Ismét félmilliárd forintot költ taxira a közmédia, a Főtaxi nyerte a megbízást
A nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Nettó 78,717 milliárd forintért a Videoton-tulajdonos Garancsi István cége, a Market Zrt. építheti meg a 2022-es kézilabda Európa-bajnokságra tervezett multifunkcionális sportcsarnokot – derül ki az uniós közbeszerzési értesító legfrissebb számában megjelent tájékoztatóból.
Az új sportcsarnok megépítését a kormány a 2022. január 14. és 30. között tartandó magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságra hivatkozva határozta el tavaly, és a sportrendezvényhez kapcsolódó ingatlanfejlesztéseket nemzetgazdasági szempontból kiemelt projektté nyilvánította. A multifunkcionális sportcsarnoknak 2021. november 30-ig kell elkészülnie.
A mérnöki előkészítési munkálatokra a KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. már 2018-ban nettó 1 milliárd 659 millió forintos szerződést írt alá az Óbuda-Újlak Beruházásszervező és Fővállalkozó Zrt.-vel.
Idén tavaszal pedig bejelentették, hogy a 20 ezer fő befogadására alkalmas aréna a IX. kerületben, a Volán buszpályaudvar melletti telkeken, a Gyáli út és az Üllői út között épülhet fel. Az állam a területet 13,6 milliárd forintért vásárolta meg.
A kormány szerint azért van szükség az új sport- és rendezvényközpontra, mert a Papp László Sportarénába túl hosszú ideig tart egy rendezvényt bevinni. Oda egyébként 12 500-an férnek be.
Eldőlt már az is, hogy az arénát a Középülettervező Zrt. nettó 995 millió forintért tervezi meg.
Idén augusztusban a kormány határozatot hozott arról, hogy a beruházás teljes költsége nem haladhatja meg a bruttó 101 milliárd 544 millió forintot, vagyis mintegy nettó 74 milliárd forintot lehet a sportcsarnok felhúzására költeni.
A multifunkciós csarnok megépítésére pályázott a Garancsi István milliárdos üzletember érdekeltségébe tartozó Market Építő Zrt., továbbá Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége, a FEJÉR-B.Á.L. Zrt., a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt., a határon kerítést felhúzó metALCOM Zrt., és a West Hungária Bau Kft. Ez utóbbi vállalkozás annak a Paár Attilának az érdekeltsége, aki Orbán Viktor kormányfő vejének, Tiborcz Istvánnak az üzlettársa.
A cégek – mint a Napi.hu beszámolt róla – az első körben 115,8 milliárd és 159,9 milliárd forint közötti árajánlatokat tettek.
A munkát a legolcsóbb árajánlattal, nettó 78,717 milliárd forinttal a Garancsi István érdekeltségébe tartozó Market Építő Zrt. nyerte el.
Az uniós közbeszerzési értesítőban megjelent tájékoztató alapján a szerződést idén szeptember 5-én írták alá.
A KKBK részéről a beruházással kapcsolatban hangsúlyozták, hogy az arénában nem csak nagy rendezvények és sportesemények kaphatnak helyet, hanem „a létesítmény közvetlen környezete is megújul, a több mint 15 hektáros, éveken át gondozatlan, elhagyatott terület rendezetté válik, Ferencváros és Budapest új zöldfelülettel, élménycentrummal bővül”.
Mindez a KKBK szerint „erősíti Budapest, Magyarország hírnevét, presztízsét, fellendítik a turizmust, közvetlen gazdasági hasznot termelnek. A nemzetközi figyelem előnyös Magyarországnak, erősíti a magyar idegenforgalmat és a gazdaságot.” Kiszámolták azt is, hogy a beruházás „több éven keresztül mintegy 4 ezer magyar embernek, így 4 ezer magyar családnak ad munkát, megélhetést”.
A férfi kézilabda Eb mérkőzései Magyarországon a budapesti helyszín mellett Szegeden, Debrecenben és Veszprémben lesznek. Tartalékhelyszínként számolnak az új, hatezer fős tatabányai csarnokkal is, amit a Fejér-B.Á.L. Zrt. épít nettó 18,557 milliárd forintért.
Csikász Brigitta
Címlapkép: Átlátszó
Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Nemrég a Mercarius Flottakezelő Kft. „hagyta nyerni”a Mészáros M1-t azzal, hogy nem adott be hiánypótlást. Most utóbbi tette ugyanezt, így előbbié lett a megbízás.
Az OMSZ az uniós helyreállítási és ellenállóképességi alapból remélt 2,5 milliárd forintos támogatást, de a pályázatukat elutasította a kormány.
A létesítménygazdálkodási feladatokat a B+N Referencia Zrt. végezheti el egy nem túl komoly verseny után. A pavilont közel 20 milliárd forintért építik fel.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!