Egyéb

Lázártól reszketnek a cseh fácánok

Lázártól reszketnek a cseh fácánok
Az Átlátszó egy olyan szerződést közöl, amely szerint 75 ezer euró, azaz mintegy 23 millió forint értékben rendelt Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár novemberre csehországi fácánvadászatot, úgy, hogy a vagyonnyilatkozata szerint ennyi készpénzzel nem is rendelkezik a politikus. Az Origo Lázár magyarázkodását emelte ki, amely szerint  ez a vadászat magánügy, sajna, ő szenvedélyes vadász, és a kedvünkért nem fog leszokni róla, a költségeit pedig maga állja. Arról nem kérdezték, hogy miből telik neki a költséges hobbira. A 444 közben kiszámolta, hogy egy embernek kétnapos vadászattal és napi 8 órás fácánirtással számolva percenként kicsit több mint 3, vagyis 20 másodpercenként 1 darab fácánt kell elejtenie, hogy meglegyen a 3000, ami egyedül is tartható, de szoros! Az Index pedig arra emlékeztetett, hogy Lázárnak már januárban is  kirobbant egy vadászbotránya, amikor egy Facebook-posztból kiderült, hogy a soponyai állami gazdaságban tartott grandiózus vadászbulit, amihez – akkori nyilatkozata szerint – ő csak a saját részét fizette.

Megint levél jött Brüsszelből
A 444 ismét hozzájutott egy brüsszeli levélhez, amiben újabb kifizetések elakadásáról tájékoztatja a magyar kormányt az Európai Bizottság. A  kutatás-fejlesztési pályázatokra decemberben beadott számlákról van szó, és a levél szerint jelentős problémákat találtak a pályázatok menedzselésében és az ellenőrzési rendszerben. A lap összefoglalja a cikkben, hogy pontosan milyen pénzek, miért nem jönnek, és mennyire igazak a kormányzatnak azok az állításai, hogy csupán brüsszeli rutineljárásokról van szó, és minden a legnagyobb rendben. Lehet találgatni.

A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót!

 

Simon újabb kihallgatása

Újra kihallgatta Simon Gábor egykori MSZP-s politikust a Központi Nyomozó Főügyészség, és továbbra is különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják az MSZP volt elnökhelyettesét, annyi különbséggel, hogy a különösen nagy vagyoni hátrány a legutóbbi tényállás óta még különösen nagyobb lett.   Simon két osztrák bankszámlán tárolt összegeket, egy üdülőt, valamint egy lakóingatlant sem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában, ráadásul ezek eredete teljesen ismeretlen. Ja, és adót sem fizetett utánuk: a kárérték most már olyan 100 milliós.

 

Béla luxusvellája
A Heti Válasz az oroszoknak való kémkedéssel gyanúsított jobbikos EP-képviselő, és fő-fő pártháttérember vagyoni helyzetét nézte meg. A lap szerint a kémgyanúba keveredett Kovács Béla néhány éve még egy XIII. kerületi panellakásba volt bejelentve, Magyarországon mindössze két, mára bezárt bt. volt a nevén, amelyek kisboltokat üzemeltettek. Érdekes módon azonban a család később százmilliós luxusingatlant szerzett Pilisszentkereszten.

 

Árpád luxuskérója?
A Magyar Narancs Orbán Viktor tanácsadójáról ír, miután kiderítette, hogy Habony Árpád rendszeresen feltűnik az V. kerület egyik műemlék házában, bár neve nincs feltüntetve a kaputelefonon, és a tulajdoni lapon sem szerepel. A Narancs tapasztalatai szerint Habonynak kulcsa van a házhoz, ismeri a kapukódot, és szinte mindennap feltűnik az épületben, sőt az autója is ott parkol. A 183 négyzetméteres lakás kapucsengőjén annak a producernek a neve olvasható, aki a Marslakók című sorozatot és egyéb műsorokat szállított a közmédiának, a műsorok mögött a piac pedig Habonyt sejtette.

 

Nyári műjégbotrány
Hamarosan újra téma lesz a műjégpálya ügye a Fővárosi Önkormányzat Pénzügyi Ellenőrző Bizottságában, főleg mert kiderült egy és más. Legelőször is az, hogy na vajon, mi nem volt feltétele egy műjégpálya esetében a végleges használatba vételi engedélynek? Természetesen a hűtéstechnikai rendszer hibátlan működése. Egyszerűen nem folytattak le a hűtéstechnikánál 48 órás hibátlan próbaüzemet. A fűtés teljesen okés volt, tényleg csak a hűtőrendszer nem klappolt, de kicsin nem akadunk fenn.

 

Franciaország felzárkózik
Franciaország ütemes léptekkel zárkózik fel Magyarország mellé. Kiderült, hogy a francia vasúti járatokat üzemeltető SNCF 2000 új vonatot szerzett be 15 milliárd euró (4,5 ezer milliárd forint) értékben, ám csak ezek megérkezése után jött rá, hogy a szerelvények nem tudnak beállni a vidéki állomások jelentős részére, mert túl szélesek. A kínos incidens eddig 50 millió eurójába került a társaságnak. Magyarország ezt a szintet már 2006-ban megugrotta: a forgalomba állított új budapesti Combino villamosok kedvéért átépítették a Nagykörút összes villamosmegállóját.

 

Minket nem pénzelnek oligarchák, csak akkor leszünk, ha te is fontosnak érzed, hogy dolgozunk. Légy szíves, támogasd az Átlátszót és a Mutyimondót rendszeres, akármilyen kicsi havi adománnyal! Rajtad is múlik!

Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére sem, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide!

További érdekességek itthonról és külföldről:

Tízmillió Ákosnak. Olyan pályázatokban hozott döntést a Nemzeti Kulturális Alap, amelyekkel a Balassi Intézet zenei programjait, jellemzően magyar zenészek külföldi fellépését, megjelenését támogatják. Természetesen a kurzuspop-zenész, Ákos, kapott pénzt: 10 millió jut neki a műsorának bemutatása a Párizsi, Moszkvai és Római Magyar Intézetben.

Megfelelő cég a megfelelő feladatra. Az Index írta meg, hogy egy adóvégrehajtás alatt álló cégre bízták a kormány utazásbizniszét. Milliárdokért kellene kiépíteni a minisztériumok számára az online utazásszervezési rendszert, de még mindig nincs kész. Az alapszoftvert hivatott elkészíteni az a cég, amely ellen már öt adóvégrehajtási eljárás indult.

A KEHI vizsgálja a Norvég Alapot. Hetek óta dúl a norvég-magyar háború, mert a gonosz norvég háttérhatalmak pénzt akarnak adni szegény Magyarországnak, de hazánk nem hagyja magát. A norvégokkal küzdő Lázár János legújabb akciója, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt kérte fel az Alap teljeskörű vizsgálatára.

Belvárosi ingatlancsalás. HVG.hu arról a bírósági ügyről ír, amelynek során többek között Kövér Lászlóra és Rogán Antalra hivatkozva csaltak ki pénzt ügyfelektől. Az egyik vádlott szerint  a pénzt egy közvetítő a belvárosi önkormányzatnak, illetve a polgármesternek és a Fidesznek továbbította.

Megosztás