nemzeti együttműködés

Főigazgatói poszttal vigasztalódhat a Litéren polgármesteri széket bukó fideszes jelölt

Szedlák Attila követi a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főigazgatói posztján Darabos Tamást – tudta meg az Átlátszó. Darabos korábban büntetőügybe keveredett az Eximbank volt vezérigazgatójával, de Szedlák neve is többször felbukkant már a sajtóban. Még országgyűlési képviselő volt, amikor 2012-ben a felesége gyógypedagógus végzettséggel nyerte el 34 hektár szántó bérleti jogát Balatonvilágoson. Tavaly pedig amiatt került reflektorfénybe, mert bíróságig menő harcot folytatott Litér polgármesteri székéért. A Fidesz-KDNP színeiben induló politikus végül elbukta a csatát. 

Távozik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főigazgatója. Darabos Tamás a dolgozóknak írt levélben jelezte a napokban, hogy 2020. május 31-ig tölti be a főigazgatói pozíciót a NAK-nál. A főigazgató levelében arról ír, hogy „Szeretném ha Tudnátok hogy a jelenlegi helyzetben úgy éreztem, azzal tudom a kamara ügyeit, titeket, a korábbi sikereinket eredményeinket a legjobban védeni ha nem vagyok itt” – írta többek közt a dolgozóknak eljuttatott körlevélben.

A furcsának tűnő megfogalmazás nem véletlen, Darabos ugyanis egy büntetőügyben érintett, Nobilis Kristóf nagyvállalkozóval és Nátrán Rolanddal, az Eximbank volt vezérigazgatójával együtt.  Mindhármukat Lánchíd Palotára kötött bérleti szerződés miatt indult nyomozás során gyanúsították meg, de végül csak Nátrán és Darabos ellen emeltek vádat 2019 júliusában. A Fővárosi Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, társtettesként elkövetett hűtlen kezelés bűntettével vádolja őket. Darabos a NAK vezetése előtt az Eximbank vezérigazgató-helyettese volt.

Darabos helyét Szedlák Attila kabinetfőnök veszi át az NAK-nál. „Attila személyében olyan kolléga fogja ellátni a főigazgatói teendőket, aki hozzáértését, elhivatottságát és a munkatársakkal való konstruktív együttműködési hajlandóságát évek hosszú sora alatt bizonyította. Meggyőződésünk, hogy az előttünk álló időszakban a munkánk nem fog fennakadásokba ütközni a váltás miatt, hiszen olyan munkahelyi közösség fog együtt dolgozni, amely a mögöttünk hagyott nehéz időkben is megállta a helyét” – írta Győrffy Balázs NAK elnök, levelében méltatva az új vezetőt.

Se balatoni szántó, se polgármesteri szék

Szedlák neve akkor lett ismert, amikor felesége gyógypedagógus végzettséggel nyerte el még 2012-ben 34 hektár szántó bérleti jogát Balatonvilágoson. Férje akkor Litér polgármestere, országgyűlési képviselő és a Veszprém megyei közgyűlés tagja volt. A Blikk által megszellőztetett hír megjelenése után Szedlák Bernadett politikai támadásokra való hivatkozással lemondott a bérleti jogról.

Ugyanekkor jutott földhöz Győrffy Balázs édesapja is. Győrffy akkoriban fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) alelnöke volt, Nemesbörzsöny polgármestere. Édesapja Nagyacsádon 10 hektáros szántó bérleti jogát szerezte meg.

Győrffy neve a közelmúltban is felmerült, ő adta be ugyanis Jakab István parlamenti alelnökkel együtt azt a törvénymódosítást, amit Simonka Györgynek kedvezett, Hadházy Ákos ezért őket is a vádlottak padján látná Simonka Györggyel együtt, és erről Polt Péternél is érdeklődött.

Szedlákról a tavalyi önkormányzati választás után lehetett még sokat olvasni, ugyanis bíróságig menő harc folyt a 2000 főt számláló Litér polgármesteri székéért. A Győri Ítélőtábla döntése alapján egy szavazókörben kellett új választást tartani. A választást eredetileg Varga Mihály független jelölt nyerte, de Szedlák Attila, Fidesz-KDNP jelöltje ezt megfellebbezte. A szavazatok újraszámlálása során a területi választási bizottság megállapítása alapján 3 szavazólap érvénytelen volt, így egy szavazattal mégis Szedlák győzött. Erre viszont Varga Mihály lépett, bírósági felülvizsgálatot kérve. A bíróság megállapítása szerint a területi választási bizottság a határozat meghozatalakor határozatképtelen volt, mert nem volt jelen a tagok több mint fele, ráadásul hat darab szavazólapnak nyoma veszett. A meccset végül 533-527-re Varga Mihály nyerte meg.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kétes ügyeiről korábban többször is beszámoltunk: felmerült, hogy megtévesztő a tagfelvételi felhívásuk, majd sokáig nem akarták kiadni szerződéseik listáját. Végül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) nyomására tették ezt meg.

Tömeges csalást követ el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a megtévesztő tagfelvételekkel?

Egy hónapja számolt be arról az RTL Klub, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 4500 olyan céget vett fel a tagjai közé, akiknek főtevékenysége a 7490-es TEÁOR számú, ami „Máshova nem sorolt egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység”-et jelent.

 

Zimre Zsuzsa

Fotó: Szedlák Attila polgármesterjelölt és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2019 októberében. Forrás: Szedlák Attila Facebook oldala

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás