Derin devlet: a mélymagyar paranoia után itt egy mélytörök konteó

Az Erdogannak teljhatalmat biztosító referendum apropóján érdemes fellapozni Ian Mcdonald: A dervisház című regényét. A sci-fi-be ágyazott politikai krimi a 2027-es Törökországban játszódik, mely akkorra uniós tagállammá vált. Ez azonban a közeljövőben pont az erdoğani népszavazás okán fog kútba esni. Ennek apropóján feltétlenül érdemes szóba hozni a regény egyik kísérő motívumát. Ez pedig a mélyállam. (A regény cselekményét illetőleg nem követném el a spoiler minősített, főbenjáró bűnesetét. Mindenesetre, aki érdeklődik a sci-fi, a misztikus technothriller és a politikai krimi mesteri habarcsa iránt, feltétlenül olvassa el.) A regényben többször említésre kerül egy török jelzős szerkezet: derin devlet. Mely annyit jelent, hogy mélyállam. De mi is ez pontosan?

78%

Év végéig még

22 503 995 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

„A lány a mélyállamról, erről a kitartóan meglévő török paranoiáról elmélkedett hangosan, amely szerint az országot valójában tábornokok, bírák, gyárosok és bűnözők titkos összeesküvése irányítja. A három évvel ezelőtti Taksim téri mészárlás, néhány hónapra rá az alevik kahramanmaraşi legyilkolása, az olajválság és a tartós gazdasági bizonytalanság, meg a nacionalista ifjúsági mozgalom, a mindenütt ott lévő és hazafias röplapokat osztogató, görög templomokat bemocskoló Szürke Farkasok… ezek mind láncszemek egy olyan eseménysorban, amely a derin devlet markán fut keresztül. „Mi célból?” – kérdezték a férfiak. „Puccs” – hajolt előre összezárt ujját mutatva a lány.” (Ian McDonald: A dervisház. Ad Astra, 2012. 78. o.)

A mélyállam fogalma nem a regényíró fantáziájában született. Olyan „mélykonteó”, ez, akár Nyugat-Európában a Bilderberg-csoport, az Egyesült Államokban a Trilaterális Bizottság, vagy idehaza a rózsadombi paktum, illetve napjainkban a Soros-paranoiauniverzum.

„A mélyállam (derin devlet) a török politikai közbeszédben használt fogalom. Nem biztos, hogy létezik, de nagyon valószínű, és ha sokan hisznek benne, az már olyan, mintha létezne. Hisz benne Erdoğan mostani miniszterelnök is. Olyan csoportok feltételezett titkos együttműködéséről van szó, amelyeknek joguk vagy lehetőségük van az erőszak alkalmazására: hadsereg, rendőrség, titkosrendőrség, hírszerzés, igazságszolgáltatás, maffia.” – írta 2013-ban Széky János.

A teória már 1980-ban – Kenan Evren vezérkari főnök puccsa idején – is létezett. A kötet visszatekintő, múltbéli részében az egyik szereplő ki is mondja: „…hogyan fordult végre a hadsereg a Szürke Farkas strómanjai ellen, akik annyira hülyék, hogy elhiggyék, tényleg sérthetelenek, de hát ugyan mit lehetne várni a Szürke Farkasoktól, és hogy az egész mögött a CIA van meg a mélyállamot üzemeltető ölebei.” (I. m. 232-233. o.) A mélyállam létét bizonyítja sokan fejében az Ergenekon-ügy nevű 1999-es puccskísérlet is. Nehéz igazságot tenni, hisz természetesen puccsisták, belső árulók, összeesküvések minden állam történetében léteztek.

Valószínűleg az áll legközelebb az igazsághoz, hogy összeesküvők  persze vannak, de „a” nagybetűs Összeesküvés, a mélyállam ebben a formában politikai mítosz, amelyre szintén igaz, amit egy orosz történész-szerzőpáros vetett papírra Nagy Péter orosz cár (a Cion bölcseinek jegyzőkönyveihez hasonlóan nem létező, vagyis hamisított) végrendeletéről. „A Végrendelet mint az olyan hamisítványok egyik példája érdemel figyelmet, amelyek gyakran nagyobb hatással voltak az emberek tudatára, mint a valós tények és események.” (Mihail Heller: Az Orosz Birodalom története. Osiris Kiadó – 2000. Budapest 1996. 289.o.)

Erdoğan ugyanúgy használja a politikai összeesküvés-elméleteket (s ugyanúgy hasznukat veszi) mint Orbán Viktor. A török elnök a vele szemben állítólag szervezett puccskísérletről is úgy vélte, hogy amögött egy jól szervezett titkos csoport áll. Erdoğanról nagyjából mindenki tudja, hogy kicsoda, s mire törekszik. Még az illiberális demokráciával szembeni harcos ellenszenvvel aligha vádolható Nógrádi György is úgy vélekedett egy tavalyi előadásában, hogy „Törökország egyszemélyi diktatúra. […] Az előadó nemigen hisz Erdoğan puccsverziójában. Szerinte furcsa, hogy a rendőrök gyakorlatilag kézifegyverrel tették ártalmatlanná a nehézfegyverzetű hadsereget.”

Viszont Erdoğannak odahaza és a török diaszpórában is nagyon sokan hisznek. A referendum azt bizonyítja, hogy legalábbis minden második aktív török szavazó mögötte áll. De vajon hová vezethet egy olyan szituáció, melyben a török lakosság végletesen, szinte fej-fej melletti arányban megosztott, ugyanakkor az ország egyik fele teljhatalmat adott Erdoğannak az ország egésze fölött? Van egy olyan tippem, hogy a mélyállam-hipotézis szédítő karrierjével további magaslatokat ostromol a jövőben. A Törökországban ma is létező hideg polgárháború bármikor átcsaphat forró változatba. Ahogy a legkülönfélébb konspirációmesékre és puccsvíziókra számíthatunk a tömeglélektan húrjain egyszemélyes showműsorain játszadozó Erdogantól.

Törökország – Oroszországhoz hasonlóan – egyszerre nyugati és keleti: önálló köztes szubkontinens. Mint az oroszoknál a nyugatosok és szlavofilek konfliktusa, itt is egyszerre fut az Ady Endre által költeménybe öntött keletiség és a nyugatos szellem. E két, egymással is torzsalkodó eurázsiai birodalom ugyanazon autokratikus modellt vezette be az elmúlt években. Tekintélyelvű elnöki rezsim, a terrorveszély ürügyén zajló rendőrállami jellegű intézkedések. Az ellenzék, a kisebbségek, a másként gondolkodók, a civilek elleni démonizáló gyűlöletkampányok. A belföldi kisebbségek elleni korlátozásokkal párhuzamosan a külföldön lévő orosz és török kisebbség bizonyos csoportjainak felhasználása politikai ötödik hadoszlopként. Gátlástalan dezinformációs propaganda.

Mindkét rendszer elmaradhatatlan tartozéka az inkompetens, hiteltelen és megosztott ellenzék, amely képtelen rendszerleváltó politikai alternatívát nyújtani. Törökországnak is megvannak a zsidói és cigányai, csak épp örményeknek és kurdoknak hívják őket. S természetesen megvannak a migránsai is, akiket gátlástalanul használ politikai nyomásgyakorlásra, az Unió zsarolására. Nem tudni, a török hírszerzés keze mennyire volt (lehetett) benne a szíriai polgárháborúban, az Iszlám Állam felemelkedésében, s a határokon zajló káosszal indokolt rendkívüli intézkedések megalapozásában. Ugyanakkor ironikus tény, hogy Trump győzelme után megszületett (pontosabban újra életre kelt) az amerikai mélyállam-hipotézis:

„Trump elnök és az államapparátus nyilvánvaló konfliktusainak láttán Amerikában döbbenten fedezik fel, hogy létezik egy úgynevezett „mélyállam”, amely képes gáncsot vetni a választott elnöknek. Pedig a mélyállam az amerikai alkotmányos rendszer közismert, bár nem problémamentes része. […] Mióta Donald Trumpot elnökké választották, az amerikai titkosszolgálatok emberei az új elnök iránti bizalom megingatására alkalmas értesüléseket szivárogtatnak ki a sajtónak, és ebből egyre többen következtettek arra, hogy a mélyben létezik egy struktúra, amely a tényleges hatalmat gyakorolja, és ha az elnök nem alkalmazkodik hozzá, akkor fellázad ellene.”

Valószínűleg ezzel is hasonló a szituáció, mint a török eredetivel. Az lehetséges (sőt, nagyon is életszagú) hogy az előző hatalom kinevezettjei próbálják fékezni, blokkolni az új elnök ambícióit. Ez Magyarországon sem ismeretlen (lásd: az előző parlamenti többség által kinevezett jegybankelnök és az új kormány „háborúja” Járai Zsigmond, majd Simor András MNB-elnöki éveiben) Ám ez nem egy titkos szervezet, hanem látható struktúra. (Mint Törökországban az önálló hatalmi ágként, a kormányzat ellensúlyaként fellépő hadsereg.) De a valóság mindig uncsibb a konteó-hívőknek, mint a szárnyaló képzelet.

Papp László Tamás