Egyéb

Connie Mack és George Pataki kampányára is adott pénzt a leendő budapesti amerikai nagykövetként emlegetett David Cornstein

Közel kétszázötvenezer dollárral támogatott republikánus jelölteket és politikusokat 1984 óta David Cornstein, aki a Magyar Idők szerint az Egyesült Államok következő budapesti nagykövete lehet. Az utóbbi években a New York-i üzletember már demokratáknak is juttat pénzt, de kevesebb mint tizedét annak, amit a republikánusokra költ. Jutott pénz egykor a ma már a magyar kormány lobbistájaként működő Connie Macknek és a magyar származású egykori kormányzónak, George Patakinak is.

A New Yorkban élő Cornstein politikai nézetei budapesti nagykövet-aspiránsként kulcsfontosságúak az amerikai-magyar kapcsolatok szempontjából. Az Index portréja szerint a 78 éves, zsidó származású üzletember nagyszülei apai ágon Oroszországból, anyai ágon pedig Magyarországról érkeztek az Egyesült Államokba. Vagyonát a szülei húszezer dolláros megtakarításából alapozta meg az ékszerkereskedelemben.

Az amerikai elnökök a nagyköveti posztok körülbelül harmadát pénzes politikai támogatóikkal szokták feltölteni. Budapest pedig a kilencvenes évek óta hagyományosan “jutalomposzt”: még e sokat kritizált rendszer reformját ígérő Barack Obama is politikai kinevezettet küldött ide karrierdiplomata helyett. Az előző nagykövet, Colleen Bell férje gazdag és híres televíziós producer. Bell hollywoodi körökben gyűjtött olyan sok pénzt Obama kampányára, amivel kiérdemelte a budapesti posztot.

Több mint százezer dollár elnök-, képviselő- és szenátorjelölteknek

Az amerikai szövetségi választási bizottság, a Federal Elections Commission honlapján megkerestük, kiket és mennyi pénzzel támogatott David Cornstein az elmúlt években. Ez a szövetségi kampányokban elköltött pénzt összesíti, azaz az elnökjelölteknek, képviselő- iletve szenátorjelölteknek juttatott adományokat listázza. Az adatbázisban természetesen akár több személy is szerepelhet David Cornstein néven, ám a megjelölt munkahely és lakcím segít beazonosítani az adományozókat.

Cornstein nevére rákeresve azt találjuk, hogy régóta lelkes támogatója a republikánus pártnak, ám az utóbbi években a demokratákra is szánt pénzt.

Az online adatbázisban 1984-ben találtuk meg első ízben Cornstein nevét, aki azóta az Átlátszó összesítése szerint közel 106 ezer dollárt (27 millió forintot) adott republikánus jelölteknek. Demokratákra összesen 9000 dollárt (2,3 millió forintot) költött.

A legfrissebb, 2015-2016-os választási ciklusban Cornstein például 2700 dollárt adott Lee Zeldin New York-i republikánus képviselő kampányára, illetve 5000 dollárt adott Chuck Schumer demokrata szenátornak. Egy ciklussal korábban, 2013-ban a szintén demokrata Cory Booker szenátusi kampányára adott 1000 dollárt.

A 2011-2012-es ciklusban Cornstein egy számunka ismerős nevet támogatott: 2500 dollárral támogatta Connie Mack szenátusi kampányát Floridában.

Érdekes kérdés, hogy Cornstein vajon miért támogatta a floridai republikánus Macket, hiszen az üzletember elsősorban elnökjelölteket vagy más posztokra pályázó New York-i jelölteket támogat, azaz saját államában költi a pénzt. Egyébként már egy ciklussal korábban, 2009-2010-ben is adott a floridai republikánusoknak, akkor összesen 1300 dollárt.

A kapocs Arthur J. Finkelstein lehet: az Index szúrta ki, hogy Cornstein 2001-ben indulni akart a New York-i számvevő posztjáért, és a kampányguru Finkelstein segítette jó pénzért a végül sikertelen kísérletet. A nemrég elhunyt Finkelsteinre pedig Mack saját bevallása szerint barátjaként tekintett. A magyar sajtóban megjelent hírek szerint egykor egyenesen Finkelstein ajánlotta be Macket a magyar kormánynak.

Mindannyiukat összeköti még a magyar származású egykori kormányzó, George Pataki is, akinek szintén dolgozott Finkelstein és akivel Cornstein is régóta jó viszonyt ápol az amerikai sajtó szerint. Cornstein 2006-ban a Pataki kormányzót támogató politikai szervezetnek 5000 dollárt adott. A Politico tudósítása szerint Mack, Pataki és Cornstein is ott voltak Finkelstein családi búcsúztatásán.

Mack egyébként 2012 novemberében elvesztette a szenátusi választást, kongresszusi képviselőként szerzett tapasztalatait később lobbistaként hasznosította. A magyar kormány 2014 őszén írt vele egy 1,4 milliárd forintos szerződést, amely négy évnyi lobbimunkára szól.

A 2008-as kampányban pedig Cornstein nagyon nem szerette volna, ha Barack Obama győz: összesen 24600 dollárt költött arra, hogy republikánus kerüljön a Fehér Házba.

Az amerikai sajtó szerint Cornstein egyébként iszonyúan gazdag és befolyásos, New York legfelsőbb köreiben mozog. Amikor a számvevői székért akart indulni, akkor több tudósítás, illetve az azokban megszólaló ismerősök sem nézték jó szemmel, hogy Cornstein látszólag úgy gondolta, pénzzel a politikai pozíciót is azonnal megveheti. Leginkább az verte ki a biztosítékot, hogy Cornstein akkor közölte: ha megszerzi a jelöltséget, hajlandó akár tízmillió dollárt is a kampányra költeni saját vagyonából.

New York, New York

Megnéztük azt is, Cornstein mennyit költött New York államon belül a kisebb, helyi érdekű politikai életben.

A New York-i választási bizottság honlapja szerint David Cornstein 240150 dollár (több mint 60 millió forint) politikai adományt osztott szét az államban, ahol él.

Ebből a pénzből 101 ezer dollárt (25 millió forintot) saját számvevői kampányának utalta át, azaz ha ezt kivonjuk a teljes összegből, kiderül, hogy más politikusoknak 139150 dollár jutott. Túlnyomó többségük, mint a szövetségi szinten is, republikánus. Ebből az összegből egyenesen George Patakinak 33 ezer dollár (8,3 millió forint) ment.

Ha tehát összeadjuk a szövetségi szinten, illetve New York államban más politikusoknak utalt pénzt, kiderül, hogy Cornstein összesen közel negyedmillió dollárral, azaz 630 millió forinttal támogatta republikánus politikusok kampányait.

Kőműves Anita

Megosztás