Magyar Hang néven él tovább a Magyar Nemzet
A május 8-i tüntetésen árulják majd a nulladik számát a hetilapnak, amit a választás után bezárt Magyar Nemzet munkatársai írnak. 84%...
A szólás- és sajtószabadságért kiálló tüntetéssel emlékeztek meg hétfő reggel a Népszabadság bezárásának második évfordulójáról az egykori szerkesztőség munkatársai. A Pozsonyi úton, Bächer Iván fájánál megrendezett eseményen a Népszabadság Egyesület immár második alkalommal sajtószabadság-díjat is átadott. Az idei díjazott a Magyar Hang szerkesztősége. Októberben pedig ismét megjelenik a népszabadságos Fedél Nélkül.
Társadalmi célú hirdetés
A Népszabadság egykori munkatársai tavaly, a lap bezárásának első évfordulóján adták át először a közösség által alapított díjat, amelyet minden évben annak ítélnek, aki a legtöbbet tette a sajtó- és szólásszabadságért. A díjazottról az egykori szerkesztőség tagjai döntenek.
Tavaly a Szabad Pécs, idén pedig a Magyar Hang kapta a díjat. A Marabu grafikájával díszített ezüst érmet, illetve az emléklapot Babos Attila, a Szabad Pécs alapítója adta át György Zsombornak, a Magyar Hang főszerkesztőjének.
A Magyar Hang című hetilapot az áprilisi választások után bezárt Magyar Nemzet egykori munkatársai alapították.
„Fél év telt el a Magyar Nemzet bezárása óta, és még mindig nem tudtuk felfogni, hogy ez megtörténhetett” mondta György Zsombor, miután átvette a díjat. „Dolgozunk tovább, mert van tennivaló, különösen a vidéki nyilvánosságban” tette hozzá.
Az egykori Népszabadság szerkesztőségéből N. Kósa Judit mondott beszédet. Hangsúlyozta: a Népszabadság bezárása csak a kezdete volt valaminek, azóta pedig az egész országban csak egyre rosszabb lett a helyzet. Elmondta, hogy a kormány óriási apparátussal és rengeteg pénzzel „akadályozza, hogy az emberek gyakorolják a tájékozódáshoz való jogukat.”
Beszédét azzal fejezte be:
„Hiszem, hogy a hatalom nem győzhet le minket.”
A tüntetésen azt is bejelentették: az október 23-i ünnepi hétvégére ismét készül „népszabadságos” Fedél Nélkül. A szerzők ezúttal arról írnak, mit jelent nekik a „hős” fogalma, illetve kik az ő saját hőseik.
A Fedél Nélkül extra oldalainak nyomtatási költségeit ismét a Népszabadság egykori szerkesztőségének tagjai állják.
Kiemelt kép: Babos Attila átadja a Népszabadság sajtószabadság-díját György Zsombornak, a Magyar Hang főszerkesztőjének. Fotó: Átlátszó
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA május 8-i tüntetésen árulják majd a nulladik számát a hetilapnak, amit a választás után bezárt Magyar Nemzet munkatársai írnak. 84%...
Az amerikai és a magyar kormányzat látványosan kibékült egymással, így nem meglepő, hogy bebizonyosodott a hónapok óta terjedő pletyka: nem...
A megyei napilapok tavalyi felvásárlása után széles rétegek nem tudnak hozzáférni a kormánnyal szemben kritikus hírekhez. A Nyomtass te is!...
Ma már demokráciákban, köztük az Egyesült Államokban és európai országokban is veszélyben van a sajtószabadság, miközben ez még öt...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!