Mélyállam a csúcson: nacionalista propagandamédia Indiában

Ajánlatos elkerülni, hogy mint oly sokan, mi is beleessünk abba a csapdába, hogy minden külföldi történést vagy folyamatot a magyar belpolitika prizmáján át nézünk. Ugyanakkor az indiai NDTV (New Delhi Television) hírcsatorna műsorvezetőjének, Ravish Kumarnak a 2019-es – az addigi és jelenlegi kormányfő, Narendra Modi és pártja, a Bharatiya Janata Párt (BJP) győzelmét hozó– parlamenti választási kampány alatti mindennapjait bemutató, Amíg még nézhetjük című dokumentumfilmjét látva felkínálkozik jó néhány párhuzam. Bár valószínűleg sokkal inkább arról van szó, hogy a média és a politika terén is egyre több országban jelentkeznek hasonló tendenciák, amelyek – finoman szólva – nem kedveznek a független újságírásnak. Tehát nem vagyunk ezzel egyedül.

Narendra Modi 2014-es (a Nehru-Gandhi-dinasztia, az indiai belpolitikát az ország 1947-es függetlenné válása óta kis megszakításokkal folyamatosan uraló Nemzeti Kongresszus Párt vereségét hozó) első győzelmét követően Indiában lényeges változások történtek. Modi pártja, a Bharatiya Janata Párt (BJP) abszolút többséget szerzett, az általa vezetett Nemzeti Demokratikus Szövetségnek pedig kétharmados többsége lett.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A Nemzeti Kongresszus Párt – hasonlóan a Kemál Atatürk által létrehozott török Köztársasági Néppárthoz (CHP) – szekuláris, világi államban gondolkodott, a BJP viszont a vallási alapú hindu nacionalizmusra épít. Ami igen lényeges különbség. A brit gyarmati uralom vége, a függetlenné válás után Pakisztán „az alkotmánya szerint is muszlimnak nevezte magát, India viszont nem a hindu értékeit hangsúlyozta”. Dzsaváharlál Nehru a független India első miniszterelnöke „elutasította a „hindu India” koncepcióját, és India alkotmányosan ma sem hindu állam” – írja Balogh András A Nehru−Gandhi-dinasztia tündöklése és bukása című, 2015-ös cikkében. Nehru és utódai még egy „szociáldemokrata típusú liberális demokráciában” hittek.

Modi és a BJP 2014-es győzelme után Indiában dinamikus növekedésnek indult az a médiatípus, melyet idehaza is jól ismerünk, de korántsem csak a fejlődő világra vagy a hidegháború után létrejött új demokráciákra jellemző. Ide tartozik például a Roger Ailes által megteremtett Fox News, amely a Trump-kampányból is kivette a részét. Ennek a profi újságírás és a közösségi média viszonylatában meglévő határokat lebontó újfajta nyilvánosságnak a lényege, hogy nyíltan kiszolgálja a hatalomra törő, majd hatalomra kerülő politikát.

Irányzatos, pártos, szekértáboros média természetesen mindig is létezett, de a korábbi időszakban a demokratikus országokban még ez a szegmens is próbált a politikusoktól, kormányoktól valamekkora távolságot tartani, s ha másra nem is, de legalább a függetlenség, pártatlanság látszatára ügyelni. Az autokratikus, illiberális populizmus viszont felszámolta ezeket a gátakat. Eltűnt a korábban még szigorú(bb)an őrzött határ a vélemény- és hírműfaj között, a tényellenőrzés már nyomokban sem létezik, kritikátlanul vesznek át olyan állításokat, amelyek megfelelnek az ideológiai beállítottságuknak.

„A média lett az új mélyállam” – fejti ki az egyik adásban a 2019-ben az Ázsia Nobel-békedíjának tartott Ramon Magsaysay-díjat is elnyerő Ravish Kumar, ezt a fajta propagandamédiát bírálva. A mélyállam kifejezést az illiberálisok is előszeretettel használják. A mélyállam (törökül: derin devlet) létéről az Erdoğan-rendszer propagandája meglehetősen sokat beszél. „Nem biztos, hogy létezik, de nagyon valószínű, és ha sokan hisznek benne, az már olyan, mintha létezne. Hisz benne Erdoğan mostani miniszterelnök is. Olyan csoportok feltételezett titkos együttműködéséről van szó, amelyeknek joguk vagy lehetőségük van az erőszak alkalmazására: hadsereg, rendőrség, titkosrendőrség, hírszerzés, igazságszolgáltatás, maffia” –  írta 2013-ban Széky János.

Hasonlóképp beszélnek Trump-hívők  is a mélyállamról. „Trump elnök és az államapparátus nyilvánvaló konfliktusainak láttán Amerikában döbbenten fedezik fel, hogy létezik egy úgynevezett »mélyállam«, amely képes gáncsot vetni a választott elnöknek”. Értelmezésükben a mélyállam egy párhuzamos hatalom, amely eredeti jogállami céljait áthágva megbuktatja a választott politikusokat.

Az Amíg még nézhetjük című dokumentumfilm főhőse, az NDTV műsorvezetője, Ravish Kumar viszont ellenük fordítja a saját kifejezésüket: a hatalom részévé vált médiát vádolja azzal, hogy elárulta a küldetését. A BJP-kurzus tévépropagandistái büszkén vallják magukat nacionalistáknak, méghozzá olyan hangerővel, vehemenciával, ami a magyar közéleten edzett újságírót is mellbe vágja némiképp.

Idén 2024. január 27. és február 4. között kerül megrendezésre a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF), amely a világ legfrissebb, nemzetközi sikereket elért egész estés dokumentumfilmjeit mutatja be Budapesten a Cinema City Mammut moziban és 10 városban országszerte. Az immár 10. születésnapját ünneplő fesztiválon 6 szekcióban 45 filmet tekinthetnek meg az érdeklődők, köztük az Amíg még nézhetjük (While we watched) című alkotást.

Míg a nacionalista jelzőt még a nyugati jobboldaliak egy jelentős része is az ellenfeleik által rájuk ragasztott pejoratív jelzőnek tekintik, s inkább a „nemzeti” szót használják, itt nem az ellenzék nevezi őket így, hanem ők hívják ezzel a szóval saját magukat. Hivatalosan is: az MTI által kiadott, a kormánypárti napilap által közölt választási hírben „Narendra Modi miniszterelnök hindu nacionalista pártja”- ként említik őket. Az igehirdető pózban kiabáló véleményvezérek semmiféle ellenérvet, árnyaltságot nem tűrnek. Aki kritizálja őket, az antinacionalista, mégpedig olyan kontextusban, ahol a nacionalizmussal való egyet nem értés már önmagában bűnnek számít.

A BJP ideológiáját bírálókat a Modi-párt propagandistái Pakisztán által fizetett ügynököknek állítják be.

Ezt a bélyeget Kumar is megkapja az egyik telefonálótól. Ugyanis számát felteszik a Facebookra, emiatt rengeteg fenyegetést kap. Az egyikük a videófelvételen, arcát vállalva mondja a kamerába: saját kezűleg fogja megölni. „De előbb visszavonszollak Pakisztánba, ahová tartozol!” – mondja a fenyegető.

A dokumentumfilm bemutatja, hogy a Twitteren tették közzé az antinacionalisták feketelistáját, amelyen Ravish Kumar is szerepel. Ő viszont türelmesen, nem egyszer kedélyesen beszélget a fenyegetőkkel. Az egyiket még arra is próbálja rávenni, hogy énekeljék el közösen az indiai himnuszt. Nyíltan zajlik a muszlimok elleni kollektív gyűlöletkampány, melyben óriási erőforrásokat mozgósítanak.

A hatalom azonban nem csak ilyen eszközöket vet be. Valakik elkezdik blokkolni, illetve zavarni az adást, de persze nincs bizonyíték rá, hogy politikai utasításra teszik. A csatornára nehezedő nyomás akkor kezd el szintet lépni, amikor 2019. február 14-én Kasmírban terrortámadás történik, amelyben 40 katona hal meg. „India bosszúra szomjazik!” – üvölti a kamerába az egyik propagandista. „Nem ítélet kell, hanem bosszú!”, „Száz csepp pakisztáni vér folyjon minden indiaiért! Száz pakisztáni haljon meg minden indiaiért!” – harsogják a nacionalista csatornák. „És fizessenek meg az antinacionalista indiaiak is!” – teszik hozzá.

Az utcákat elözönlő tüntetők pedig már azt üvöltik: „Egy lövés a fejükbe – az árulók kifeküdnek!”  A fenyegetések szüntelenül jönnek telefonon is. „Persze, hogy bántjuk! Kiprovokálja!” – mondja az egyik nacionalista Kumarnak. „NDTV – Halál rá!” – ordítják a demonstrálók.

Ijesztő ez a politikai halálkultúra, ahol a gyilkossággal fenyegetőzés szinte mindennapos. Az iszlám fundamentalizmus természetesen létező jelenség. A vallási intolerancia a muszlim tömegek jelentős részében is megvan. Az ugyancsak tömegeket mozgósító, a szekuláris Indiát felszámolni akaró hindu nacionalisták azonban semmiben sem különbek a bigott muszlimoktól, sőt. Ők másolnák le a kezdettől vallási alapú pakisztáni államberendezkedést.

„Kegyetlen lincselések zajlanak Indiában tehenek megölése miatt” – szól az egyik hír. Szaurab Sukla, az NDTV helyi tudósítója amerikai riporternek adva ki magát, interjút készít az egyik feltételezett tettessel, Rakesh Sisodiával, aki dicsőségnek gondolja a muszlimok gyilkolását. Mégpedig azért, mert a „tehéngyilkosok” megölik a hinduk által szentként tisztelt állatokat. „Örömmel mennék börtönbe ezer muszlim megöléséért!” – henceg a férfi. Ugyanezzel, a vallási dogmák megsértésével indokolják a nyugatiakkal, illetve az indiai hindukkal szembeni gyilkosságokat, valamint a Mohamed-karikatúrákat leközlő újság, a Charlie Hebdo elleni támadást az iszlám fundamentalisták.

„A propagandával gyilkosokat nevelnek a fiatalokból” – véli Kumar,

hozzátéve:  „A nacionalizmus manapság a vallási fundamentalizmus álcája.”

Kumar a fenyegetések miatt rendőri védelmet kapott, ám az őrzésére kirendelt rendőrtisztet a BJP 2019-es újabb győzelmét, Modi újraválasztását követően áthelyezik. Hiába vesztették el Modi kormányzása alatt több mint 10 millióan az állásukat, a BJP mégis nyerni tud. Pedig a válság a legjobbakat is sújtja. Négymillió jelentkezőből választották ki az ötszáz új adóellenőrt. Egyikünk két évig hiába várt a kinevezésére, aztán öngyilkos lett. „A nacionalizmus édes illata elnyomja a valóság keserű bűzét” – fogalmaz Kumar.

A hatalom bálványozása személyi kultusszal felturbózott tömeghisztériába megy át. „Modi nélkül mindennek vége!” – sulykolják a propagandisták. Modi kezdettől nyíltan a vallási gyűlöletre építette hatalmát. A 2000-es évek elején Gudzsarat állam főminisztere volt, amikor 2002. február 27-én Godhra városában egy hindu zarándokokat szállító vonat kigyulladt és 59-en meghaltak. Ezután muszlimellenes pogromok kezdődtek. Balogh András a fentebb idézett tanulmányban azt írja: „Modi vezetésével − vagy legalábbis tudtával és későbbi egyetértésével − több ezer muszlimot mészároltak le”.

Tegyük hozzá: ilyen pogromok nemcsak a BJP vezetése idején, de már a Nemzeti Kongresszus Párt idején is voltak. Miután 1984-ben a szikh kisebbséghez tartozó merénylők megölték Indira Gandhi akkori miniszterelnököt, az ország északi részén és fővárosban kitört zavargások során szikhek ezreit gyilkolták meg. „A hatóságok teljesen megbénultak, a rendőri és katonai szervek nem nyújtottak segítséget az áldozatoknak.” – szól a tanulmány az 1984-es eseményekről.

Hasonló szituáció állhatott be 2002-ben a Modi vezette országrészben. A politikus ellen hivatalos vizsgálat indult, viszont 2012-ben az Indiai Legfelsőbb Bíróság által felállított Különleges Nyomozócsoport hivatalosan felmentette a vádak alól. Az atrocitások miatt az USA kormánya 2005-ben megtagadta Moditól a beutazási vízumot. Ezt a tilalmat csak 2014-ben (két évvel a felmentő határozat után) oldották fel.

Bár Modit hivatalosan nem marasztalták el a gyilkosságokban, már a Gujarat államban történt események előtt évekkel köztudott volt a BJP és holdudvarának szélsőséges jellege. A mélyállam-kritika illiberális felfogása, hogy a helyesen cselekvő kormányt a háttérhatalom gátolja szándékai megvalósításában. A Gujarat államban és máshol történt pogromok viszont egy olyan mélyállam létéről tanúskodnak, amely nagyon is összhangban van a hatalommal.

A politikus hivatalosan, jogilag rábizonyítható módon semmit nem tesz a kisebbségek, az ellenzékiek, az oknyomozó újságírók ellen. A piszkos munkát a propagandamédia végzi, amely a meglévő előítéletekre, sérelmekre, gyűlölködésre rájátszva felhergeli a híveket. Amikor pedig a gyilkosságsorozatok, lincselések kezdetüket veszik, a mélyállam másik része, a rendőrség félrenéz, hagyja lezajlani a pogromot,

a titkosszolgálat pedig az igazi szélsőségesek helyett a jogvédő aktivistákat hallgatja le.

A magyar sajtóban már 2000 áprilisában bemutatták a BJP & the Ayodhya Movement című oldalt, „ami nem mást jelent, mint az uralkodó, szélsőségesen hindi-hindu nacionalista párt kezdőbetűit és az Ajodia mozgalmat, vagyis azt a mozgalmat, amely 1992 december első hetében több mint ezeregyszáz halottat és négyezer sérültet maga mögött hagyva porig rombolta, talán a bosszúálló Síva isten vezérletével, az akkor 462 éves Babri mecsetet, az Uttar Prades tartományban lévő szent Ajodiában, Rama isten állítólagos születési helyén”.

A cikk szerzője hozzátette: „Az akkor még ellenzékben lévő és a fanatikusok ügyét felkaroló BJP kétségkívül enyhült kormányra kerülésével. De hogy milyen militáns maradt az ideológiája, arra jellemzőek a honlapján ajánlott könyvek.” S az írás felsorolja a párt weboldalán található olvasmányokat: „A kisebbségek kényeztetése nem vezet eredményre”, „A hindu megváltozott, a muzulmán nem”, „Elég legyen a Babri-vizsgáló bizottságokból”,  „Csak a hindutva (hinduizmus – a szerk.) jelenti India nemzeti azonosságát”, „Miért tiszteli a világ Izraelt, és kezeli le Indiát?”.

Az újságíró azt is szóvá tette, hogy „a kormányzó BJP hindu militánsokat képez ki a következő összecsapásra”. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy valamilyen „Soros-ügynök” liberális publicistáról van szó: a fenti sorokat a 2018 júniusában elhunyt Lovas István kormánypárti újságírótól idéztük, akik 2000 áprilisában a Demokratában, illetve az ugyanabban az évben megjelent kötetében írta ezeket. (Lovas István: Jobbcsapott. Kairosz Kiadó. 2000. 227-228.o.)

Lovas István cikke a Demokrata 2000. április 6-i számában (forrás: Arcanum)

De Balogh András is megemlíti 2015-ös tanulmányában: „Modit segítette az, hogy egyértelműen, fenntartás nélkül állást foglalt a hindu értékek mellett. A Kongresszus Párt szekuláris fénykorában eleve Gandhi gyilkosaival, sőt fasisztoid jobboldalisággal azonosították az ilyen beszédet. Mára a közhangulat teljesen megváltozott. Egyre többen nyilvánosan magukévá teszik a hindu vallási nacionalizmust.”

Ilyen légkörben kell dolgozniuk a független és/vagy kormánykritikus indiai újságíróknak. Akik számára hideg zuhany lehetett, amikor a 2019-es választások estéjén Modi diadalmasan arról beszélt: „Ezen a választáson egyetlen párt sem bújhatott a szekularizmus álarca mögé, hogy megtévessze az országot.” India ugyanakkor továbbra sem diktatúra, hanem az illiberális hibrid rezsimek egyike, ami a választásokat is a cenzúra eszközének tekinti.

„Nevetséges, hogy egyes riporterek hazánk nacionalizmusát támadják. De most elhallgattatják őket a szavazatukkal!” – mondja az egyik BJP-propagandista. Ez a fajta logika abból indul ki, hogy „az embereknek”, a többségnek mindig igaza van – de akkor biztosan, ha az általunk támogatott pártot juttatják hatalomra. Kumar szerepfelfogásából viszont az következik, hogy a médiának nem az a feladata, hogy azt mondja, amit az emberek hallani akarnak. Akkor sem, ha az emberek jelentős többsége a hatalmon lévők mellett van, így ennek ára az NDTV nézettségének csökkenése.

Ez a szerepfelfogás a döntő különbség azokkal szemben, akik a médiát a politika szolgálólányának tekintik.

Nem véletlen, hogy a fékek és ellensúlyok kiiktatását a negyedik hatalmi ágnak tekintett médiával szokták kezdeni. Ilyen értelemben egy újságírónak természetesen az sem dolga, hogy az ellenzéket népszerűsítse. Ahogy a bíróságnak sem az a feladata, hogy a lakosság többségének, kisebbségének vagy bármilyen más csoportjának tetsző ítéleteket hozzon. Mi több: épp az a funkciója, hogy akkor is kimondja az igazságot, ha azzal maga alatt vágja a fát, maga ellen beszél.

Kumar az átlagemberrel, a kisemberrel is szembekerül a dokumentumfilmben. „Tudom, hogy máskor épp önök vannak ellenem! A választásokon pedig vallás és kaszt alapján szavaznak” – dorgálja az utca embereit. Az igazság kimondása ebben a helyzetben valószínűleg nem javította az ellenzék győzelmi esélyeit. De a belső emigránsként a társadalom elé tükröt tartó Kumarnak nem is ez a dolga.

Pedig a csatorna sorsát megpecsételni látszott, hogy Modi 2019-es győzelme után támadás indult az NDTV ellen. A CBI nevű indiai szövetségi rendőri szerv letartóztatta a csatorna vezetőit, Prannoy és Radhika Royt összeesküvés, csalás és korrupció vádjával. Előbbit két évre eltiltották a munkájától. Az adóhatóság megvonta a tévétől a kedvezményt, a bankok visszamondták a nekik nyújtott kölcsönöket.

A dokumentumfilmben az is elhangzik: az újságok 70 százaléka megszűnt Indiában az elmúlt években.

Szólnak az Umar Khalid, a delhi Dzsaváharlál Nehru Egyetem hallgatói aktivistája, a Demokratikus Diákszövetség vezetője elleni 2018. augusztus 13-i merényletkísérletről is, melyet egy Khalid elleni, őt árulónak nevező karaktergyilkos médiakampány előzött meg. Ami jól demonstrálta, mit kockáztatnak a nacionalista rendszerrel szembe kerülő ellenzékiek. Khalidot 2020 szeptemberében zavargások szervezésének vádjával letartóztatták. Mint kiderült, őt is Pegasussal figyelték meg. Akárcsak jó pár, az alacsony kasztokba tartozó indiaiak jogaiért harcoló értelmiségit.

A dokumentumfilm a legjobb értelemben vett társadalomkritikai alkotás, amely rámutat, hogy az oknyomozó újságírás nem elégedhet meg a hatalom viselt dolgainak leleplezésével. Gyakorolnia kell a társadalomkritikát is, ami szó szerint a társadalom (a mindenkori többség, az átlagember, a főáramú gondolkodás vagy bármilyen más csoport) előítéleteinek, gyűlöletének kritikája.

A 2024 tavaszi indiai választáson eldől, sikerül-e a BJP-nek a Nemzeti Kongresszus Párt örökébe lépve korszakos szintű, NER-típusú, leválthatatlannak tűnő, kritikusait egyre durvábban támadó rezsimmé válnia vagy a mindenkori hatalmon lévő domináns pártkonglomerátum túlsúlyát felváltja egy nyugati típusú váltógazdálkodás.

Modi jó viszonyt ápol Putyin Oroszországával, így az orosz-indiai kereskedelem volumene 130 százalékkal nőtt a háború kitörése után, s 2022-ben az előző évhez viszonyítva tizenkilencszer nagyobb mennyiségű olajat importált India Oroszországból, emellett India a védelmi importjának 70 százalékát Oroszországból szerzi be. Ugyanakkor ha Kína (mondjuk egy Tajvan elleni háború miatt) még jobban szembekerül a Nyugattal, Washington és Új-Delhi akár szorosabban is együttműködhet egy Peking-ellenes szövetségben. Ami nem biztos, hogy jó hír a Modi-rendszer kritikusainak, hisz amennyiben Kínával szemben India a kisebb rossz, vélhetően a nyugati hatalmak is elnézőbbek lesznek Modival.

Főként, ha a munkanélküliséget úgy próbálja csökkenteni, mint elődei, akik nem követelték meg a betelepülő nagyvállalatoktól az anyaországukban működő biztonsági előírásokat, mely 1984-ben Bhopalban a legnagyobb ipari katasztrófák egyikéhez vezetett. De ennél sokkal több áldozatot követelhet, ha az Ukrajnát lerohanó Putyinhoz hasonlóan a hindu nacionalisták Pakisztánt akarnák megleckéztetni. Hogy ez lehetetlen? Sokan az orosz támadásra is ezt mondták. A film megtekintése, a nacionalista gyűlöletcunami döbbenetes hatása után pedig végképp nem lehetünk biztosak ebben.

Papp László Tamás

Címlapkép: BIDF. A cikk elkészítéséhez az archív anyagokat az Arcanum adatbázisa szolgáltatta.