„Népes társaság lenne a megoldatlan gyilkosságok szabadlábon lévő tetteseiből” – börtöninterjú Czibere Attilával

Azt is mondhatnánk: csoda történt. Mert szinte csodaszámba megy, hogy a Portik- és Roháč-interjúk megtiltása után végre engedélyeznek egy börtöninterjút az Átlátszónak. Persze ez nem a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán (BVOP) múlt. Ők ezúttal is megtiltották volna, de miután a fogvatartott bírósághoz fordult, mégis engedélyezték, hogy fotós kollégánkkal együtt bemenjünk a Budapesti Fegyház és Börtönbe a diósdi kettős gyilkosság ügyében 2010-ben húsz évre ítélt Czibere Attilához. Akinek sok kérdést tettünk fel a Hidegre vagy hűvösre című, tavaly megjelent könyvének apropóján.

Czibere Attila a Koszi-klán néven ismert Pest megyei szervezett bűnözői csoport ügyei révén vált ismertté. A Koszi-testvéreket, Szabó Istvánt és Szabó Miklóst 2006 áprilisában fogták el. A vád szerint a 41 fős bűnszervezet tagjaiból kerültek ki a MOL százhalombattai finomítóját több száz milliós, esetleg milliárdos nagyságrendben megkárosító olajlopások tettesei, a diósdi kettős gyilkosság elkövetői, illetve számos pénzszállító autó és bankfiók támadói. A perben végül egy vádlottat jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek, hárman 20 év fegyházat kaptak, több vádlottra 1 év és 18 év közötti szabadságvesztést róttak ki. A bűnszervezet irányításával vádolt testvérpár, Szabóék 18 és fél év fegyházat kaptak. Cziberét amiatt ítélték el 20 év fegyházra, mert a bíróság szerint megbízást adott a diósdi kettős gyilkosságra, vagyis a Pipásként ismert F. József és  testőre, a Colos becenevű K. Norbert megölésére.

F. Józsefnek ugyanis „tudomására jutott, hogy az ercsi kamionmosóhoz csöveket fektettek le, amelyeken keresztül Czibere Attila és P. István  a közelben lévő százhalombattai kőolaj-finomítóból akar olajat leszippantani. Megzsarolta a két férfit, hogy ha nem fizetnek  húszmillió forintot, bejelentést tesz a rendőrségen.” Czibere már első fokon elfogadta a rá kimért húszéves fegyházbüntetést, s mivel az ügyészség sem fellebbezett súlyosbításért, az ítélet az ő tekintetében jogerőssé vált. „Egyes vélemények szerint a vádhatóság azért nem akart Cziberével szemben szigorúbb lenni, mert bizonyos egyezkedések történtek közöttük” – írta akkor a HVG. Ugyanakkor Cziberének ki kell töltenie a húszéves büntetést „mert a bírói döntés szerint nem bocsátható korábban szabadlábra.” A HVG 2010-es cikke idézi Szűcs Pétert, a Legfelsőbb Bíróság szóvivőjét, aki szerint „ritkaság számba megy az, hogy egy ilyen súlyos, bűnszervezetben elkövetett bűnügy vádlottja már az első fokú bírói döntést elfogadja.”

Cziberét tanúként hallgatták meg Terjék István vállalkozó 1998. augusztus 18-i meggyilkolásának porschés robbantásként ismertté vált, egy másik csoporthoz kapcsolható ügyében. Amelyről az interjúban is sok szó esik, s melyben Czibere szerint félmegoldás született, ugyanis ott – a diósdi kettős gyilkossággal szemben a – felbujtással vádolt megbízót végül bizonyítékok hiányában nem ítélték el. Illetve ehhez a másik szintén Pest megyei bűnözői körhöz kapcsolható a gyanú szerint több rejtélyes, máig megoldatlan eltűnési ügy is, melyekről Czibere részletesen beszél az interjúban.

Az alvilág korábbi ismert figurájával beszélgetve (aki magát egy „beismerő, megbánó, kiugrott” volt bűnözőnek tartja) a Koszi-klán, illetve a megoldatlan, lezáratlan bűnügyek mellett szóba kerültek a 90-es évek olajügyei, a lehallgatások, a kompromittálási célból készült titkos felvételek, valamint a politika is.

De miként a robbantás nyomozása, úgy az interjú is félsiker volt: ugyanis az eljáró Fővárosi Törvényszék a kérdéseink egy jelentős részének feltételét megtiltotta. Érdekes módon pont a jelenleg hatalmon lévő kormányra, annak belügyminiszterére, a rendőri korrupcióra és titkosszolgálati szálakra, illetve Welsz Tamás rejtélyes halálára vonatkozó kérdéseket húzták ki, így ezekre Czibere Attila nem válaszolhatott. A feltett kérdések közt pedig volt olyan, amire Czibere mondta azt: inkább nem válaszolna, „hogy az interjú menjen a maga útján, és ne tiltsák le.”

Fotók: Átlátszó/Pápai Gergely

Átlátszó: Hogy született meg a könyv ötlete, mi vette rá az írásra?

Czibere Attila: Már gyerekkoromban is próbálkoztam az írással, de soha nem sikerült, így ezek a művek a kukában landoltak. A legfőbb motiváció a részemről az volt, hogy tizennegyedik éve vagyok magánzárkában és valamivel el kell ütni az időt. Én nem üzletelek, nem szórakoztatom a személyzetet a hülyeségeimmel, hanem így kötöm le magam. Rengeteg dokumentarista stílusban íródott könyvet olvastam arról az időszakról, amiről a történetünk szól: jót és rosszat egyaránt. Olyat viszont nem, ami regényes, szórakoztató, ugyanakkor a valóságot használja. A stílust loptam, mert nem jártam az ELTE bölcsészkarára, ahogy újságíró iskolába sem, így hát az írást tanulnom kellett. Még így is van mit tanulnom, de a sztori, az megvolt.

Jozef Roháč, aki szintén részese volt a ’90-es évek szervezett bűnözésének, fiatalabb korában alkotott irodalmi műveket, konkrétan verseket írt. Ön próbálkozott ilyennel korábban?

Mással voltam elfoglalva. Ha 2005-ben nem kerülök börtönbe, és nem tesznek magánzárkába, akkor valószínűleg nem kezdek bele. A másik motiváció az írásra az volt, hogy engem folyamatosan támadtak, amióta 2007-ben húztam egy vonalat, hogy kiszállok a szervezett bűnözésből. Utána össztűz zúdult rám. Megszólaltak az ellenfeleim, a korábbi társaim, boldog-boldogtalan, akiknek a tyúkszemére léptem. Kosziék még egy külön weboldalt is létrehoztak ebből a célból, de a tévés bűnügyi magazinoknak is folyamatosan nyilatkoztak. Mindenki úgy érezte, mondania kell valamit az alvilági leszámolásokról. Például 2013-ban a Hír Tv Riasztás című műsorában egy Lakatos Róbert nevű elítélt azt állította a kezében lévő kockás füzetből olvasva: nem Portik Tamás adta a megbízást Fenyő János megölésére, és nem is az ön által említett Jozef Roháč volt a végrehajtó. Hanem szerinte Radnai László megbízásából a Colos, vagyis a diósdi kettős gyilkosságban megölt K. Norbert gyilkolta meg Fenyőt.

Én viszont úgy voltam vele, hogy nem nyilatkozom fűnek-fának. Tisztelem és nagyon jó tollúnak tartom a kollégáját, Dezső Andrást, aki három fejezetben írt rólam a Maffiózók mackónadrágban című kötetében. Jól ír, nekem tetszik, de legalább tizenvalahány olyan dolgot leírt, ami nem történt meg. Ha jóhiszemű akarok lenni, azt mondhatom: tévedett. Valószínűleg más forrást használt. Elképzelhető, hogy megkereshetett engem is, de én 2012 óta nem adtam interjút. Miután Dezső Andrásnak megjelent a fent említett könyve, amelyben a velem kapcsolatos tévedések voltak, üzentem neki az ügyvédemen keresztül. Dezső és a fiam ismerték egymást, meg is beszéltek egy találkozót, amire viszont Dezső András nem ment el. Úgy volt, hogy a találkozó előtt egy órával egyeztetnek, ám Dezső nem jelentkezett. Ezt egy kicsit furcsállottuk. Az unokaöcsém küldte be nekem a Maffiózók mackónadrágban című kötetet. Én akkor nem akartam reagálni arra, amit az ellenfeleim mondtak. Úgy voltam vele, hogy beszéljen majd a saját könyvem.

Az interjúban elhangzottakkal kapcsolatban megkerestük az ott említett személyeket az őket érintő résszel kapcsolatban. Dezső András, a Telex újságírója az őt ért bírálatra így válaszolt: „A Maffiózók mackónadrágban című könyvem a hazai szervezett bűnözés négy évtizedének történetéről szól, így értelemszerűen ennek csak egy szelete az, ami Czibere Attilára vonatkozik. Az ő és társai történeténél – sok más ügyhöz hasonlóan – alapvetően dokumentum-alapú forrásokra támaszkodtam, például bírósági dokumentumokra. Az elég gyakori és szerintem a téma jellege miatt természetes is, hogy a könyvem egyes szereplői másképpen látják a történteket vagy azoknak egyes elemeit. Az viszont örömteli, hogy Czibere Attila saját történetéről egy könyv is készült, a saját nézőpontjából, ezzel is gazdagítva az alvilági irodalmat. A könyvét igen, a fiát viszont sajnos nem ismerem személyesen. Miután már megjelent a könyvem, akkor egy ügyvédként dolgozó volt gimnáziumi évfolyamtársam felhívott, hogy egy ügyvéd barátja ismer valakit, aki szintén ügyvéd és aki mellesleg Czibere fia. Arra határozottan emlékszem, hogy meglepődtem, hogy a fia ügyvéd. Tehát elég áttételesen kaptam egy üzenetet, hogy Czibere fia szeretne találkozni, de erre sajnos nem került sor. Nem tudom, ez mennyiben az én hibám, de szerintem kölcsönösen arra számítottunk, hogy a másik jelentkezik a találkozó előtt” – mondta el az Átlátszó kérdésére Dezső András.

Volt-e olyan, hogy a könyv megjelenése előtt valaki megkereste, hogy ez vagy az a rész maradjon ki a műből?

Nem tettem ki az ablakba, hogy ezzel foglalkozom, a szűk családi körön kívül senki sem tudta. Inkább az volt, hogy akik tudtak róla, azok be akartak kerülni. De fenyegetések, hogy ezt meg ne merd írni, nem voltak. Nem is szántam gyors megjelenésre: fiókban volt a mű évek óta. Azt a könyvet, ami most megjelent, már több mint egy évtizede megírtam. Mikor ezzel a kézirattal az unokaöcsém futott egy kört, az összes kiadó ráment. Akiknek elküldtük a szinopszist, mind pozitívan reagált. Viszont ha csak rajtam múlik, ez sem jelent volna meg meg, mivel itt egy buborékban élek.

Volt olyan rész, amiről úgy döntött, inkább kihagyja?

Én, illetve a kiadó és a szerkesztő is döntött úgy, hogy bizonyos részek maradjanak ki. Mivel, ha az egész megjelenik, ezer oldal lett volna. Tehát lettek kiszerkesztve, illetve átgondolva bizonyos részek. Ha mindent leírunk, az nem lett volna szerencsés. A kiadó is azt mondta, hogy egy 600-700 oldalas könyvtől már megijed az olvasó, ezért terjedelmileg leszűkítettük.

Korábban úgy nyilatkozott, illetve a könyvében is az szerepel, hogy jogosnak tartja az Önnel szembeni ítéletet. Maga a könyv is egyfajta gyónás, illetve vezeklés? A könyv főszereplőjének elbeszélése egy utólagos visszanézés? Ez az oka, hogy sok helyen kifejezetten önkritikus magával szemben?

Mindenképpen kritikával élek a korábbi önmagam felé, mivel egy beismerő, megbánó, kiugrott volt bűnöző vagyok. Nem lehetek úgy önkritikus, hogy nem a frankót mondom. Reális és tárgyilagos próbálok lenni magammal. Olvastam olyan könyvet ebben a műfajban, ahol halálra fényezi magát az illető. Én nem gondoltam, hogy ilyet kellett volna írnom. Ezek 25-30 évvel ezelőtti történetek, nyilván én is sokat változtam azóta. Már elmúltam 60 éves, teljesen másként látom az akkori dolgokat.

Voltak olyan dolgok a mű cselekményében, amelyeket csak utólag, a börtönben rakott össze? Van olyan érzése, hogy a bűntársai közül valaki manipulálta Önt, amire csak később döbbent rá?

Persze, volt ilyen is, mert ez a dolog erről szólt. Nem egy ministránsbrigád voltunk, hanem egy bűnszervezet, ahol mindenki fúrt-faragott mindenkit. Olvashattam olyan hangfelvételeket, amiket előtte nem. Ezekből a titkos lehallgatásokból sok olyan kiderült, ami face to face nem volt bevallva. A Kosziék például öt perc alatt eladtak engem, s ez az iratokból derült ki számomra.

Mi volt az ami a legjobban megdöbbentette ezekben a lehallgatási jegyzőkönyvekben?

A megdöbbenés nem jó szó erre. Nem döbbentem meg rajta, inkább azt gondolja az ember, milyen szerencséje volt, hogy megúszta. Volt több olyan ember is, akinek rezgett a léc a ténykedésünk alatt, én viszont azon állásponton voltam, hogy ne történjen velük atrocitás. A nyomozati iratokban pedig azt olvastam, hogy ők arról tanakodtak, hogyan kellene engem likvidálni. Miközben ez az engem likvidálni akaró srác, akit gyenge láncszemnek tartottak ebben a körben, nekem köszönhette, hogy vele nem történt ilyen. Ráadásul ez épp egy velem ellentétben lévő személy kihallgatásából derült ki. Nem akarom megnevezni az illetőt, mert azzal spoilerezném a első kötet folytatását.  A börtönben volt idő olvasgatni az iratismertetés utáni anyagokat, s azokban voltak egyéb visszás dolgok is. Például tízmilliós nagyságrendben viszek át pénzeket Kosziéknak. Mikor ezután egymásnak telefonáltak, azt a nemzetbiztonság lehallgatta. És abban a beszélgetésben én egy köcsög vagyok, mert csak tízmilliót vittem és nem húszat.

Fotók: Átlátszó/Pápai Gergely

A Koszi Miki néven ismert, szintén elítélt bűntársáról azt mondta, a mai napig üzenget. Miről szólnak ezek az üzenetek?

Ez összetett. Én 2007-ben kiszálltam, onnantól kezdve folyamatos ez az üzengetés, bár napi szinten, face to face nem tud üzengetni, mivel el vagyunk szeparálva, így nem jutnak el ezek hozzám. De a korábbi helyen, ahol voltam egy 160 centis, 160 kilós tag belém kötött amikor vásárolni voltam a börtön boltjában. Nekem esett, hogy ő a Koszi Miki rokona, ment a verbális petting, hogy kinek az anyja hogyan. Korábban volt olyan üzenete, hogy csak a bosszú élteti, azt várja, hogy szabaduljunk. Amióta másfél éve itt vagyok, közvetlenül ő nem üzen, hanem a rajongói, illetve az internetes kommenteket a kinti kapcsolatom látja, és nekem is beolvas néhányat.

A könyv megjelenése óta több ilyen fenyegetést kap?

Mikor nem voltam magánzárkában akkor előfordult, mert aki Szegeden Koszi Mikivel ült, az amikor Balassagyarmaton, illetve Márianosztrán voltam, átadott ilyen üzeneteket. Azt tudni kell, hogy a börtönpopuláció 80 százaléka a roma kisebbséghez tartozik, és akkor még finoman fogalmazok. A maradék 20 százaléknak is a fele Koszi-fan, tehát úgy 90 százalékuk az. Ha ezekkel találkozik az ember, akkor a nagy számok törvénye alapján van konfrontáció. Nem szeretném magamat futtatni, de láthatja, itt vagyok, túléltem.

A műben álnéven szerepelnek a karakterek, ugyanakkor a borító belsején ott van a Terjék István meggyilkolásának ügyében megvádolt, de aztán felmentett Pintér György körözési fotója.

Tényleg?

Egy újság címlapjával félig ki van takarva, de felismerhető.  A Hájas becenevű karaktert róla mintázta?

Sok van benne belőle, persze. Ő egy karakteres, intelligens, határozott pali. Tehát a válaszom az, hogy igen.

Pintér Györggyel mikor beszélt utoljára, ő próbált a börtönben kapcsolatba lépni Önnel?

Nem szeretnék ennyire előrehaladni a még meg nem jelent részekben, de annyit elmondhatok, hogy mi 2002-ben megszakítottuk a kapcsolatot. Az eljárás során voltak szembesítések a bíróságon, ott természetesen láttuk egymást. Amikor engem 2005-ben letartóztattak, aztán 2007-ben összepattantam Kosziékkal, és véleménykülönbség támadt köztünk, akkor Pintér György megkeresett az ügyvédjén keresztül, és ment az üzengetés. De személyesen többé nem beszéltünk, a könyv megjelenése után sem jelentkezett.

A  szervezett  bűnözőket  gyakran  ábrázolják  macsó,  hímsoviniszta  figurának,  akik  nem tartják egyenrangúnak  a  nőket,  és  miközben  ők  gyakran félrelépnek,  ha  a  partnerük tesz  ilyet,  akkor brutálisan megtorolják. Ön viszont nyitott kapcsolatban él és a műben próbálja rábeszélni Pubi becenevű barátját is erre. Ön ezzel mennyire lógott ki a sorból?

Azt gondolom, ez nem kifejezetten bűnözői jellemvonás. A férfiak nagy része hímsoviniszta. Így amit magának megenged, azt a partnerének a legtöbbször nem. Köztünk én voltam az egyetlen kivétel ebből a szempontból. De nekem ez teljesen független volt a bűnözői életmódtól. Mikor 17 évesen megismerkedtünk a volt feleségemmel, utána pár évig monogám kapcsolatban voltunk. Aztán felnőttünk, és folyt az élet, hol külön, hol együtt. Akkor mi úgy tudtunk együtt maradni, hogy ezt megbeszéltük. A Pubi esetén az én egészségemről is szó volt, mert nálam lakott és a felesége félrelépése miatt minden este búsultunk, én pedig segítettem neki búsulni. Már a májam kivolt tőle, hogy berúgtunk minden nap. Nem beszélve arról, hogy szinte kivétel nélkül mind csajoztunk, viszont ez a feleségeknek nem volt megengedett. Tehát ez általában a férfiakra jellemző, nemcsak a bűnözőkre.

A kötetben leírja, hogy a börtönviszonyok részben a jogvédőknek köszönhetően javultak. Ön szerint mi az, ami még javításra szorul ebben?

Azt gondolom, hogy a ’90-es évekhez képest így is sokat javult a börtönrendszer. Lenne ötletem, ami egy külön regényt megérne. De nem szeretnék erre válaszolni. Főleg azért, hogy az interjú menjen a maga útján, és ne tiltsák le. Hozzá kell tenni, hogy a ’90-es évek óta járom a magyar börtönöket, s azóta  rengeteget közeledtek Európához, ami valószínűleg nem csak a jogvédőknek, hanem az Unióhoz való csatlakozásnak is köszönhető.

Fotók: Átlátszó/Pápai Gergely

A könyve szerint Alföldi István máig megoldatlan 1999-es eltűnésének oka, hogy a Józsefnek hívott, Baseballsapka gúnynevű személyt a Hájas manipulálta, tulajdonképpen ő provokálta ki ezt a bűncselekményt. Elmondta ezt a gyanúját korábban a rendőrségnek is?

A könyv nagyrészt a valóságot használja. Nem kellett ezt a rendőrségnek mondani, jöttek ők maguktól, mivel a kézirat valamilyen formában a kezükbe került a megjelenés előtt. Valamint számos olyan kérdés felmerült, ami a könyvnek is témája: többek között ez is. Azok az ellenfeleim, akik azt állítják, ártatlanok, és csak megrágalmazták őket, össztüzet nyitottak rám és a közelmúltban összefújta őket a szél. És Alföldi István eltűnési ügyét is nekem kezdték el tulajdonítani. Csakhogy, mint kiderült, Alföldi eltűnése idején, 1999. augusztus 30-án pont előzetesben voltam a Gyorskocsi utcában, de volt bűntársaimat ez nem zavarta.

Azok a részletek, amiket megírtam, kérdésként merültek fel. Még a közelmúltban is vizsgálatok történtek rám nézve, amelyeknek én álltam elébe. Alföldi esetét döglött ügyként kezelik a mai napig és időnként előveszik. A jegyzőkönyvek sorszáma alapján több mint 300 meghallgatás történt az ügyben, tehát dolgoznak rajta a mai napig. Amit én erről tudtam, hozzátettem. Amit rendőrök különböző módszerekkel le is ellenőriztek.

Terjék István megölése néhány héttel az Aranykéz utcai robbantás után történt. De a felbujtóként megnevezett Pintér Györgyöt felmentették. Ön szerint mennyire sikerült ebben az ügyben igazságot szolgáltatni?

Azt hozzá kell tenni, hogy Pintér Györgyöt nem bűncselekmény, hanem bizonyítékok hiányában mentették fel. Úgy tudom, a bizonyítékok gyűjtése a mai napig folyik. Ilyen szempontból még akár lehet nyitott is az az ügy. Mivel az elkövetőt elítélték, de a felbujtót nem, csak félmegoldás született. Reménykedünk benne, hogy megoldás fog születni. Akinek ez a feladata, az dolgozik rajta. Én úgy tudom, ez komolyan emészti a Hájas urat, mert elég nagy lelki nyomás rajta, hogy ez az ügy bármikor szóba kerülhet ismét, ha új körülmény, illetve bizonyíték merül fel.

Pintér Györgynek, akit a rendőrség emberölés alapos gyanúja miatt őrizetbe vett, és „az illetékes ügyészségen kezdeményezték az előzetes letartóztatásba helyezését”, majd a Pest Megyei Főügyészség 2009. szeptember 16-án vádat emelt ellene, melyben előre kitervelten, nyereségvágyból, aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével mint felbujtót vádolta meg, de aztán bizonyíték hiányában felmentették, számos kérdést tettünk fel az interjúban róla mondottakkal kapcsolatban, de nem reagált. A szabadságvesztésüket töltő Koszi-testvéreket, a 2017-ben tévéinterjút adó Szabó Istvánt, valamint testvérét, Szabó Miklóst, valamint a szintén börtönben ülő, az 1998-as robbantásért elítélt K. Ferencet ugyancsak megkerestük. Ha akarnak nyilatkozni, illetve azt a BVOP engedélyezi, közölni fogjuk az álláspontjukat.

Az egyik fia büntetőjogi ügyvéd lett. Ezen a pályán nagyobb empátiával tud fordulni az ügyfeleihez amiatt, hogy az ő családjában is van olyan, akit börtönre ítéltek?

Azt gondolom, hogy igen. 1999 óta a gyerek bejár hozzám a börtönökbe, ahol épp fogva tartanak. Emiatt ő már jóval korábban érdeklődött a büntetőjog iránt, mint hogy az egyetemre jelentkezett. Már 12 évesen feltette a kérdést a plexifalon keresztül, hogy apa, te most bűnöztél vagy ártatlan vagy? Kosziék azt mondták, hogy ők ártatlanok. Megkérdezte, hogy az eljáró főnyomozó az egy köcsög-e, vagy valós, hogy téged gyanúsít? Nem szerettem volna a gyereket ugyanarra a pályára indítani, amit én jártam be. Végül is ugyanazon a pályán indult el, csak a másik végére jutott. Ügyvédként büntetőügyekkel is foglalkozik. Én elmondtam neki a frankót, hogy apa bűnözött, de kiszállt. És te meg a testvéreid legyetek törvénytisztelő emberek, tanuljatok, kerüljétek el a börtönt. A könyvem nekik is szól. Hogy ha ilyen életet éltek, mint apa, akkor ez lesz a vége: a börtön vagy a temető. 2005-ben letartóztattak, amit három év után házi őrizetre enyhített az ügyészség. Az eljárás iratai otthon voltak, a padlótól a plafonig álltak a dossziék. A gyerek elkezdte olvasgatni, aztán kérdezgetett róla. Azt mondta, hogy ez adta neki az indítólökést az ügyvédi pályához. Egy jó agyú, jó megjelenésű fiatalember. A vér nem válik vízzé, van benne spiritusz. Nagyon hálás vagyok az anyjának, az exfeleségemnek, hogy elvégezte a jogi egyetemet és nem azt a pályát választotta, amit én.

Innen a börtönből mennyit lát a kinti világból? Mennyire jönnek ide be a társadalom, a közélet és a nagyvilág változásai?

Ez személyiség kérdése. Amennyiben valaki nyitott a világra, akkor szinte mindent láthat innen is. Ha befordult és kint sem érdeklődött irántuk, akkor nem. Én teljesen képben vagyok a kinti társadalmi, politikai, gazdasági dolgokkal kapcsolatban. Talán még jobban is, mint egy átlagember, aki dolgozik, családot tart el, és sok problémája van. Egyaránt meghallgatom a jobb-, és baloldali hírműsorokat, HVG-t olvasok. Azok az újságok, amit az intézmény biztonságát nem veszélyeztetik, hozzáférhetőek. Túl sokat is láthatok a kinti világból, felidegesítem magam, mikor karaktergyilkosságokról olvasok, hogy ez már a politikai kommunikáció részévé vált. Sokszor ezek után hírcsendet tartok. De ha felteszi a kérdést, ki kapta az Oscar-díjat, vagy ki lett az USA új elnöke, akkor simán tudok rá válaszolni.

Az utóbbi években nem igazán voltak a szervezett bűnözéshez köthető robbantások, merényletek. Kevésbé erőszakos ma az alvilág?

A fizikai erőszakot tekintve igen. Bennünket lefejeztek, börtönbe kerültünk. Akik kint vannak, azok egy része meghalt, másokat azóta is keres a rendőrség. A bűnüldözés nagyon sokat fejlődött a ’90-es évekhez viszonyítva, a technika, a módszerek tekintetében. Pintér Sándor eléggé kitakarította az alvilágnak ezt a részét. Mikor 15 évvel ezelőtt a jelenlegi miniszterelnök hatalomra került, akkor, tegyük a kezünket a szívünkre, ezt elég jól megoldotta. Emellett a világ is megváltozott. Ahogyan mi garázdálkodtunk annak idején, az már kőbaltás módszernek számít napjainkban, az online gazdaság korában. Aki ma ezekkel a módszerekkel él, az hülye. A politikában sokkal nagyobb pénzeket tudnak csinálni, mint mi a szervezett bűnözésben. De azt nem gondolom, hogy a világ kevésbé lenne erőszakos. Elég megnézni keleten az orosz-ukrán háborút, vagy nyugaton a terrormerényleteket. Csak itt nálunk ez most eltűnt, és reméljük, hogy végleg.

Önnek, illetve annak a csoportnak, amelyhez tartozott, volt kapcsolata Portik Tamással?

Nekem személy szerint nem. Portik Tamás egyik emberével dolgoztunk, ami benne is van a könyvemben. Portik abban az időben körözés alatt volt, eltűnt a nyilvánosság elől. Én nem is voltam olyan szinten a hierarchiában, hogy vele találkozhassak. A Hájas az ő elmondása szerint találkozott vele, és megbeszéltek különböző dolgokat, de erről nincs közvetlen tapasztalatom.

Portik Tamással kapcsolatban felmerült, hogy a másokkal folytatott beszélgetéseit rögzítette. Abban a körben, ahol  Ön  mozgott,  mennyire  volt  példa kompromittálási,  zsarolási  céllal  ilyen felvételek készítésére?

Ez gyakorlat volt nálunk, többször volt példa ilyenre. Ezeket a felvételeket még az eljárásban is felhasználtuk egymás ellen.  A nyomozás iratanyagában lehetett ilyenekkel bizonyítékként találkozni. Mondok egy konkrét esetet. Az egyik ember Thaiföldön van. Elhatározzák, hogy valakit el kell tenni az útból, mert akadályozza a hazajövetelét. Ez diktafonra lett véve, és eltették, hogy majd jó lesz valamire. A tárgyaláson persze az illető az előbb említett személy láb alól való eltételének szándékát tagadta. Közben pedig Thaiföldről adta az utasítást telefonon, hogy gyártsátok meg, mert különben nem tudok hazamenni. Vagy elment az egyik ember konfrontálódni a másikkal. Tartott tőle, hogy ebből retorzió lesz, így betechnikázta magát. Ez a hangfelvétel utána szintén megjelent a bírósági tárgyaláson. Ha valaki ilyen felvételeket készít, akkor archiválja, és nem temetőben rejti el, hanem biztos helyre. Nálunk ez működött. Akár kölcsönügyleteknél is lehetett ezt használni. Azt gondolom, megfelelő időben fogunk még ilyen titokban készített felvételekről olvasni.

Azt mondta egy korábbi interjúban: „aktív részem lehetett volna abban, hogy ne történjenek meg a dolgok.” Hányan lehetnek ebből a körből, akik hasonlóan megakadályozhatták volna a bűncselekményeket, de szintén nem tették, s mégis szabadlábon vannak?

Én nem szeretnék megoldani senki helyett bűncselekményeket. Számszerűsíteni nem tudom, hány ilyen ember van. Ha a konkrét esetekből indulunk ki, akkor a Dinda becenevű Csóka István eltűnik, megölik. Ott minimum lenni kell egy felbujtónak és egy elkövetőnek, akik ha még élnek, szabadlábon vannak. Említhetjük a Terjék-gyilkosság ügyét, ahol félmegoldás született. Alföldi István ügyében pedig szintén nincsenek meg a tettesek. Emberölési ügyekben van a rendőrségnek olyan egysége, amit Döglött Ügyek Osztályának nevezünk, ott ezeket időről időre elő szokták venni. Pontos számot nem tudok mondani, hány ilyen ember lehet szabadlábon, de nem egy, és nem is nem kettő. Tudják ezt a rendőrök is, csak ha nincs holttest, nem kerül elő az áldozat, akkor nem tudnak mit csinálni. A Dinda és az Alföldi mellett keresik még Radics Attilát és a családját, akik szintén rejtélyes módon tűntek el. Úgy gondolom, népes társaság lenne a megoldatlan gyilkosságok szabadlábon lévő tetteseiből.

A Czibere Attila által említett rejtélyes eltűnések, valamint a porschés vállalkozó, Terjék István 1998-as meggyilkolását okozó robbantás büntetlenül maradt felbujtójának ügyeiben megkerestük az Országos Rendőr-főkapitányságot (ORFK):

 

• A rendőrség honlapján lévő körözés szerint 1997. július 8-án eltűnt Csóka István ügyében
• A rendőrség honlapján lévő körözés szerint 1999. augusztus 30-án eltűnt Alföldi István ügyében
• A rendőrség honlapján lévő körözés szerint 2002. január 1-én eltűnt Radics Attila ügyében

Arról érdeklődve: ezen ügyek bármelyikében folytat-e jelenleg a rendőrség bármiféle eljárást? Ha az eljárás szünetelt vagy megszakadt, akkor mikortól, illetve milyen dátummal indították el újra? Fenti ügyekben korábban merült-e fel bűncselekmény gyanúja, illetve meggyanúsítottak-e konkrét személyt, s van-e jelenleg is aktív gyanúsítás ezen ügyek bármelyikében? Illetve rákérdeztük a Terjék-gyilkosságra, hogy az I. rendű vádlott bűncselekménye, a felbujtás ügyében, a felbujtó személyének megállapítása okán, illetve általában ebben az ügyben folyik-e, illetve folyt-e a bírósági tárgyalás után a mai napig bármikor újra büntetőeljárás új bizonyíték vagy körülmény felmerülése, illetve egyéb ok (más személy, illetve bármely személy kihallgatása vagy meggyanúsítása) miatt? Folyt-e bármiféle intézkedés az ügyben? Ha igen, mikor, mikortól, illetve meddig? – érdeklődtünk, de a rendőrség egyik ügyben sem válaszolt.

Ír a bűnözői lét kockázatairól és mellékhatásairól. Például hogy a Terjék-gyilkosságért elítélt Ferike, vagyis K. Ferenc drogfüggő volt. A szenvedélybetegség egy menekülőút a valóságból?

Ha már az ő esetét hozta fel, nála ez fordítva volt, már amennyire én ismertem őt. A droghasználat költségeit fedezte a bűncselekmények elkövetéséből kapott pénzből. Én azt láttam, hogy van olyan is, aki idézőjelben a droggal gyógyítja magát. Tehát valószínűleg igen, ez egy menekülőút. De nem csak a kábítószerről kell itt beszélni. Ott a pia, a szexfüggőség. Vagy akár a sportfüggőség, illetve ezek valamilyen kombója. Nem végeztem kutatást ebben a körben, csak a saját tapasztalatom tudom megosztani. Sport-, és – szexfüggő voltam, ezzel kompenzáltam, más pedig alkohollal vagy droggal. Ha nem pszichopata az ember, akkor nagyobb stresszt okoz ez az életmód, mint az átlagembereké, megviseli azokat, akik ebben részt vesznek.

Fotók: Átlátszó/Pápai Gergely

Prevenciós tanácsokat szeretne adni fiataloknak. Önt annak idején mivel tudták volna meggyőzni, hogy ne lépjen a bűn útjára?

Ezt már csak utólag visszatekintve látom, akkor nem láttam. Úgy kezdődött a bűnözői pályafutásom, hogy a ’80-as években disszidáltam, mert nem lehetett nyugatra utazni. Menekülttáborban kötöttem ki, ott keveredtem bele a bűnözésbe. A saját döntésem alapján történt, nem kényszerített senki. Volt olyan is, aki ugyanebben a helyzetben nem ezt, hanem a becsületes utat választotta. Én viszont a gyorsabb pénzszerzési lehetőség mellett döntöttem. 1983-ban leérettségiztem, elkezdtem rendes, tisztességes munkát végezni. A ’80-as évek második felében nyugaton élve viszont nem ezt választottam. Nem akarom a szocializmusra kenni a bűnözői múltamat, de ha utazhatok, szabadon jöhetek-mehetek, akkor nem kötök ki menekülttáborban. Vagy ha továbbtanulok, és nem fejezem be szakközépiskolával a tanulmányaimat. De így fogalmam sem volt a Btk-ról, ahogy veszélyérzetem sem volt, senki nem világosított fel, milyen intézmény a börtön.

Ha rajtam múlna, elrettentésül idehoznám a fiatalokat egy börtönlátogatásra. Lehet, olyan fiatal kezébe is eljut a könyvem, aki még soha nem olvasott el semmit, de ezen elgondolkodik. De csak akkor lehetek hiteles, ha nem esek vissza. Közülünk is volt, aki azóta már visszaesett. Szabadult, de újra itt van a börtönben. Vagy már az eljárás alatt, amíg házi őrizetben voltunk, ismét elkövetett dolgokat. Én már arra is ügyeltem, hogy a piros lámpánál ne menjek át. Itt a börtönben is igyekszem a szabályokat betartani. Nem azzal töltöttem az elmúlt két évtizedet, hogy falcolok, tetováltatom magam vagy kávéval üzletelek. Hanem képeztem magam, több iskolát elvégeztem. És próbálok még jobb könyveket írni. Előbb fog elütni a villamos, mint hogy visszakerüljek. Inkább a híd alá megyek, mint ismét börtönbe. Én ide csak azzal a céllal szeretnék visszajárni, hogy megmutassam: van más út annál mint hogy az ember szánja-bánja a bűneit, aztán egy év múlva újra bekerül.

Kérdezett: Papp László Tamás

Címlapfotó: Átlátszó/Pápai Gergely