korrupcióinfó

Hadházy: hatalomközeli cégek is jól jártak a több milliárdos oktatásfejlesztési programmal

Internetes űrlapot kell kitölteni, kinyomtatni majd két helyre postán is elküldeni a középiskolába jelentkező diákok szüleinek – ismertette Hadházy Ákos milyen nehézkesen működik a közoktatás digitális adminisztrációja, az erre költött milliárdok ellenére. A Korrupcióinfó címmel tartott, szokásos heti sajtótájékoztatóján az országgyűlési képviselő ezúttal azt részletezte, milyen, szerinte sokszor fölösleges költésekre és baráti megbízásokra is jutott a Digitális Jólét  Nkft. összesen 15 milliárd forintos, uniós forrásból megvalósult oktatási fejlesztési programjában.

A képviselő azt állítja: a program 10 + 4,6 milliárd forintos pályázati pénzeit – “a köznevelés keretrendszeréhez kapcsolódó mérési-értékelési és digitális fejlesztések, innovatív oktatásszervezési eljárások kialakítása, megújítása”, és „infokommunikációs motivációs, szemléletformáló és kompetencia-fejlesztő program KKV-knak” – több esetben fölösleges tanulmányokra is költötte az Innovációs és Technológiai Minisztérium tulajdonában álló Digitális Jólét Nkft. Hadházy szerint ráadásul ezekből a megbízásokból több, a kormányhoz köthető cégeknek jutott.

A Digitális Jólét Nkft. által a fenti programban kötött szerződései közül a képviselő az alábbiakban talált kifogást:

A pályázatok keretében a Design Terminal Közhasznú Nonprofit Kft. külföldi startupok Magyarországra vonzásának lehetőségeiről készített tanulmányt, 24 millió forintért. Hadházy szerint  a Digitális Startup Stratégiából kiderül, hogy a cég néhány startup vállalkozást utaztatott a Szilícium-völgybe. Egy másik cég, a CreaCity Szolgáltató Kft. 14,5 millióért nyújtott a londoni digitális oktatástechnológiai kiállítás (a BETT Show) magyar nemzeti standjához kapcsolódó szolgáltatásokat (pl. a magyar megjelenés üzenetének megalkotása, a megjelenés egységes arculatának grafikai tervezése, a stand építészeti tervezése). Mindkét társaság tulajdonosa Böszörményi-Nagy Gergely, aki korábban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) főosztályvezető-helyettese volt, legújabban pedig a Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központ stratégiai igazgatója.

Hadházy idézte  Böszörményi Nagy egy korábbi nyilatkozatát, melyben úgy fogalmazott, hogy a Fidesz és a kormány kommunikációs stratégiája “globálisan a top háromba sorolható…a mai Európából fájóan hiányoznak a vizionárius, ötletekkel teli vezetők – Angela Merkelen és Orbán Viktoron kívül.

Az Etanulás Módszertani Kutató Intézet Nonprofit Kft. 6 millió forintért készített ajánlást az “oktatási célú digitális tartalmak hazai környezetben bevezethető interoperabilitási szabványrendszerére.” » A cég ügyvezetője Nagy Balázs, aki vezető a Merkel Konzulent Zrt.-ben is. Utóbbi cég szintén kapott megbízást a digitális programban: 14 millióért tartalomszolgáltatási rendszerek tartalmi és funkcionális elemzése, hiányterületek feltárása, javaslatok, ajánlások megfogalmazása témában írtak tanulmányt.

Hadházy hangsúlyozta: az előbbi cég Facebook oldalán 2016 ősze óta nem jelent meg érdemi bejegyzés és a cégadatbázis alapján alkalmazottja sincs.  A Merkel Konzulent Zrt. 2018-ban nyert keretközbeszerzésen egy 9,5 milliárd forintos megbízást – oktatási szakértői feladatok ellátására,bár Hadházy szerint ennek a cégnek sincs alkalmazottja. Ez a cég öt éve is kapott szakértői megbízást, akkor félmilliárd forint értékben.

Az INFOTÉR Nonprofit Kft. 49.600.000,-Ft-ért vállalkozói kompetencia módszertant dolgozott ki, míg a cég tulajdonosa, vagyis az Informatika a Társadalomért Egyesület a Bálványosi Nyári Egyetemen sátrazott.

Dr. Kéringer Szabolcs egyes gyermekvédelemre irányuló tevékenységek elméleti hátterének kutatásával kapcsolatos projektmenedzseri szintű feladatok ellátásáért kapott 9,5 millió forintot, egy másik szerződéssel pedig (valamilyen) tanulmányt készített 7,5 millióért. Ugyanakkor a Pongor Ügyvédi Iroda (amelynek amúgy tagja Kéringer Szabolcs) is végzett feladatot a programban 7,4 millióért. (Az  ön- és társszabályozási rendszer működésének áttekintése, hazai és nemzetközi gyakorlatok értékelése) A Pongor Ügyvédi Iroda tagjaként Dr. Kéringer Szabolcs 2017-ben a 4iG Nyrt. Alapszabályát jegyezte ellen.

A RÁvezető Projekt Tanácsadó és Szolgáltató Kft.-vel, mellyel korábban is foglalkozott Hadházy, a digitális oktatási projektben 10.5 millióért írt tanulmányt „a tanulási környezet infrastrukturális vonatkozásaival szembeni elvárások szakpolitikai elemzés a köznevelési intézményekben” témában. A cég egyik tulajdonosa, Riz Ádám (a néhai Riz Levente fideszes képviselő és polgármester testvére), korábban annál a Bethlen Alapkezelőnél volt vezető, amely társaság ingatlanhasználati díjat számlázott a Hivatalnak, szintén 10,5 millióért.

A CCF Consulting Bt. Vazul György tulajdonában van, ő korábban az EU pénzek kiosztásáért felelős  Széchenyi Programirodánál dolgozott gazdasági vezetőként. A digitális jólétet ő azzal szolgálta, hogy kétszer 14 millió forintért tanácsadást (14000 ft/óra) vállalt.

Both Vilmos, az EST Média egykori vezérigazgatója 15 és 11,5 milliós szakmai tanácsadó szerződést kapott magánszemélyként, de cége, a Bottom Line Kft. is kapott egy 5 milliós és egy 11,5 milliós szerződést tanulmányért („Startup Hungary Központ fenntartható működési modelljének kidolgozása” témában.)

Hadházy szerint tartalmilag is kifogásolható A Digitális Startlap Stratégia: „Megtudhatja belőle pl a Startup defínícióját, és hogy küldtek néhány csoportot a Szilícium-völgybe pár hetes tanulmányútra, de szerintük lehet, hogy inkább Hongkongba, vagy Fokvárosba kellene menniük. – fogalmazott a képviselő, aki a Digitális Pedagógia Módszertani Központ weboldalát is rendkívül kifogásolhatónak találta.

Hadházy a saját városából is hozott példát az ügyre: lefényképezte a szekszárdi „Digitális Jólétpontot”, amiről így írt: „A művelődési ház sarkában egy irodában döglődik három asztali számítógép. Soha nem látok ott senkit, ma is zárva volt, pedig nyitvatartási időben mentem.

Horn Gabriella

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás