Egyéb

Haverok, L. Simon és a tyúklopás

Mégis kiben bízzon az ember, ha nem a legszűkebb értelemben vett közvetlen kollégáiban, haverjaiban? A Népszabadság írta meg, hogy a közeli munkatársaihoz köthető cégeket hívott meg egy csaknem tíz milliós kommunikációs tenderre L. Simon László fideszes politikus. Ez már önmagában elég ciki, de még nincs vége. A nagyobb baj, hogy a politikus ebben semmi kivetnivalót nem talált. Azt mondta, hogy így egyszerűen gyorsabb volt, mert a nyílt verseny esetén mindenféle ismeretlen cég is jelentkezett volna, továbbá olyan céggel, illetve személlyel akartam együtt dolgozni, akit jól ismer, akiben megbízik. Még ennél is nagyobb baj, hogy a jobbos sajtónak még a normálisabb fele sem talált ebben kivetnivalót, sőt, valósággal ünnepelték a politikus őszinteségét.

 

Legyél a minioligarchánk, és gyere el az Atlatszo.hu 3. szülinapjára, ahol személyesen is támogathatsz minket adományoddal!

 

Reklámadó avagy a magyar internet lezúzása
Az Ígyírnánkmi-blog azt a dilettantizmustól csöpögő folyamatot írja le, ahogyan törvény lett a reklámadó ötletéből. Miközben ugyanis a kormány célja az volt, hogy a hazai reklámpiacon jelen lévő nagy multikat sújtsa egy újabb adóval, a mellékhatások pont azokat hozzák nagyon nehéz helyzetbe, akiket nem akartak. A blog értékelése szerint a szabályozás közvetlenül a magyar székhelyű szereplők magyar nyelvű gazdasági kommunikációja ellen, közvetve pedig minden magyarországi székhelyű internetes vállalkozás ellen dolgozik majd. A multik az Amazontól, a Google-on át a Facebookig pedig csak gratulálnak a törvény büszke előterjesztőjének, L. Simon Lászlónak, akiről a Vastagbőr-blog is megemlékezett, mint egy újabb fideszes képviselőről, akinek fogalma sincs semmiről. A jogszabályt egyébként három nap alatt már másodszor kénytelenek módosítani.

Azonnali adókommandó
Rögvest azután megjelentek az RTL-nél az adóellenőrök, egyébként stílusosan, az 1950-es éveket idézve, fekete kocsikkal, hogy a gazdasági miniszter belengette, a NAV-nak kellene megnéznie alaposabban a társaság elmúlt pár évi gazdálkodását. A vizsgálat egyértelmű megtorlása annak, hogy az RTL híradója a kormánnyal szemben kritikusabbra váltott. A kormányzati politikusok korábban fiktív tranzakciókat, korrupciót emlegetettek egy 2012-es ügylettel kapcsolatban, az Index szerint viszont az elérhető dokumentumok alapján úgy tűnik, a hatályos jogszabályoknak megfelelt a cég, sőt elég valószínű, hogy akkor a kormány is rábólintott a manőverre. Ettől függetlenül persze még egyáltalán nem kizárt, hogy végül csak találnak valamit.

Tyúklopás lett a Hunvald-ügyből
Az Átlátszó arról írt, hogy a Kúria minapi ítélete után az erzsébetvárosi ingatlanpanama milliárdos korrupciós botránya amolyan tyúklopási üggyé szelidült a bíróságon. A volt VII. kerületi polgármester 2009-es letartóztatásáról pedig már-már mint fideszes kampányfogásról emlékeznek meg egyes sajtóorgánumok. Pedig a Hunvald-ügy nem politikai, hanem civil ügy volt, amire aztán rátelepedett a politika: egyfelől zajlott a politikailag kényes részletek „eligazítása”, másfelől pedig propagandacélokra vetették be a sztorit az akkori ellenzék oldalán.

Nesze neked tulajdonjog!
Az Alkotmánybíróság közel egy év tanakodás után hozott döntést a takarékszövetkezetek államosítása ügyében, és nem találta problémásnak azt, amit az érintettek a tulajdonjog erős korlátozásaként éltek meg. A törvényt a takarékszövetkezetek, vagyis a régi tulajdonosok érdekképviselete támadta meg. Az AB arra jutott, hogy vannak helyzetek, amikor az állam beavatkozhat a piaci folyamatokba, és itt pontosan ez a helyzet. Az ítéletben hosszan fejtegeti az állam piacszabályozó szerepét az elmúlt évszázadokban, elítéli a nácik és a kommunisták túlzásait éppen úgy, mint a neoliberális gyakorlatot, ahol mindent a piacra bíznak. A lényeg: ebben az esetben az állami tőkeemelést olyan stabilizáló tényezőnek látták, ami indokolhatta a beavatkozást.

Belgrádi Wizzair-botrány
Hivatali visszaéléssel gyanúsítják a belgrádi repülőtér vezérigazgatóját, akit őrizetbe is vettek. A rendőrség szerint az igazgató a Wizz Air légitársasággal boltolt valamit, és ezzel jelentősen megkárosította a repülőteret. A céggel még 2011 márciusában kötött szerződést, amelyben a gyanú szerint engedményeket tett a WizzAirnek, aminek hála a fapados légitársaság több mint fél milliárd forint nyereségre tett szert a belgrádi repülőtér kárára az illetékekből és a reptéri szolgáltatásokból.

 

A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót.

További érdekességek itthonról és külföldről:

Elítélt fideszes. Vesztegetés miatt elítéltek egy volt fideszes alpolgármestert még egy öt évvel ezelőtti korrupciós ügy miatt. Igaz csak első fokon, de két éves börtönt kapott azért, mert ő és társai, a hajdúsámsoni önkormányzati képviselőtestület tagjaiként még 2009 őszén akartak visszakérni – több tanú szerint kampánycélokra – 1-1 millió forintot két helybélitől, akik a lakásukat a tervezett egészségház létrehozása érdekében adták volna el az önkormányzatnak.

Kilométerenként 3 milliárd. Kicsit drágának tűnik, de ennyiért várnak ajánlatokat az M0-s felújítására: az alig több mint 11,5 kilométeres szakasz nettó 33 milliárdba fog kerülni. Igaz lesz benne egy hídfelújítás is, de akkor is.

Bőgve kért elnézést. Magából kivetkőzve, a kamerák előtt bőgve kért bocsánatot a korrupt japán politikus, mert magáncélra használt fel 3 millió jen (6,7 millió forint) közpénzt: különböző utazásokra költötte, fürdőkbe járt belőle, mindezt számla nélkül. Lázár Jánosnak szóljon már valaki!

Minket nem pénzelnek oligarchák, csak akkor leszünk, ha te is fontosnak érzed, hogy dolgozunk. Légy szíves, támogasd az Átlátszót és a Mutyimondót rendszeres, akármilyen kicsi havi adománnyal! Rajtad is múlik!

Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére sem, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide! Lájkolj minket a Facebookon is!

 

Megosztás