Így szednék szét a Radetzky-laktanya műemlék épületét: tervrajzon mutatjuk a rombolást
Nemrég megírtuk, hogy bontás várhat a közelmúltig műemlékként védett budapesti, Bem téri Radetzky-laktanya egy részére. Az Átlátszó által most megszerzett...
Az állami szervezetek és cégek kommunikációs feladatainak ellátására közel 26 milliárd forintot fordított a kormány a második negyedévben, a munkákat Balásy Gyula cége, azaz a kormányzati propaganda number one ügynöksége végezte el. A keretszerződés miatt csupán egy szűk kör tagjai foglalkozhatnak az állami szervek kommunikációjával.
Az állami szervezetek kommunikációs költségeinek második negyedéves anyagait a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKoH), mint ajánlatkérő jelentette meg az uniós közbeszerzési közlöny csütörtöki számában. A Rogán Antalhoz tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatalt annak érdekében hozták létre, hogy felügyelje az állami szervek reklámköltéseit.
A közel 22 milliárd forintos pályázatra, mint ahogy lenni szokott, csupán egy ajánlat érkezett be, így nem meglepő, hogy a Balásy Gyulához kapcsolható cégek költhették el.
A kevés beérkező ajánlat oka a keretszerződésben keresendő, ahol
korábban már kiválasztották azt a céget, ami az állami megbízásokért egyáltalán pályázhat, egy ajánlat mellett pedig nyilván árverseny sincs.
A legtöbb pénz a kormányzati kommunikáció terjesztésére ment el, amire 18 milliárd forintot költöttek, de a 21,9 milliárd forintos összegből más tételekre is futotta Balásy cégein, a New Land Media és a Lounge Design Kft.-n keresztül:
Az uniós értesítőbe szerdán több negyedéves tájékoztatót is feltöltöttek, egy 3,3 milliárd forintos megbízás a Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség médiaügynökségi és kutatási feladatainak az ellátására szól. A TMÜ a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. kommunikációs vállalkozása, a cég feladata többek között a turisztikai marketing összehangolása és az imázskiadványok elkészítése. Ezt a pályázatot a Balásy Gyulához kapcsolható New Land Media és a Media Dynamics Kft. párosa nyerte.
Egy másik, negyedévre szóló 396,6 milliós pályázatot pedig a New Land Media és a Lounge Design nyert el.
Egy olyan negyedéves tájékoztató is napvilágot látott szerdán, amit a Nemzeti Kommunikációs Hivatal nem Balásy cégeivel kötött meg. A keretmegállapodás a Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség komplex kommunikációs ügynökségi feladatainak ellátására vonatkozik. A szerződés 2,17 milliárd forintról szól, amit a Mediator Group Reklámügynökség Kft. nyert el.
A cégnek korábban három magánszemély volt a tulajdonosa, akik mellett később feltűnt a vendéglátós Dallos Ferenc is. A Mediator Group Reklámügynökség Kft.-nek 2018-ban 1,4 milliárd forint, 2017-ben 1,7 milliárd, 2016-ban pedig újból 1,4 milliárd forint volt a nettó árbevétele. A cégről tavaly írtunk először, amikor is egy 6 milliárd forintos szerződést nyert el, ami ebből az összegből az ország imázsát építhette.
A kormányzati szervek kommunikációjára költött adóforintok útjai Balásy Gyulához vezetnek. Infografika: Szabó Krisztián
A New Land Media, a Lounge Design és a Media Dynamics is Balásy Gyula tulajdonában állnak.
Az NKH-nál a kiváló fideszes kapcsolatokkal rendelkező Balásy cégei 2016 után kerültek monopolhelyzetbe, miután két versenytársa, Csetényi Csaba és Kuna Tibor is kegyvesztetté vált.
Balásy cégeinek nagyon jól megy, nemrég a kormányzati propaganda-kampányokat levezénylő vállalkozásoknak otthont adó budai luxusvilláról forgattunk drónvideót.
Budai luxusvillába költöztek a kormánypropagandából meggazdagodott Balásy Gyula reklámcégei – drónvideó
A kormányzati propagandakampányokat évi több tízmilliárd forintért lebonyolító New Land Media Kft. és Lounge Design Kft. székhelye 2019 októbere óta egy rózsadombi ingatlan, melyet a cégek tulajdonosa, Balásy Gyula vásárolt meg. A korábban panzióként működő hatalmas villa felújítása jelenleg is tart – drónvideón mutatjuk az épületet.
Balásy cégei többek között olyan kampányokat vezényeltek le, mint az Állítsuk meg Brüsszelt!, de ők dolgoztak a Nemzeti Konzultáció népszerűsítésén, és a családvédelmi akciótervet reklámozó anyagokon is. 2019 utolsó negyedévében 7 milliárdot költöttek Rogánék a kormányzati szervek kommunikációjára, a megbízás Balásy cégeinél landolt. Néhány nappal ezelőtt írt az Mfor egy 2 milliárd forintos szerződésről, amit szintén a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó New Land Media ügynökség nyert el, a feladatuk „Magyarország értékeinek bemutatása” lesz.
Az Opten cégadatbázisa szerint New Land Media Reklám Kft. nettó árbevétele 2016-ban 1,5 milliárd forint volt, ami 2018-ra 52,2 milliárd forintra ugrott. A Lounge Design Kft. nettó árbevétele 780 millióról 7,7 milliárd forintra nőtt 3 év alatt, 2019-ben pedig meghaladta a 9 milliárdot.
A 24.hu írta meg a 2018-as cégbeszámolók alapján: Balásy Gyula tavaly a két cég 2018-as eredményeiből 6,3 milliárd forint osztalékot vett ki, vagyis gyakorlatilag havi 525 milliót keresett. A Media Dynamics kicsit lemaradt a nagyobb tesóktól, a 2016. június végén bejegyzett cég értékesítésének nettó árbevétele 2018-ban 151 millió forint volt.
Szöveg: Zsilák Szilvia – Infografika: Szabó Krisztián
A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta.
Ha már egyszer itt vagy… Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásNemrég megírtuk, hogy bontás várhat a közelmúltig műemlékként védett budapesti, Bem téri Radetzky-laktanya egy részére. Az Átlátszó által most megszerzett...
Meglepően könnyen juthat be valaki a fővároshoz tartozó Cséry-telepre, ahova évekig illegálisan hordták a veszélyes hulladékot, ami továbbra is szennyezi...
Akár egy Örkény-novella címe is lehetne a történet, ami szerdán történt Budapesten: rabosították a kispesti átláthatósági tanácsnokot, miután leleplezte a...
A nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!