A nemzeti ünnepen megint sikerült egy pártkatonát kitüntetni

A NER idején sem múlhat el nemzeti ünnepünk olyanok kitüntetése nélkül, akik a diktatúra idején MSZMP-s funkcionáriusként, apparatcsikként ténykedtek és/vagy mai szemmel nézve kínosan jó viszonyt ápoltak a diktatúra emblematikus figuráinak valamelyikével. A tavalyi március 15-én a pártállami hivatalnok-karrierjét az MSZMP KB apparátusában indító, aztán a Tervhivatalban vezető beosztásban dolgozó Vissi Ferencet sikerült megkínálni a  Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozatával. Idén pedig azt a Hankiss Ágnes volt európai parlamenti Fidesz-képviselőt tüntették ki, aki még 1986-ban is kedveselvtársazta és nagyon szerette Aczél Györgyöt. Ma pedig ugyanolyan lelkesen viszi tudományos kutatóként a Fidesz-pártvonalat, mint amilyen hízelgő levelet írt pár évvel a rendszerváltás előtt Aczélnak.

„A Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést kapott Hankiss Ágnes József Attila-díjas író, pszichológus, a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes docense, a Nemzetbiztonsági Intézet Terrorelhárítási Tanszékének mesteroktatója.” – adta hírül a közmédia.

Amennyiben Hankiss Ágnes balliberális értelmiségi volna, s ez a kitüntetés a Gyurcsány-kabinet éveiben történne, a Fidesz-párti média publicistái aligha hagynák ki a ziccert, hogy az illető családi gyökereire célozgassanak. Az „Apák és fiúk” diskurzust a rendszerváltás idején a jobboldal honosította meg nálunk.

E poszt szerzője viszont nem a családja miatt lát gondot Hankiss Ágnes múltjában. A Fidesz volt EP-képviselőjének természetesen nem bűne, ahogy nem is érdeme, illetve semmilyen módon nem tehető felelőssé azért, hogy édesapja, Erdős Péter a kádárista, aczéli kultúrpolitika egyik meghatározó figurája volt.

Morálisan és politikailag viszont nyilván felelős azért a gazsuláló, baráti-elvtársi stílusú levélért, amelyet érett fővel, gondolkodó értelmiségiként, 36 évesen ő írt az akkor PB-tag Aczél Györgynek.

Kétségtelen, hogy az Aczéllal való jó viszony apai örökség volt, Hankiss Ágnes ezzel családi hagyományt teremtett: ugyanis az édesapa, Erdős Péter „…a jövendő magyar társadalomért érzett felelősségből” magára osztotta a zsilip szerepét. A popzenészek és politikusok 1981-es tatai tanácskozásán „az ország konszolidált viszonyainak” megőrzése érdekében deklarálta: azonosul a kormány kultúrpolitikájával, a támogatás-tűrés-tiltás gyakorlatával. Aki betartja a játékszabályokat, annak segítünk meggazdagodni, üzente a zenészeknek.

Felvethető persze: miért kell a múltat felhánytorgatni, évtizedekkel ezelőtt írt levél miatt valakit elítélni? Csakhogy épp Hankiss Ágnes volt, aki megtalálta a levéltárban, majd elítélően kommentálta  Heller Ágnes (az utókorból nézve hasonlóképp kínos) 1959-es levelét. Aligha kifogásolhatja hát, mikor a saját módszerével járnak el vele szemben is. Főleg ama holdudvarnak a tagjaként, amely bármely, évekkel, évtizedekkel ezelőtti dokumentumot, családi kötődést habozás nélkül bevet ellenfelei rovására.

Hankiss Ágnes a rendszerváltás után a Fidesz színeiben politizált, majd EP-mandátumának lejárta után a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója lett. Március 15-i kitüntetését „a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek  gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként” kapta.

Hogy a fenti értékeknek része-e a tudóstól, kutatótól, egyetemi oktatótól elvárható objektivitás, az Hankiss Ágnes esetén legalábbis kétséges. Például az általa vezetett Hamvas Intézet által kiadott, a Magyar Idők által agyondicsért tavalyi folyóiratszámban közölt tanulmányában is erőteljesen összemosódnak Hankissnál a politikusi és tudományos szempontok. Lényegében saját politikai álláspontját próbálja tudományosnak mondott érvekkel alátámasztani. Tanulmányában is ama Fidesz-pártvonalat sulykolva, miszerint:

„Az európai baloldal, és részben a mérsékelt jobboldal elitje is, sok esetben a politikai korrektség túlhajtásából és téves felfogásából fakadólag nem támogatja a biztonsági stratégia következetes végrehajtását. Magyarország kormánya, az állam szuverenitásának a védelmére és a nemzet biztonságának a garantálására építi stratégiai kultúráját.” – olvasható a Vékony jégen című írásban.

Hankiss szerint „mind az Európai Parlamentben és az Európai Bizottságban, mind az USA-ban ugyanazok az ultrabal-, neoanarchista csoportok, véleményformálók intéztek már régebben is támadást azok ellen, akik az élethez és a biztonsághoz való jogot nem gondolták kevésbé sérthetetlennek, mint a személyes jogokhoz fűződő garanciákat.”

Mi több: 9.11-ért is Brüsszel a hibás. „Kiderül: a 2001. szeptember 11-i USA-beli terrortámadást is meg lehetett volna előzni, ha az EU szervezetei kegyesen megengedik a hozzáférést az utasforgalmi adatokhoz a gyanús személyek kiszűrésére.”

Aligha véletlen, hogy a többi Fidesz-politikus mellett ő is leszavazta az Európai Parlament Snowden-védő határozattervezetét.  „Most olvasom, hogy az általa kitálalt titkosszolgálati adatok is segíthették a brüsszeli terroristákat” – nyilatkozta erről Hankiss.  Snowden kritikátlan dicsőítése valóban helytelen, amit eme poszt írója is kifejtett a témával összefüggésben. De valamire a Snowden-botrány máig érvényesen, helytállóan rámutatott.

Mégpedig arra, hogy napjaink kiszélesített titkosszolgálati jogosítványai bizony még egy több száz éves jogállam esetén sem csak és kizárólag a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni legitim küzdelmet szolgálják. Hanem annak ürügyén, arra hivatkozva a belpolitikai és gazdasági riválisok, illetve más demokráciák vezetőinek, a kritikus médiának, civil szektornak a megfigyelését, lehallgatását, kompromittálását és zsarolását is.

Tekintve a NER-csúcsvezetés illiberális rezsimek iránti vonzódását, a civilekkel szembeni erődemonstrációikat, nem alaptalan a gyanú, hogy a migránspszichózissal legitimált túlhatalmukat a rendszer békés ellenfeleivel szemben is fitogtatják majd. Hankiss kitüntetésében pedig az eme szándék ideológiai alapjainak megteremtéséért való elismerés is vastagon benne lehetett.

Papp László Tamás