Digitális könyvégetéstől a hardverhaváriáig - az internetről eltűnt hírportálok nyomában
Évtizedek óta közhelynek számít, hogy a nyomtatott sajtó hanyatlik, az online médiáé a jövő. Kétségtelen, hogy a jelent, illetve a...
Ha még egyszer ide tolja az arcát, lesz nemulass – dióhéjban így összegezhető Papp Dániel MTVA-vezér válasza Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőnek. Hadházy írásban kérdezett az Új Média és Teletext Kft. nevű botránycégről.
A független országgyűlési képviselő kerek egy hónapot várt Papp Dániel válaszára, mire megunta, és az Átlátszónak elmondta: jogi eszközökkel tervezi kikényszeríteni a választ.
Cikkünk valamennyit lendített az ügymeneten, március 11-i keltezéssel megszületett ugyanis a válasz. Némi fenyegető éllel ugyan, de meg. A levél végén ugyanis ez olvasható: „Ahogyan korábban, most is leszögezem, hogy a szükséges jogi lépéseket azonnal megteszem, amint kollégáimnak a korábbi látogatásaikhoz hasonló jogsértéseket kell elszenvednie!”
Egyebekben sok konkrétum nem derül ki a levélből arról, ami Hadházy képviselőt érdekelte. Akit érdekel teljes terjedelmében itt elolvashatja:
Emlékeztetőül, ezek voltak a képviselő kérdései:
Miért távozott az Új média és Teletex Kft.-ben viselt felgyelő-bizottsági tagságából? Összefüggésben áll-e ez az Állami Számvevőszék jelentésével, illetve a kft. végelszámolással történő megszűntetésével? Felügyelőbizottsági tagként milyen juttatásban részesült és ki állapította meg annak összegét? Tudomása szerint mi az oka a kft. megszűnésének? Mi volt a célja a társaság létezésének? Mi indokolta a kft. évi egymilliárd körüli kiadásait? Milyen bevételei voltak a cégnek? Tudta-e, hogy a kft. megbízásárból és forrásaiból szerkesztett ridikul.hu honlap folyamatosan plagizálja a cikkeket?
Az Új Média és Teletext akkor került a hírekbe először, amikor a Direkt36 kiderítette: a társaság 120 millió forintért vett meg 110 olyan domain-nevet és weboldalt, amelyek között sem technikailag, sem tartalmilag nincs nagy különbség, viszont az eladó Várhegyi Attilához kötődött. Tavaly decemberben pedig kiderült: az Állami Számvevőszék elmeszelte a céget 2013-2016-os szabályozási és elszámolási hiányosságok miatt.
Nemrég írtuk, hogy az Újév óta végelszámolás alatt álló kft-hez erősen kötődő, évente több tízmillió forintból megjelentett Ridikül portál orcátlanul plagizál. A Ridikül az MTVA-fennhatóságú Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. kiadványa az impresszum szerint. A kiadást évente 27-60 millió forintért közbeszerzésen szervezi ki a közmédia. A közbeszerzéseket hol az MTVA írta ki, hol pedig – tavaly és 2017-ben – az MTVA cége, az Új Média és Teletext Kft.
Rádi Antónia
Címlapkép: Szakál Szebáld/Átlátszó
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásÉvtizedek óta közhelynek számít, hogy a nyomtatott sajtó hanyatlik, az online médiáé a jövő. Kétségtelen, hogy a jelent, illetve a...
Jelenleg Budapestről csak Moszkvába és Szentpétervárra mennek közvetlen járatok Oroszországba, de ez hamarosan megváltozhat. Március 4-én ugyanis felkerült a Nemzeti...
Egy hónapja sunnyog a köztévé vezérigazgatója, akit Hadházy Ákos kérdezett írásban az MTVA botránycégéről, az Új Média és Teletext Kft.-ről....
Az ismeretlen festő által 1700 körül alkotott „Magyar vezérek és uralkodók” portrésorozatért fizettek a Carlton Hobbs LLC műkincskereskedő-cégnek. 84%...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!