Egyéb

A vizsgálat lezárult, Horváth András ártatlan

 

Három és fél évvel az eljárás megindítása után a Fővárosi Főügyészség megszüntette a nyomozást Horváth András ellen. Visszanézve nagyon adja magát az értelmezés, hogy az egész eljárás alapvetően a megfélemlítés szándékával indult, és a frontvonal sajnos nem az adócsaló bűnözők és az adóhatóság között húzódott. Igaz, hol van ma már Vida Ildikó? Hát a Közgép igazgatóságát vezeti. Lehet, hogy Horváth András hatósági nyomozás híján nem tudta bizonyítani a sejtéseit, de az biztos, hogy a NAV-botrány Dávid harca volt Góliáttal.

2013 december 16-án reggel 7-kor négy civil ruhás rendőr csöngetett Horváthéknál. Hetek óta vezető hír volt Horváth bejelentése, miszerint az adóhatóság felső vezetői közül többen összejátszanak adócsaló bűnszervezetekkel, ezer milliárdos nagyságrendű kárt okozva az országnak. Az utcán régen látott méretű tüntetéseken követelték a NAV-ügy kivizsgálását, az ellenzék vizsgálóbizottságot akart: a zöld dosszié kis híján forradalmat csinált.

A Horváth családhoz benyomuló rendőrök házkutatási paranccsal jöttek, de már az előszobában közölték Horváth Andrással, hogy a NAV feljelentése alapján információs rendszer vagy adat megsértésének vétségével, személyes adattal való visszaélés valamint hivatali visszaélés bűntettével gyanúsítják. Néhány perc után az egyik rendőr közölte, ha önként előadja a „zöld dossziét”, akkor nem forgatják fel a lakást – miután megkapták, amit kerestek, távoztak is.

Az ekkor még kormánytisztviselő Horváth ügyében a házkutatást követő három évben semmi nem történt. Ő, és egy vele együtt megvádolt másik NAV-os legközelebb 2017 januárjában találkoztak az ügyükben nyomozó rendőrökkel, kihallgatták őket. (Kínosan vicces, de Horváthék ügyében az NNI Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya nyomozott.) Még három hónap telt el, mire a nyomozást vezető Fővárosi Főügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást.

Az indoklásból kitűnik, hogy Horváthék az ügyészség szerint nem követték el a terhükre rótt bűncselekményeket: a lefoglalt iratokban szereplő adatokhoz jogszerűen és feladatkörükben eljárva jutottak hozzá, senki személyes adatival nem éltek vissza, és hivatali visszaélést sem követtek el, hiszen az adatgyűjtés egy szélesebb körű vizsgálat, illetve feljelentés előkészítését szolgálta.

Ugyanakkor az egész eljárás politikai természetére utal, hogy Horváth nem sokkal a házkutatás előtt felkereste a zöld dossziéval a Fidesz két országgyűlési képviselőjét, és ismertette velük vizsgálódása eredményét. (Horváthnak nem ez volt az első próbálkozása fideszes politikusokkal: 2011-ben például személyesen hívta fel Rogán Antal figyelmét  az áfacsaló hálózatok okozta károkra – eredménytelenül.)

A két kormánypárti politikus viszont nem tartott igényt az általa összegyűjtött adatokra. Később a pártvezetés is összezárt, megakadályozva a NAV-botrányt kivizsgáló parlamenti bizottság megalakítását. A folyamat dinamikája oda vezetett, hogy a miniszterelnök is demonstratívan kiállt az Egyesült Államokból kitiltott NAV-elnök mellett, egyértelművé téve a korrupciógyanúba keveredett adóhatósági vezetők támadhatatlanságát. Kérdés persze, ki járt jól ezzel a politikai megoldással.

Tájkép csata után

Horváth Andrásnak természetesen távoznia kellett az adóhatóságtól – akárcsak két, a vezetéssel szemben kritikát megfogalmazó középvezetőnek-, és három évig nemcsak a büntetőeljárás terhe alatt kellett élnie, de állást sem talált. Különös, és a magyar közviszonyokat markánsan jellemző tény, hogy ellenzéki irányítás alatt álló kerületekben és településeken sem. Dacára annak, hogy információink szerint többen is lobbiztak érte baloldali polgármestereknél.

De nem jöttek ki jól a történetből a NAV akkori vezetői sem.

Az USA-ból kitiltott Vida Ildikónak végig kellett csinálnia a megalázó színjátékot az amerikai ügyvivővel, majd a következő felvonásban miniszterelnöki parancsra fel kellett jelentenie André Goodfriendet, hogy aztán fél év kínlódás után végre csendben távozhasson a közéletből. Vida oda tért vissza, ahonnét elindult: NAV-elnöki kinevezése előtt az egyik Mahir-cég vezetője volt, most a Simicska-birodalom süllyedő zászlóshajóját, a Közgépet vezetheti.

Kapcsolódó cikkeink

Horváth András: Európai cégek és multik is érintettek korrupciós ügyekben

Törvénysértő lehet a Horváth András elleni büntetőeljárás

Horváth: A zöld dossziét akarták a rendőrök – videóinterjú

A nemzetközi cégek egy bonyolult csalási szerkezet részévé válnak

Horváth egy éve üzent Lázárnak és Cséfalvaynak – közöljük a levelét

Kormányrendelettel szüntették meg a NAV elitcsapatát – újabb ex-adóellenőr beszélt

Horváth András már két éve milliárdos számlagyárakra figyelmeztette a Fideszt

Horváth András: a pártok a korrupciót védik (video)

NAV: Érdemi vizsgálat helyett megfélemlítés

Horváth András: Az adócsaló hálózatok elleni fellépés helyzete Magyarországon

Betelt a pohár egy adóellenőrnél, feljelentette a NAV-ot (video)

Vida távozása után nem sokkal nyugdíjazását kérte Csillag Dezsőné, aki Vida Ildikó helyetteseként évekig a NAV egyik legbefolyásosabb vezetője volt, meghatározó tagja annak a női kvartettnek, amelyik 2010-től irányította az adóhatóságot.

Eltűnt a NAV vezetői közül, bár egyes hírek szerint a szervezetnél dolgozik Somos Katalin főigazgató, a Kiemelt Ügyek és Adózók Főigazgatóságának korábbi vezetője, akiről megírtuk, hogy személyesen állíttatott le hálózatos áfacsalás felderítését célzó vizsgálatokat. (Az akkor még főigazgató Somos nevében a cikk miatt a NAV beperelte az Átlátszót, a pert megnyertük.)

Ma már nem találni a NAV szerveinek vezetői között Dávida Marianna, az Ellenőrzési Főosztály korábbi vezetőjének nevét – őt ketten is vizsgálatok leállításával, illetve manipulálásával vádolták.

Csendben távozott a NAV-tól Varga Árpád elnökhelyettes is, aki Vida Ildikó után, Tállai András érkezéséig irányította az adóhatóságot. Varga jelentette be a botrány kirobbanása után, hogy feljelentik Horváth Andrást, ezzel a sajtótájékoztatóval kezdődött meg a Horváth karaktergyilkolását célzó kampány, olyan állításokkal, miszerint soha nem is volt adóellenőr, illegálisan gyűjtött adatokat, egyebek.

Bár a korábbi vezetés botrányban érintett tagjai közül ketten meg tudták őrizni a pozíciójukat, a többségnek ráment a karrierje a négy éve kirobbant botrányra. Az adóhatóság egy hétvége alatt megtartott tisztázó vizsgálata szerint ugyan Horváth állítási alaptalanok voltak, így aztán

fel sem merült a felelősség kérdése egyik vezetővel kapcsolatban sem – más kérdés, hogy később mi lett velük.

Az üggyel kapcsolatban előkerült, az érintettek felelősségére utaló tények, meg persze a kitiltások miatt a gyanú árnyékát azonban nem sikerült eloszlatni: hivatalosan tehát nincs NAV-botrány, mert nincs ügy, csak áldozatok vannak.

Becker András

Horváth András jogi képviseletét a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) biztosította az eljárás során.

Megosztás