adománnyal! Rajtad is múlik!

Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére sem, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide! Lájkolj minket a Facebookon is!

 

 

Megosztás