Egyéb

Pintér nyomorú éve, Schmidt Mária milliárdjai

A sajtószabadság dicső napjai
A magyar média nagy része, köztük a két legnézettebb hazai tévécsatorna képernyője is rövid időre sötétbe borult csütörtök este, így tiltakozva a reklámadó bevezetése ellen. Az akciót a Fidesz zsarolásnak tartja. Hasonló méretű demonstrációra eddig még nem volt példa, és valójában kár, hogy a persze nagyon is felháborító médiaadó tereli egybe a szereplőket, és nem mindaz, ami az egyik legnagyobb internetes portálnál történt, vagy az, hogy a kormány egyre több helyről zárjaki a független sajtót – most például a miniszterelnök kinevezéséről. A 444 írása szerint egyébként a Telekom már tavaly átengedte az Origót a kormánynak, a cég viszont közleményben cáfolta, hogy politikai nyomásra távolították volna el az Origo főszerkesztőjét, miután a lap Lázár János sötét titokba csomagolt utazásairól írt.  A főszerkesztő kirúgása után az egész Hírek és Videó rovat, köztük több díjnyertes újságíró is felállt. A Főszerkesztők Fóruma kicsit vérszegény állásfoglalásban emelt szót a vélelmezhető politikai beavatkozás miatt. Lesz új tüntetés is.

Harc a mutyikoncért
Lassan olyan lesz ez az egész, mint egy szép egypártrendszer, és szükség lesz igazi kremlinológusokra. A HVG szerint az Origónál történtek összefüggésben állhatnak azzal a hatalmi belharccal, amely éppen ezekben a hetekben a Fideszben zajlik a párt két erős embere, Rogán Antal és Lázár János között. A Fideszben ugyanis szinte mindenki erre a konfliktusra vezeti vissza a két politikus kényelmetlen ügyeiről az utóbbi hónapokban kiszivárgott információkat. Állítólag Rogán Lázárt, Lázár pedig Rogánt vádolja azzal, hogy „lejáratókampányt” folytat a másikuk ellen: Lázár luxusvadászatáról az Átlátszó írt, az Origo a milliós külföldi hotelszámláiról cikkezett, láthattuk, milyen következményekkel, Rogán esetében pedig a vagyonnyilatkozatával köszönő viszonyban sem lévő gazdagodása volt a sajtó témája. A hatalmi harc a Véleményvezér szerint is fontos.

A trafikbotrány után
Durván korrupciógyanús tanterem-felújításokról ír a trafikbotrányt is kirobbantó egykori fideszes képviselő. Hadházy már korábban beszámolt arról, hogy Szekszárd 155 millió forint uniós pénzt költött egy kémia-fizika tanteremre, amelynek már a kialakítását is nagyon drágán végezték el (45 millió forintba került), a maradék pénzt azonban – mint írta – „elképesztő címek alatt juttattak bizonyos cégeknek, például tanulmányokra (11 millió), projektmenedzsmentre (14 millió), két nyilvános rendezvényre és néhány újságcikkre (16 millió), teremfoglaltságot nyilvántartó szoftverre (16 millió)”. Hadházy szerint ez lehet a Fidesz „Zuschlag-ügye”, mivel szerinte egy „egész céghálózat állhatott fel az oktatásra szánt uniós pénzek kiszervezésére”.

A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót.

Pintér nyomorúságos éve
A kormány honlapján kezdték közzétenni a kormánytagok 2013-ról szóló személyi jövedelemadó bevallásait. Az Index szerint Pintér Sándornak nyomorúságos éve volt, de a belügyminiszternek valószínűleg most apadt el az egykori cége eladásából származó jövedelme, több mint 500 millió forinttal kevesebb jövedelme volt 2013-ban, mint az előző évben. A legjobban kereső kormánytag a nemzetgazdasági tárca egyik államtitkára, Komoróczki István lett. Hoffmann Rózsa 109 forintnyi külön adózó jövedelmet is bevallott. Az Origo címében pedig azt emelte ki, hogy Lázár kétmillió forint adót fizetett be tavaly. Naná.

A nagy Paks-titok 142 napja
142 napja nem tudjuk, hogy megéri-e a paksi bővítés Magyarországnak – írja az Átlátszó abban a cikkében, amely összeszedi, mi történt az orosz-magyar atomerőmű-bővítési megállapodás január 14-i aláírása óta. Azóta az Országgyűlés – a hitelmegállapodás pontos tartalmát még nem ismerve – elfogadta a bővítésről szóló együttműködési megállapodást. Március végén aztán a hitelmegállapodást is aláírták, az új Országgyűlés megalakulása után pedig be is nyújtották az azt kihirdető törvényjavaslatot.  Így abban elvileg már teljes a kép, hogy mire vállalt a magyar állam évtizedekre meghatározó kötelezettséget. A lényeg azonban változatlan: a nyilvánosság továbbra sem ismerheti meg azokat az adatokat, amelyek alapján megállapítható lenne, megéri-e majd az országnak az évszázad beruházása és vele az évszázad hitelfelvétele.

Még 800 millió kormányközeli történelemre
Az Átlátszó arról ír, hogy újabb 800 millió forint jut az eddig is szépen kistafírozott Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítványnak. A Schmidt Mária vezetése alatt működő alapítvány az összeget – a támogatást folyósító minisztérium szerint – most éppen „az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából rendezett centenáriumi ünnepségsorozat előkészületi munkáihoz kapcsolódó kiadásaira” kapta. A történészasszony ezen kívül kap nagyjából egymilliárdot még a Terror Háza Múzeum üzemeltetésére, és további 5 milliárd fölött diszponál a Sorsok Háza projekt miatt.

Üzenj Lázár Jánosnak egy jót és támogasd az Átlátszót havi rendszeres összeggel! 

További érdekességek itthonról és külföldről:

Szolidaritás a CÖF-fel. Szolidaritást vállal a bohócplakát miatt elítélt békemenetesekkel az Átlátszó jogi blogja, az Ígyírnánkmi. Egy bírósági döntés, amely részben a panaszos Mesterházy Attilának adott igazat, a blog szerint alkotmányellenesen korlátozta a szólásszabadságot.

A Nagy Kormányzati Kvíz. Ki lesz felelős abankrendszer átalakításáért? Ki fogja felügyelni az uniós fejlesztési forrásokat? Ki fogja létrehozni Közép-Európa leghatékonyabb kormányát? A Vastagbőr blogon bárki tesztelheti tudását a Nagy Nyárindító Kormányzati Kvízzel!

Őrizetben az egyik leggazdagabb román. Őrizetbe vették Dan Adamescut. A korrupcióellenes ügyészek szerint két részletben 20 ezer eurót adott két bírónak, hogy azok az üzletember egyik csőd szélére került cége elleni perben neki kedvező döntést hozzanak. Adamescu vagyonát a Forbes romániai kiadása tavaly 950 millió euróra becsülte.

Simicska örül, Simicska nem örül. A Figyelő részletes portréban mutatja be az új fejlesztési minisztert, SesztákMiklóst, és azt jegyzi meg, hogy a kinevezésnek nem örül Simicska, akit a pártban a cikk szerint csak Louisnakneveznek. Meg a Nyerges Zsolti se örül.

Autóbiztosítási trükk. A Blikk szerint közlekedési baleset miatt próbált trükközni a Nemzeti Választási Iroda vezetője. Pálffy Ilona tavaly decemberben Zuglóban karambolozott, előbb  sietősen, de írásban elismerte, hogy ő vezette a kocsiját és ő okozta a balesetet. Majd mégis a vétlen autóson próbálták behajtani a kárt.

Minket nem pénzelnek oligarchák, csak akkor leszünk, ha te is fontosnak érzed, hogy dolgozunk. Légy szíves, támogasd az Átlátszót és a Mutyimondót rendszeres, akármilyen kicsi havi adománnyal! Rajtad is múlik!

Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére sem, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide!

Megosztás