Pert nyertünk az NFI ellen, nyilvánosak a Petőfi-film díszletének szerződései
Az NFI először kitakarta, kiknek és mennyiért adták ki a Rákay Philip-féle Most vagy soha! díszletvárosát, most fél évnyi per után kiderültek a részletek.
Négyszázezer forintot szavazott meg a cserszegtomaji képviselőtestület a polgármesteri hivatal épületéről készített szakértői véleményre, de az épület tervezőjétől 23 ezer forintot kérnek a szerződés kiadásáért.
A Zala megyei Cserszegtomaj háromezer lakosú nagyközség Keszthely közelében. 2005-ben készült el a település polgármesteri hivatala, amelynek most az átalakítását tervezik.
A képviselőtestület február 1-i ülésére Bartha Gábor polgármester benyújtott egy előterjesztést (PDF, 80. o.), amelyben azt írta, hogy az épülettel több probléma van, pl. a falakon repedések jelentek meg, és a terméskő lábazat elvált a főfalaktól. Bartha azt javasolta, hogy készítessék el az ingatlan műszaki állapotfelmérését maximum bruttó 400 ezer forintért.
A testület megszavazta az előterjesztést, és később közzé is tettek a település honlapján az elkészült “Tartószerkezeti Szakértői Véleményt”. A dokumentumot Tüske Tibor építőmérnök írta, aki március 17-én megtekintette a polgármesteri hivatal épületét, és ugyanezen a napon meg is írta róla a 34 oldalas szakvéleményét.
A cserszegtomaji képviselőtestület a március 29-i ülésén Bartha Gábor polgármester előterjesztésére (PDF, 61. o.) elfogadta a szakvéleményt, amelyben az áll, hogy az épülettel több műszaki probléma is van. Tüske Tibor szerint a legsürgetőbb feladat a lábazati fal lebontása, és a helyére egy polisztirol rendszerű hőszigetelést kell rakni. Magyarán a terméskő lábazat helyett egy műanyaghab-burkolatot javasol az önkormányzat által felkért szakértő.
Legközelebb a májusi testületi ülésen került elő az ügy, akkor felkérték az épület tervezőjét, hogy “az épület állagmegóvása érdekében a szerkezeti károsodás megszüntetését célzó műszaki megoldás vonatkozásában” tegyen javaslatot.
A dolog itt kezd érdekessé válni, ugyanis a polgármesteri hivatal épületének tervezője Merenics Béla építészmérnök, aki 1998-tól képviselő, és 2006-tól Cserszegtomaj alpolgármestere volt. A 2010-es önkormányzati választáson a polgármesteri székért indult, de 26-52 százalék arányban alulmaradt Bartha Gáborral szemben, aki azóta (a 2014-es választást is megnyerve) vezeti a települést.
Merenics elmondása szerint a polgármesteri hivatal építését egy általa alapított alapítvány 40 millió forinttal támogatta, így duplán köze van az ingatlanhoz.
Merenics a képviselőtestület kérésére válaszul levélben írta meg a véleményét az épület műszaki állapotáról, amelyhez szerinte nagy mértékben hozzájárult az, hogy a karbantartását már 5-6 évvel ezelőtt el kellett volna kezdenie az önkormányzatnak. A tervező azt írta a polgármesternek címzett levelében, hogy nem megy el a testületi ülésre, mert szerinte a helyes megoldás az eredeti állapot visszaállítása lenne, de az elfogadott határozatok alapján az önkormányzat egyértelműen nem ezt akarja.
A levelet a júniusi testületi ülésen osztotta ki a képviselőknek a polgármester, és a megtárgyalását elhalasztották a szeptember végén esedékes következő ülésre.
Július elején Merenics Béla közérdekűadat-igénylésben kérte ki a cserszegtomaji önkormányzattól a polgármesteri hivatal épületének állagmegóvásával kapcsolatos szerződéseket, különösen a “Tartószerkezeti Szakértői Vélemény” elkészítésére kötött megállapodást. Megkérdezte továbbá, hogy hány szakértőtől kértek be ajánlatot a szakvélemény elkészítésére, és miért Tüske Tibort bízták meg a feladattal. Ezenkívül kikérte a májusi testületi ülés jegyzőkönyvét is, mert az akkor még nem volt fent az önkormányzat honlapján.
Az adatigénylésre Bartha Gábor polgármester azt válaszolta, hogy a kért dokumentumokat csak akkor adják ki, ha Merenics kifizet értük 23.149 forint költségtérítést.
Azóta a májusi jegyzőkönyv (a törvénynek megfelelően) felkerült az önkormányzat honlapjára, a költégtérítés miatt Merenics Béla a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordult, a szakvélemény – szerinte nem helytálló – műszaki tartalmával kapcsolatban pedig panaszt tett a Zala megyei Mérnöki Kamara Etikai-Fegyelmi bizottságánál.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Az NFI először kitakarta, kiknek és mennyiért adták ki a Rákay Philip-féle Most vagy soha! díszletvárosát, most fél évnyi per után kiderültek a részletek.
Két elsőfokú, majd egy másodfokú bírósági győzelem után sem tudhatják meg a természetvédők, mégis miért jó, és milyen kockázatokat rejt a rétegrepesztéses palagázfúrás.
Bár a kormány új céget hozott létre a hévízi tófürdő felújítására, a munka egy év múlva sem indult el, de eközben a 100 milliós tőkével létrehozott zrt elköltötte a pénze nagy részét.
Mutatjuk, hogyan alakult az adókedvezmények felhasználásának területi eloszlása, valamint a felhasználások száma és nagyságrendje.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!