Elijeszti a befektetőket a magyar kormány – a német tulajdonú cementgyárak is célkeresztbe kerültek

Egy március végén a német Spiegelben megjelent cikk a magyar kormány zsarolásairól és „maffiamódszerekről” írt, amivel alaposan felkavarta a kedélyeket egész Európában, olyannyira, hogy az Európai Parlament is elkezdett vizsgálódni az ügyben. A szebb napokat is látott német-magyar politikai viszony lassan megmérgezi a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat is, aminek mindkét fél vesztese lenne. Cikkünkben azt járjuk körbe, hogy miként ítélik meg a nagy német befektetők a magyar gazdaságpolitikai viszonyokat.

A magyar kormányzat a kommunikációjában sem titkolja, hogy bizonyos kiemelt fontosságú szektorokban növelni próbálja a hazai tőke arányát, és ezzel együtt az állami befolyást is. Van, hogy a kormány közvetlen tulajdonosként lépne fel, de olyanra is láttunk példát, ahol az állam egy közvetítő cégen keresztül akarja a hatalmát gyakorolni adott vállalatoknál. Ezeket jól példázza az energiaszektorban történt kormányzati térnyerés, vagy éppen a Vodafone megvásárlása, de ilyen a német tulajdonban álló Budapest Airport felvásárlási kísérlete is. A legújabb kiszemelt ágazatok pedig egyértelműen az építőanyag-termelő szektor, továbbá az élelmiszeripari kiskereskedelmi láncok.

Jól példázza az ágazati szereplők félelmét az is, hogy a témában névvel nem igazán akartak nyilatkozni, viszont név nélkül szívesen megosztották velünk a tapasztalataikat. A magyar-német gazdasági kapcsolatokra rálátó forrásunk szerint a befektetői környezet egyébként megfelelő Magyarországon a külföldi tőke számára. Mind a költségoldalon, a munkaköltségeket tekintve, mind az adózási, munkajogi szabályok, de még az energiaárak terén is kedveznek a Magyarországon befektetéssel rendelkező vállalatoknak.

Célkeresztben a külföldi tulajdonú cementgyárak

Ha ebből kiemeljük a német befektetői kört, forrásunk szerint látszik, hogy széles skálán mozog a paletta. Vannak a „jófiúk”, mint az autógyártók, élükön az Audival, illetve ide sorolhatók még a gépgyártással foglalkozó és az elektronikai cégek is. Ugyanakkor vannak azok, akik a kormány célkeresztjébe kerültek; ma már ilyenek az építőanyag szektor és a kiskereskedelmi láncok képviselői.

A Spiegel nagy vihart kavart cikke szerint az építőanyag szektor, különösen a cementgyártás kénytelen most a legnagyobb kormányzati ellenszélben dolgozni Magyarországon. Hazánkban három nagy cementgyár van: Vácon, Beremenden, illetőleg Királyegyházán. Az első kettő a Duna-Dráva Cement (DDC) tulajdonában áll, ezeket két német cég, a Heidelberg Materials és a Baustoffgruppe Schwenk birtokolja.

Egy másik, a cementgyártásra rálátó forrásunk szerint a cementgyárak helyzete 2 éve nehezült meg igazán. Előtte többször volt a DDC az év gyára Magyarországon, az előző vezérigazgató még magas állami kitüntetésben is részesült. Azonban 2021 júliusában megjelent az első szög a koporsóban, a kiegészítő bányajáradék, amely mindössze 10-12 céget érintett Magyarországon, természetesen a külföldieket. Eszerint akik cementet gyártanak, azok tonnánként 20 ezer forint feletti értékesítés esetén az efölötti eladási ár kilencven százalékát kötelesek befizetni az államkasszába bányajáradék jogcímén.

Forrásunk érzékeltette, hogy jelenleg az előállítási ár is magasabb a 20 ezer forintnál, tehát az önköltségeik után is adóznak. Jelenleg 180-200 ezer forintért kellene adniuk a cementet tonnánként, hogy a bányajáradékkal együtt is nullára hozzák a költségvetésüket, de természetesen ezt nem tehetik meg. Ami igazán fájó nekik, és gazdaságpolitikailag sincs logikája, hogy eközben rengeteg cementet importál Magyarország, és ezeknek a cégeknek nem kell bányajáradékot fizetniük. Ami tehát a DDC vesztesége, az az importáló cég nyeresége lesz.

Ez egyébként a „részesítsük előnyben a hazait” kormányzati szlogenbe sem illik bele, hisz a magas előállítási költségek miatt volt olyan hónap, amikor a cementimport aránya elérte a 60 százalékot.

A bányajáradékot a német tulajdonosok az Európai Uniónál támadták meg, az ügy jelenleg még a Bizottság előtt van, innen kerülhet majd az Európai Unió Bírósága elé. A német tulajdonosok nagyon bíznak abban, hogy végül az uniós bíróság nekik ad igazat, és visszakapják a két év alatt befizetett 21 milliárd forintjukat. Egy másik, a magyar-német viszonyokat ismerő forrásunk szerint azonban ez közel sem biztos. Egy ilyen eljárás évekig elhúzódhat, ami felemésztheti a cementgyárak tartalékait mind pénzügyileg, mind idegileg, és a végén még az is elképzelhető, hogy ellenük dönt a bíróság.

Nyomásgyakorlásra panaszkodnak, államosítástól tartanak

A magyar kormánynak azonban további eszközök is vannak a kezében, ha valóban az a célja, hogy az állami cementgyár létrehozása helyett egy már működő, bejáratott cementgyárat vegyen át, nacionalizáljon. Ezt a logikát erősíti az is, hogy egy cementgyár létrehozásához több száz milliárd forintos tőkére van szükség, és az alapkőletételtől minimum 5 év, mire megindul a termelés, amelyhez komoly szakértelem szükséges. Ezért a magyar kormány jobban járna, ha meg tudná vásárolni – közvetítőn keresztül – a DDC két hazai üzemét.

A bányajáradék jogintézményén túl több nyomásgyakorlási eszköz alkalmazása is erre a szándékra utal. Ilyen például az exportbejelentési kötelezettség, de beszédes lehet az is, hogy a DDC-vel szemben jelenleg is folyik egy GVH eljárás kartellgyanú miatt, amiben hónapok óta semmilyen eljárási cselekmény nem történt, arra viszont jó, hogy emiatt a DDC nem meri felvenni a kapcsolatot más ágazati szereplőkkel a hatékonyabb érdekérvényesítés miatt.

Forrásunk szerint nehéz nem a gyár elleni támadásnak venni azt sem, hogy jelenleg az alternatív tüzelőanyag behozatalt nehezíti meg az illetékes kormányhivatal azzal, hogy bár eljárási kötelezettsége van és az eljárási határidők már régen leteltek, nem ad ki notifikációs engedélyt. Emellett 10 év alatt sem kaptak környezetvédelmi engedélyt egy bányakitermelés megkezdéséhez, amihez aztán egy addig bányászattal nem foglalkozó magyar vállalat, a Bayer Construct egy zárt eljárás keretében azonnal megkapott minden engedélyt. A német tulajdonosok azonban továbbra is elkötelezettek a maradás mellett, nem szeretnék feladni itteni befektetéseiket.

A két ország gazdasági kapcsolataira rálátó forrásunk szerint egy ilyen nagy vállalat kibírja, ha egy leányvállalata néhány veszteséges évet zár, azonban ezek a módszerek és nyomásgyakorlási eszközök komoly üzenetet hordoznak a többi vállalat számára is. Az autóiparban és a gépgyártásban még nem tudják elképzelni a nagyobb szereplők, hogy ez velük is megtörténhet, illetve pl. egy AUDI-nak nagy érdekérvényesítő képessége van, de a közepes vállalatok már aggódni kezdtek.

Ezek a félelmek rengeteg pénzt, ideget és emberi erőforrást emésztenek fel a vállalatoknál, és néhányuknál komolyan felmerülhet egy idő után a kivonulás gondolata.

Az is beszédes, hogy a Magyarországra érkező új beruházások száma gyakorlatilag nulla, minden új tőkebefektetés a már itt lévő vállalatok által történik. Emellett vannak olyan, a végfogyasztónak termelő, vagy nekik szolgáltatást nyújtó vállalatok is, akik a nemzetközi brandjük sérülésének veszélyét látják abban, ha egy magyarországi befektetésük valósul meg, vagy ha a német vezér idejön fotózkodni a magyar miniszterrel, az káros számukra Németországban.

Forrásunk szerint ha a gazdasági adottságok egy adott régió országai között hasonlóan alakulnak, akkor egy ilyen szempont, mint ami a Spiegel cikkben megjelent, vagy a magyar kormány különutas külpolitikája döntő szempont lehet abban, hogy egy beruházást hozzánk, vagy éppen Szlovákiába visz egy német cég.

A szebb napokat is látott magyar-német politikai viszonyok pedig forrásunk szerint éppen a gazdasági összefonódások miatt nem lettek még ennél is rosszabbak, viszont a politikai párbeszéd folyamatos hiánya egyre inkább érezteti hatását a gazdasági kapcsolatokban is. És a német cégek –melyek azzal kezdik a napjukat, hogy megnézik, előző este 23:30-kor milyen, az ő munkájukat megnehezítő jogszabály jelent meg a Magyar Közlönyben – számára mindez nem nevezhető jogbiztonságnak, és nem segíti elő az újabb beruházások idehozatalát sem.

Dóka Milán

Címlapfotó: Kőtároló csarnok a váci cementgyárban / duna-drava.hu