Titkolja a milliós irodalmi díjakat osztogató állami szervezet, hogy kik és milyen alapon döntenek a díjazottakról

Miközben a kormánynak nem tetsző civil szervezetek magánemberektől származó pénzei, támogatói köre után folyamatosan kutakodik a hatalom, az adófizetők pénzét bőkezűen osztogató, irodalmi pályázatokat kiíró, állami tulajdonú nonprofit cég nem válaszolt a kérdéseinkre. A megkérdezett szakértő úgy véli, a meghirdetett pályázati díjak a piaci díjazásnál, honoráriumoknál jóval magasabbak. Decemberben lesz eredményhirdetés – kíváncsiak leszünk a nyertesek listájára, ahogy kíváncsiak lettünk volna a pályázatok elbírálását végző zsűritagokéra is, de ezt sem árulták el.

Múlt év elején adott hírt a média, hogy „tehetségvadászat” céljából nonprofit társaságot hozott létre az állam. A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. 2015. december 10-én lett bejegyezve. A cég az Opten szerint 2016-ban hétfős létszámmal, 147 millió forintos saját tőkével, 712 milliós eszközállománnyal működött.

A Mancs is tudatta, hogy 2016 decemberében, egy kormányhatározat „400 millió forintot biztosított az alig egy éve létrehozott, állami tulajdonú íróképző, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) irodalmi programjára, ami – Orbán János Dénes régi folyóirata után – az Előretolt Helyőrség Íróakadémia nevet viseli. A mai napig nem tudni, kinek a javaslatára, milyen indoklással és milyen célra kapták ezt a pénzt. Azt viszont már tudjuk, hogy ugyanekkor egy másik forrásból még 300 milliót kaptak, csak erről senki nem beszélt eddig.”

S hogy mire költik ezt a pénzt? Idén májusban a közszolgálati média számolt be róla, hogy milliós irodalmi pályázatokat hirdet a cég. „A novella-, vers- és mesepályázatokon kategóriánként 1 millió forintos első, 500 ezer forintos második, és 250 ezer forintos harmadik díjak nyerhetők el, a regénypályázat első díja 5 millió forint, a második díj 2 millió forint, harmadik díj 1 millió forint. A pályaművek beküldési határideje a novella, vers és mese kategóriák esetében 2017. szeptember 1. A regény megírására egy év áll rendelkezésre, ennek határideje 2018. május 3.”

A pályázattal összefüggésben kérdéseket tettünk fel a cég ügyvezetőjének, Timár Alpár Lászlónak.

Azt szerettük volna megtudni az 1 millió forint összegű első díjas novella-, vers-, illetve mesepályázatok, valamint az 5 millió forint első díjas regénypályázat esetén, hogy a fentebbi összegeket hogyan, milyen szakmai, művészeti, költségvetési és gazdasági szempontok alapján határozták meg? Tudnak-e más, ehhez hasonló, azzal megegyező vagy annál magasabb pénzösszeget odaítélő, közpénzes, piaci vagy civil novellapályázatról? Tudnak-e rá precedenst, hogy egyetlen szépirodalmi témájú novellát (tehát nem életművet, pályafutást) ekkora összeggel díjaztak volna? Akár az utóbbi években, akár a rendszerváltás óta, az előző kormányok idejéről tudnak ilyet példaként mondani? Ismerve a jelenlegi irodalmi, könyvkiadási viszonyokat, mennyire tartják reálisnak egy regényért ötmillió forintot fizetni? A könyvkiadói szektorból tudnak arra példát és precedenst, hogy egy regényért, egy (a pályázat jellegéből adódónak akár teljesen ismeretlen, elsőkönyves) szerzőnek ekkora összeget fizettek ki?

Mivel válaszok jóval a megadott határidőn túl sem jöttek, egyéb forrásokból próbáltunk képbe kerülni. Az általunk megkérdezett szakember úgy véli, ilyen busás, fejedelmi honoráriumok a jelenlegi magyar irodalmi, kiadói szektorban finoman szólva nem jellemzőek.

„A szerzők úgy nagy általánosságban röhejesen alul vannak fizetve a magyar irodalmi életben. Egymillió forint éppannyira sok egy novelláért, mint amilyen kevés a húszezer. De a piac inkább az alsó értékhez húz. Egy jó nevű hetilap, folyóirat egy novelláért úgy 40-50 ezer forintot fizet, ami legfeljebb kiemelt szerző esetében ugorhat 100 ezer fölé. Az ötmillió forint egy regényért önmagában nem lenne égbekiáltó a piacon – de nem egy pályázat esetében. Nagyjából érthetetlen, hogyan képesek ennyit kifizetni – ma Magyarországon mondjuk öt olyan szerző van, aki ennyit kap egy regényért, vagy talán még öt sem.” – mondja Varga Bálint, az Agave Könyvek kiadó alapítója, korábbi társtulajdonosa és ügyvezetője. Aki jelenleg ifjúsági krimiket ír a Kolibri Kiadónál – vagyis a könyvszakmát mindkét oldaláról ismeri.

„A legtöbb kiadó ma Magyarországon még jogdíjelőleget sem fizet a szerzőinek szerződéskötéskor, sőt kéziratleadáskor sem, csak megjelenés után. Az összeg pedig úgy 100-300 ezer forint közötti. Azt pedig tapasztalatból tudom, hogy ötnél kevesebb azon kiadók száma, amelyek nem verik át a saját szerzőiket a féléves-éves elszámolások alkalmával, azaz a szerző kap a regényéért a legjobb esetben maximum 500 ezer forintot. A kiadó nyilván annyit ad el, amennyit akar, meg amennyit tud, de az szinte biztos, hogy a szerző ennél több pénzt nem fog látni a regényéből.” – beszél a helyzetről, a piaci árakról az egykori könyvkiadó, jelenlegi író.

Varga szerint a pályázatok díjazása már csak azért is furcsa, mert a piaci szektorban épp fordított trend érvényesül: a kiadók próbálnak a szerzőkön spórolni, az ő pénzeiket lefaragni, akár a fent bemutatott etikátlan módon is. De online novellapályázatok esetén is 100 ezer, illetve 300 ezer forintos első díjakat ítélt oda magánlap, illetve magáncég az első helyezetteknek.

A közpénzből gazdálkodó cég viszont nemcsak a pályázókkal bőkezű, de a pályázatok elbírálására alakult zsűrik tagjait is „vers, novella és mese kategóriák esetében személyenként bruttó 250.000 Ft, a regény kategória esetében személyenként bruttó 500.000 Ft tiszteletdíjjal jutalmazza.”

Rákérdeztünk: publikus-e a zsűritagok kiléte, neve, személye? Ha igen, hol olvasható el, ha nem, akkor miért, milyen indokkal van elzárva a nyilvánosságtól? Amennyiben még nem volt publikálva, kértük, adják ki a nyilvánosság számára ezt a listát. Válaszokat erre sem kaptunk.

Papp László Tamás

Frissítés (2017. december 1.) A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) csak a fenti poszt megjelenése után reagált a november 15-én feltett kérdésekre.

„A KMTG azzal a reménnyel indította útjára ezt a nagy összegű irodalmi pályázatot, hogy megfelelő figyelemfelkeltő erővel bírnak a díjak, ezért olyan tehetségek is megmozdulhatnak, akik eddig valamiért nem tartották érdemesnek a pályázást. Terveink szerint, ameddig lehetőségünk van rá, évente megismételjük ezt a pályázati kiírást (regények esetében kétévente).” – mondták.

Kifejtve azt is: A nagyösszegű pályázati kiírás (közpénzből) nem példa nélkül való. „Hiller István kulturális miniszter az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk küszöbén, 2003. október 13-án 100 millió Ft összdíjazású pályázatot hirdetett az anyanyelvünk ápolására, megőrzésére és méltó közvetítésére.”

Az elbírálás módját illetően a következőket válaszolták: „A pályázatokról társadalmi zsűri döntött. A társadalmi zsűrit könyvtárosokból és magyartanárokból választottuk ki, nyílt pályázat alapján. A zsűri tagjai csak a jeligés pályázatokat kapták meg, egységes pontozási rendszer alapján értékelték a kategóriánként beérkezett több, mint 300-300 művet. A zsűri tagjai egymást sem ismerik, hogy még az elvi lehetőségét is kizárjuk annak, hogy egyeztessenek a győztesről. Az Íróakadémia minden zsűribe egy-egy tagot delegált, de ő sem ismeri a zsűritagok kilétét. A zsűrit azért „társadalmiasítottuk”, hogy ne az uralkodó irodalompolitikai előzetes- és előítéletek határozzák meg a zsűrizést, hanem érvényesüljön az értő olvasó ízlése.Jogorvoslati lehetőség a meghozott pályázati eredményekkel kapcsolatban az általános szabályok alapján biztosított.” – áll a nyilatkozatban.

Ugyanakkor a zsűri összetételét, névsorát kérésünk ellenére sem voltak hajlandóak kiadni. Mégpedig azon indoklással, hogy „A zsűritagok nevét, adatait személyiségi jogaikra való tekintettel, illetve adatvédelmi okokból nem adjuk ki.” – felelték. Ez a magyarázat egy köztulajdonú cég által felkért, közpénzből fizetett és közpénzekről döntő testület esetén meglehetősen sajátos. Különösen, hogy épp a precedens-hivatkozás gyanánt említett Hiller-féle pályázatnál a nyilvánosság számára megismerhető volt a zsűrik összetétele, a zsűritagok listája.