koronavírus

Közel három milliárd forintért rendelt újabb védőfelszereléseket a Semmelweis Egyetem

Április elsején jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben, hogy a Semmelweis Egyetem 8,3 millió euró, azaz nagyjából 3 milliárd forint értékben vásárolt további védőfelszereléseket és COVID-teszteket. A beszerzés ismét gyorsított eljárásban folyt le, és a nyertes cég is ugyanaz lett, mint a korábbi közbeszerzéseknél.


Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány

Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás során bonyolított le egy újabb, koronavírussal kapcsolatos közbeszerzést a Semmelweis Egyetem.

Erre lehetősége is van, mivel „a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény szerinti ajánlatkérő a közbeszerzési és beszerzési szabályoktól eltérő módon is megvalósíthatja beszerzését, amennyiben koronavírus elleni védekezéssel összefüggő beszerzés esetén erre irányuló kérelem alapján a Kormány veszélyhelyzet elhárításáért felelős tagja egyedi mentesítése körében így dönt” – mutat rá Közbeszerzési Hatóság.

Márpedig a veszélyhelyzet még fennáll.

„A veszélyhelyzet nem szűnt meg, sőt a helyzet a korábbiakhoz képest rosszabbodott, ami köztudomású tény. A veszélyhelyzet okának és következményeinek elhárítása, illetve csökkentése érdekében a Kormány az egészségügyi ellátásra továbbra is kiemelt hangsúlyt fektet, elsődlegesen a járvánnyal kapcsolatos ellátás azonnali megszervezésére és az általános egészségügyi rendszer-működést jelentősen meghaladó és szükséges mértékű biztosítására az egyéb, halaszthatatlan ellátások biztosítása mellett” – áll az eljárással kapcsolatos indoklásban.

A Semmelwis Egyetem a következő termékek beszerzését írta elő:

  • 3PLY (három rétegű) sebészi maszk – 5 millió db
  • FFP2 minősítésű maszk – 187 ezer db
  • Arc-pajzs – 100 ezer db
  • Lábzsák – 100 ezer pár
  • Egészségügyi védőruha (overál) – 100 ezer db
  • Nem steril kesztyű – 3,114 000 db
  • COVID teszt – 20 ezer db
  • VTM – 10 ezer db

A nyertes cég a CECZ Közép-európai Kereskedelmi és Logisztikai Együttműködési Övezet Kft. lett, amellyel március 27-én írták alá a szerződést 8 299 800 euró értékben.

A Budapesten 2011-ben bejegyzett kft. tulajdonosa a Shandong Imperial International Investment Limited Company, ügyvezetői Liu Weiweim és Wu Jiang, cégvezetői pedig Zheng Shaomin és Wang Dongxia. A tízfős cég éves forgalma 2014-ben 118 millió forint volt, ez 2018-ra 275 millió forintra nőtt.

Maszkok, tesztek nagy mennyiségben

A Kormány eddig már többmilliárd forintot költött a koronavírus elleni küzdelemre.

Korábban nettó 1,4 milliárd forintért rendelt COVID teszteket, nettó 1+ 1,5 milliárdért maszkokat, pajzsokat, védőruhákat, izolációs ruhákat, orvosi szemüvegeket, sapkákat, és érintésmentes digitális hőmérőket. Mindegyik megbízást a CECZ Közép-európai Kereskedelmi és Logisztikai Együttműködési Övezet Korlátolt Felelősségű Társaság, valamint a “KROMAT” Műszerforgalmazó Kft. nyerte.

A KROMAT Kft.-nek 2018-ban 4,1 milliárdos éves árbevétele volt, tulajdonosai között holdingokat és magánszemélyeket találunk. A budapesti székhelyű cégnek 41 dolgozója van.

Szintén a CECZ Kft. szállítja le azokat a lélegeztetőgépeket is, amelyeket 3,25 milliárd forintért rendelt az állam.

Ugyanúgy tárgyalásos eljárás keretében, nettó 390 millió forintért fertőtlenítőt is vett az állam a Florin Zrt.-től, amely szappant, illetve kéz- és felületfertőtlenítőket szállíthat le nagy mennyiségben.

A Florin Zrt.-t 1992-ben jegyezték be. A cég székhelye Szegeden van, de 2016-ban Párizsban is lett egy fióktelepe. A zrt. részvényesei között találjuk a HELIA-D Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaságot (9%), valamint Rátóti Orsolyát (54,7%) és egyéb tulajdonosokat (36,1%). A Florin Zrt. 2014-ben 1,7 milliárd forintos éves forgalmat bonyolított, ami 2018-ra 2,4 milliárdra nőtt. A cégnek jelenleg 84 alkalmazottja van.

Annak ellenére, hogy az állam folyamatosan rendeli a védőfelszereléseket, úgy tűnik, a háziorvosoknak egyelőre nem jut belőle elég:

Nem kapnak elég védőfelszerelést a háziorvosok, pedig több mint 400 praxis eleve betöltetlen

Nincs elég védőfelszerelése a háziorvosoknak, pedig hatalmas kiesést okoz, ha egy orvos karanténba kerül. 6510 praxisból majdnem 500 betöltetlen, és több mint 600 ezer embernek eleve nincs háziorvosa. Bár a hatóságok folyamatosan kérik, hogy légúti fertőzési tünetekkel senki ne jelenjen meg a háziorvosnál, mégis vannak, akik nem tudnak az intézkedésről, és elmennek a rendelőbe.

 

Katus Eszter

A céginformációkat az OPTEN Kft. szolgáltatta. A címlapkép illusztráció, forrás: pixabay.com

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42