Egyéb

A KDNP-s azonnal vegye le a lábát a gázról!

Vs.hu utánajárt, mennyi pénzt autóznak el havonta a parlamenti képviselők az új rendszerben. Az új országgyűlési törvény megszüntette ugyanis a képviselői költségtérítést és a választókerületi pótlékot, helyettük benzinkártyát lehet igényelni, amelyet az autó motorjának hengerűrtartalma, a lakóhely vagy választókerület Budapesttől mért távolsága, illetve a választókerület nagyságának megfelelően töltenek fel pénzzel. A rekorder a KDNP-s Hargitai János, aki havi 229 ezerből közlekedik a mohácsi kistérség és Budapest között, de a fővárosi képviselőknek nyújtott 57 ezres benzinkeret is soknak tűnik.

Hogyan kaszálnak a felnőttoktatásban?
Az Átlátszó a felnőttoktatás furcsa üzletéről írt, mert – ki gondolta volna? – akkora lehetőségek vannak ezen a piacon, hogy az egyik legfontosabb szereplő 2008-ban már repülővásárlásra készült. A trend később sem tört meg: ugyanez a cég 2010 és 2012 között megduplázta az árbevételét. A rejtély megoldása természetesen részben az uniós támogatásokban rejlik, aminek teljes mértékű leszippantása vált a cég főprofiljává. Az oknyomozó portál cikke azt a vállalkozást mutatja be, amelynek egyaránt volt partnere Rogán Antal és Hunvald György önkormányzata is.

Lex Schmitt, de inkább Lex Mocsai
Külön törvénymódosító javaslatot terjesztett elő egy fideszes képviselő, amely varázsütésre egyetemi tanárt csinálna a plagizált doktori dolgozata miatt lemondásra kényszerült volt köztársasági elnökből, vagy a férfi kézilabda-válogatott kapitányából. Ezentúl elég lenne a Kossuth-díj, vagy egy olimpiai arany, ezüst vagy bronzérem is a sporttudományi egyetemen a tanári állásokhoz, amelyeknél korábban feltétel volt a doktori fokozat megszerzése. Márpedig ilyen problémája jelenleg csak Schmitt Pálnak és Mocsai Lajosnak, a magyar férfi kézilabda-válogatott kapitányának van. A módosítás egyébként Mocsai miatt valószínű, hiszen arra készül, hogy az önállóvá váló Testnevelési Egyetem rektora legyen. A Vs.hu információi szerint erről a legfelsőbb szinteken döntés is született már, csak a felsőoktatási törvényt kell módosítani hozzá. Mocsai több éve tanít az egyetemen.

 

A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót.

 

Egységben a szüret
A Hír24 írása szerint megint áll a bál az iskolagyümölcs-program miatt. A Fejér megyei iskolákba eddig szállító helyi termelők arról tájékoztatták a lapot, hogy az idei pályázatról szinte mind kiszorultak. A csalódott beszállítók úgy tudják, a Fejér megyei tankerülethez tartozó állami iskolák döntő többségébe egyetlen cég szállíthat majd.

Közgép-kormányrendelet
444 írta meg, hogy kormányrendeletet kell módosítani ahhoz, hogy megépülhessen a Közgép balatonfüredi szállodája. Tavaly márciusban szerezte meg a balatonfüredi vitorláskikötő, a volt Olimpiai Központ földhasználati jogát egy konzorcium, amelynek a Közgép is tagja. Érdekes az is, hogy a Balatonfüreddel kötött szerződés alapján évi alig 20 millió forintos területhasználati díj fejében nyolcvan szobás, négycsillagos szállodát építhetnek a területre. Ahhoz, hogy a Közgép álma, ez a szálloda oda megépülhessen, egy halom helyi szabályt és kormányrendeletet is módosítani kell. És, ha kell, akkor bizony minden módosítva lesz!

Parkolási automata mint nyelőgép
Hvg.hu szerint júliustól az állam lenyeli a mobilos parkolási díjak negyedét, az önkormányzatok rosszul járnak, a mobilfizetési piac eddigi szereplői pedig egyszerűen kiszorulhatnak a szolgáltatásból. Történt ugyanis, hogy a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. július elsejétől minden beszedett száz parkolási forintból nagyjából huszonötöt zsebre tesz majd. Az eddigi legnagyobb szolgáltató kivár, szerződéseit élőnek tekinti. Szerintük ősszel akcióba lép az Európai Bíróság és az ügynek kötelezettségszegési eljárás lesz a vége.

Román szivárogtatás
Inog Romániában Traian Băsescu államelnök pozíciója. Egy kiszivárgott filmfelvételről kiderült, testvére egy csomó pénzt fogadott el egy alvilági figurától, akinek cserében állítólag megígérte, közbenjár egy késelés miatti büntetésének enyhítéséért. Azt nem tudni, hogy mit tudott az elnök az egészről, de van egy latin-amerikai sorozatra emlékeztető forgatókönyv is, intrikákkal, választási célú manipulációval, nagyravágyó ügyésszel, korrupt helyi kiskirályokkal és a „súlyos” vádiratok visszatartásával. A vonatkozó magyar nyelvű cikkek itt.

 

Legyél a minioligarchánk és támogasd az Átlátszót havi rendszeres összeggel!

 

További érdekességek itthonról és külföldről:

Százmilliós hitel. 444 írta meg, hogy az V. kerületi vezető, Rogán Antal alpolgármestere és szomszédja havi 750 000 forintot törleszthet havi 890 000 forintos nettó fizetésből, és az is érdekes, hogy a lakás megvásárlásához százmilliós nagyságrendű hitelt kaptak egy magyar banktól. Tényleg nem korrupció ez sem, bár Puskás Andrást a Város szíve blog bejegyzése alapján a következő testületi ülésen minden tisztségétől megfosztják.

Két hónapjuk maradt. Közpénzek hűtlen kezelése és hivatallal való visszaélés miatt tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Népszava, mert szerintük a kormány – politikailag célzottan – csak a számára kedves jobboldali napilapoknak juttat állami cégeken keresztül hirdetést. Ennek tulajdonítják, hogy alig két hónapjuk maradt a lap megszűnéséig.

Orbán és a bulvár. Az Átlátszó blogja a miniszterelnök bulvárstratégiáját tekinti át, miután az újságírásnak ez a műfaja jelenleg az első számú fideszes közellenség. De nem volt ez mindig így.

Vádemelés Varga ellen. Terrorista fenyegetés gyanújával néhány napra letartóztatták április végén a Kaliforniában élő Varga Bélát, a Kuruc.info bejegyzőjét. Az ATV szerint Vargát több bűncselekmény elkövetésével is vádolják, melyekért akár több év börtönt is kiszabhat a bíróság. Vargát egyébként az Átlátszó leplezte le tavaly.

Brooks nem bűnös. Nem találta bűnösnek a bíróság a News of the World lehallgatási botrány egyik főszereplőjét, Rebecca Brooks-ot, a Sun bulvárnapilap egykori vezetőjét, akit azzal vádoltak, hogy rendőröknek adott kenőpénzt információkért cserébe. Persze jó ügyvédei is voltak.

 

Minket nem pénzelnek oligarchák, csak akkor leszünk, ha te is fontosnak érzed, hogy dolgozunk. Légy szíves, támogasd az Átlátszót és a Mutyimondót rendszeres, akármilyen kicsi havi adománnyal! Rajtad is múlik!

Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére sem, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide! Lájkolj minket a Facebookon is!

 

Megosztás