Nemzetközi Együttműködés Rendszere

A NAIH szerint nem tartozik a nyilvánosságra, hogy mennyiért vett romániai szállodát az állam, bírósághoz fordulunk az ügyben

2017-ben egy magyar állami vállalat megvásárolt egy romániai céget, és azon keresztül egy szállodát, ám a vételárat nem hozták nyilvánosságra. Tavaly közadatigénylésben kértük ki az adásvételi szerződést, de a Manevi Zrt. üzleti titokra hivatkozva megtagadta a kiadását. Emiatt panaszt tettünk a NAIH-nál, de a hatóság elfogadta a Manevi érvelését, miszerint a szálloda nem állami, hanem társasági vagyon. Pert indítunk a szerződésért.

Tavaly nyáron jelent meg itthon a hír, hogy a magyar állam 2017-ben vett egy szállodát Szatmárnémetiben. Egész pontosan a magyar állam tulajdonában lévő Manevi Zrt. megvásárolta a romániai Dacia SA vállalatot, aminek a birtokában van a Pannónia Szálló.

A vásárlásról ugyan beszámolt tavaly a magyar állami hírügynökség, de az MTI-híren kívül semmilyen hivatalos információ nem derült ki az ügyletről. A vételár sem a magyar, sem a román sajtóban nem jelent meg: sem a magyar állam, sem a Manevi, sem a tulajdonosi jogokat gyakorló MNV nem hozta nyilvánosságra, és egy kormánypárti politikus sem nyilatkozott az ügyben.

Közérdekű adatigénylésben kértük ki a Manevi Zrt.-től az adásvételi szerződést, de az állami vállalat üzleti titokra hivatkozva megtagadta a dokumentum kiadását. Nem nyugodtunk ebbe bele, hanem panaszt tettünk a Manevi ellen a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH).

Könyv szerint 1,2 milliárd forintot ér a szatmárnémeti szállodát birtokló cég, amit tavaly vett meg a magyar állam

A magyar állam tulajdonában lévő Manevi Zrt. tavaly decemberben megvette a román Dacia SA nevű céget, és azon keresztül a Szatmárnémetiben található Pannónia Szállót. A vételárat nem hozták nyilvánosságra, és a Manevi üzleti titokra hivatkozva nem adta ki az adásvételi szerződést. A két cég irataiból azonban sikerült kiderítenünk néhány információt a tranzakcióval kapcsolatban.

Közben a magyar állami vállalat és az általa megvásárolt romániai magáncég irataiból sikerült kiderítenünk néhány fontos információt: a Manevi 2017 óta tulajdonosa egy 1,2 milliárd forint értékű cégnek, a Dacia SA-ba pedig ugyanabban az évben beletett valaki bő 2,4 millió eurót (kb. 730 millió forintot).

Nemrég megkaptuk a NAIH állásfoglalását: a hatóság szerint a Manevi jogosan tagadta meg a szerződés kiadását.

A NAIH részletesen leírta, mivel indokolta neki a Manevi azt, hogy nem adta ki az Átlátszó közadatigénylésére a romániai szálloda megvásárlásával kapcsolatos szerződést.

A Manevi egyrészt azzal érvelt a hatóságnak, hogy állami cégek esetén az üzleti információk nyilvánossága hátráltathatja, sőt akár el is lehetetlenítheti a gazdasági érdekeiket, tehát erre figyelni kell.

„A közfeladatot ellátó szervek vonatkozásában előírt nyilvánosság hatással lehet a piaci versenyre azáltal, hogy az ilyen, állami tulajdonú társaságok gazdasági érdekeit hátráltathatja, akár ellehetetlenítheti. Figyelemmel kell lenni tehát arra, hogy a közérdekű adatok nyilvánossága ne korlátozza a jogszerű nemzetgazdasági érdekeket, a különböző érdekek között egyensúlyt kell teremteni.”

Erre az egyensúlyra a jelek szerint kényesen ügyel a tavalyi mérlegadatai szerint 10,5 milliárd forint saját tőkével rendelkező állami cég, ugyanis a honlapján még azt sem tette közzé, hogy mivel is foglalkozik tulajdonképpen.

A Manevi Zrt. honlapja (manevi.hu)

A Manevi másik indoklása az volt a NAIH felé, hogy szerintük csak a vállalat állami részesedése állami vagyon, de a vállalat vagyonelemei nem azok, mert azok a társasági vagyon részei.

A NAIH elfogadta a Manevi érvelését, és csupán arra szólította fel az állami vállalatot, hogy legalább olyan részletesen magyarázza meg az Átlátszónak is az adatigénylés elutasítását, ahogy a hatóságnak tette.

Ennek eleget téve a Manevi egy 2,5 oldalas levélben indokolta meg nekünk is, hogy miért nem adja ki a romániai szálloda megvásárlásával kapcsolatos szerződést. A levélben a NAIH fenti állásfoglalására, és az Alkotmánybíróság egy 2011-es döntésére hivatkozva az állami vállalat részletesen kifejti az adatigénylésünk megtagadásával kapcsolatos érveit, amelyeket az adatvédelmi hatóságnak is leírt. Röviden:

  • üzleti titok
  • nem állami vagyon

Mivel nem értünk egyet a Manevivel, bírósághoz fordulunk a szállodavásárlási szerződésért.

Erdélyi Katalin

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: A szatmárnémeti Pannónia Szálló (korábbi nevén Dacia Hotel) 2010-ben (forrás: Wikipedia)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2