Szolidárisak vagyunk a PestiSrácokkal: médiát hekkelni nem menő

A PestiSrácok.hu-t az elmúlt napokban több hekkertámadás is érte, aminek eredményeként az oldal hétfőn néhány órára elérhetetlenné vált, a szerkesztés és a cikkek élesítése pedig akadozott. Ez – amellett, hogy bűncselekmény – elszomorító, és teljesen idegen mindentől, amit a sajtó és a vélemény szabadságáról, illetve általában a demokrácia működéséről gondolunk.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Azt nem tudjuk, hogy Jurák Kata, a PS újságírója a támadásokról beszámoló cikkében mire alapozza – a sorosista világösszeesküvést minden baj közvetlen okaként azonosító kormányzati kommunikációs irányon túl – azt, hogy az elkövetők „Soros-közeli hekkerek” voltak. Azt meg logikailag sem tudjuk követni, hogy hogyan került a lendületes sorosozás közben a cikk szövegébe az Átlátszó és a vele együttműködő Asimov Alapítvány.

Azonban a hekkelés határozott elítélése szempontjából sem ennek, sem a PestiSrácok.hu-n közzétett cikkekkel összefüggésben amúgy persze felvethető összes más tartalmi problémának az ég egy adta világon semmi jelentősége nincs.

Egyrészt azért nincs, mert egy honlap túlterheléses támadással vagy bármely egyéb eszközzel történő elérhetetlenné tétele az információs rendszer vagy adat megsértése bűncselekmény bűntetti alakzataként ma Magyarországon három év szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény. Ez egy információs társadalomban az alapvető kommunikációs infrastruktúra védelme érdekében magától értetődik, ráadásul magánszervezetek honlapjai esetében a magánautonómia és a magántulajdon védelméhez is nélkülözhetetlen.

A honlapok hekkelésének büntetőjogi eszközökkel való üldözése az Európa Tanács számítástechnikai bűnözésről szóló egyezménye szerint nemzetközi jog alapján is kötelessége Magyarországnak.

Másrészt azért is el kell utasítani minden, bármely sajtóorgánum elhallgattatására irányuló jogellenes támadást, mert az összeegyeztethetetlen a demokratikus közélettel. Az elmúlt években a magyar politikai kultúra – döntően, de nem kizárólagosan a kormányzati és kormánypárti kommunikáció tevékenységének eredményeként – folyamatosan erodálja azt az alacsony morális minimumot is, amivel eddig rendelkezett.

Ez azonban szerintünk nem hogy nem teszi megengedhetővé a legalapvetőbb játékszabályok – azaz mostanra nagyjából már csak a törvényes keretek – átlépését, hanem még fontosabbá teszi azok tiszteletben tartását.

Az ügy súlyának megítélésekor felmerülhet, hogy miért veszélyesebb és károsabb egy nekünk nem tetsző honlapot elérhetetlenné tenni, mint a szintén magántulajdonban lévő plakátok átfestése vagy ajtók átmatricázása, amit mostanra szinte mindenki csinál a magyar politikában?

Szerintünk legfőképpen azért, mert amíg az utóbbi akcióknak a célja és eredménye a saját vélemény megjelenítése egy másik vélemény mellett, addig a sajtótermékek vagy médiaszolgáltatók hekkelése kifejezetten az elkövetőnek nem tetsző vélemény elhallgattatására irányul és arra sajnos alkalmas is lehet.

Nem véletlen, hogy az internetes sajtó politikai alapú blokkolása a diktatúrák szokásos gyakorlata.

Ehhez képest a közéleti vita és az annak kereteit adó sajtó – még ha olyan sokszorosan terheltek is, mint hazánkban – csak úgy tudnak működni, hogy azokban a sokféle vélemény és a sokféleképpen csoportosított tények megjelenhetnek és eljuthatnak a címzettekhez. A jogsértő tartalmakért (például a valótlan tényállításokért vagy az egyes társadalmi csoportok elleni gyűlöletbeszédért) az azt közzétevők bíróság előtt felelősségre vonhatóak.

Ami viszont ezen túl van, abban az államnak vagy bármely polgárának nem tetsző szereplők elhallgattatásának azért nincs helye, mert – ahogy az Alkotmánybíróság nagyon helyesen mondani szokta – a szabad kommunikációban „helye van minden véleménynek, jónak és károsnak, kellemesnek és sértőnek egyaránt, különösen azért, mert maga a vélemény minősítése is e folyamat terméke”.

Vagy ahogy Voltaire fogalmazott: „Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.” Mi ebben hiszünk.