A KÉSZ Zrt. és a Market Építő Zrt. 1,8 milliárd forintért hajtja végre az új Vasas-stadion tervezésének és kivitelezésének második ütemét, amit eredetileg 800 millió forintra becsült a klub.
Az uniós közbeszerzési értesítő legfrissebb számában megjelent tájékoztató alapján a cégeknek többek között az északi lelátó mögötti térkő burkolatú sétányt kell kialakítaniuk, külső területrendezést kell végrehajtaniuk a tartalékpálya környezetében, terepet kell rendezniük, valamint 200 fős kültéri, fedett lelátót kell építeniük, és a szurkolói területek teljes körű wifi-lefedettségét kell biztosítaniuk. Benne van az árban a stadion sportvilágításának kiépítése is: UEFA 2016 Level B szint és HD TV közvetítés (1 200 lux főkamera-irányú megvilágítási szint) követelményei szerint, LED technológiával.
A KÉSZ és a Market az Illovszky-stadion munkálatait egymilliárd forinttal drágábban végzik, a Vasas Sport Club ugyanis eredetileg 800 millió forintra becsülte a szerződés összértékét.
Az eredményhirdetés szerint a nyertes vállalkozások a munkák elvégzéséhez alvállalkozókat is igénybe vesznek, például épületvillamossági munkák részfeladataihoz, a közműépítés részmunkáihoz vagy a környezetrendezéshez.
Az Átlátszó még 2017 áprilisában megírta, hogy az új stadion 5,2 milliárdba fog kerülni, illetve, hogy a Marketen és a KÉSZ-en kívül más nem is pályázott a szerződés elnyerésére. A valamivel több, mint 5 ezer férőhelyes, UEFA III-, és MLSZ B-kategóriás, fűthető gyepű stadion elkészültét 2018 első felére ígérték.
Aztán tavaly decemberben kiderült, hogy az új létesítményre még várni kell, és drágult a kivitelezés költsége is, annak az összege ugyanis már akkor 8,1 milliárd forintra nőtt.
Pintér Sándor belügyminiszter volt cége, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. kapta meg a HungaroControl Zrt. őrzés-védelmének ellátását. Előfizetőket keresünk –...
Kopipésztelt, azaz minden valószínűség szerint másolt, egy kaptafára készülő projektleírásokra bukkant Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő az EFOP-transznacionális együttműködések program...
A(z) https://atlatszo.hu oldal sütiket és más kódokat használ a honlap megfelelő működésének biztosítása céljából, a weboldalon nyújtott felhasználói élmény fokozása érdekében, továbbá ennek segítségével készít elemzéseket az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállításához. Bővebb információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.