Ki kell adnia az MTVA-nak a bérlői listáját, és arra is válaszolnia kell, használ-e az orosz propagandatévé, a Russia Today olyan helyiséget, ami a magyar köztévé tulajdonában van. Ez az elsőfokú ítélet született Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselő vs MTVA adatperben.
Hosszú előzménye van a Fővárosi Törvényszék minapi ítéletének, mivel azonban tanulságos, érdemes felidézni. Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja adott be először közérdekű adatigénylést az MTVA-nak RT-ügyben. Erre válaszolta a közmédia-alap, hogy Ungár pontosítson, mert nem értik, mit szeretne. A politikus így is tett, amire viszont az a válasz született, hogy ugyanabban a témában egy éven belül nem ér kétszer kérdezni az infótörvény szerint.
Utóbb Demeter Márta adott be adatigényt, ő már nem csak az RT-re, hanem arra a teljes listára is kíváncsi volt, kik a közmédia tulajdonában lévő ingatlanok bérlői vagy más címen használói. Erre pedig az volt a felelet, hogy „az Ön által megadott információk alapján adatok nem lelhetőek fel”.
Demeter a bíróságtól kérte az adatok kiadását, s a törvényszék a napokban hozott elsőfokú ítéletében minden pontban elfogadta a politikus keresetét – tájékoztatta az Átlátszót a képviselő ügyvédje, Pálvölgyi Miklós. A perben az MTVA fenntartotta főbb érveit, miszerint Demeter kérdése nem pontos, másrészt ők nem rendelkeznek a kért adatokkal.
Pálvölgyi az Átlátszónak nyilatkozva felhívta a figyelmet a két állítás közötti ellentmondása. Mármint, hogy vagy nem értik, mi a kérés, vagy nincsen adatuk, a két mondás egyszerre nem áll meg.
Újabb MTVA-s érvként felmerült az is, hogy a Russia Today egy hírműsor, s mint ilyen nem is lehet bérlő. Ezt azonban rövid úton cáfolták Demeterék, amit a bíróság is elfogadott. Akárcsak a másik kérésüket – így az MTVA-nak ki kell adnia az ingatlanhasználói listáját is.
Az ítélet nem jogerős, Pálvölgyi ügyvéd az előzmények alapján borítékolja, hogy a közmédia-alap fellebbezni fog. Vagyis legkorábban az ősszel tudhatjuk meg, bérel-e a Putyin-tévé stúdiót az MTVA-tól, illetve kik bérlenek egyáltalán.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!