Ingyen használhatja a mohácsi önkormányzat 5,5 hektáros földjét Bánki Erik fideszes politikus feleségének lovardája. De legalább az állatsimogatás is ingyenes lesz a farmon.
Nemrég írtuk, hogy szépen nyeri az uniós forrásokat a Mohácsi Lovas Klub Szolgáltató Nonprofit Kft. Főképp azóta, hogy a cég 2014-ben Bánki Ágnes tulajdona lett. Ő Bánki Erik, a Fidesz Dél-dunántúli erős embere, országgyűlési és korábbi mohácsi önkormányzati képviselő felesége.
Nyitott kérdés maradt, hogy mennyit fizet a lovas klub az önkormányzati ingatlanért, amelynek a területén fekszik. Most kiderült: egy fillért sem.
Szekó József (Fidesz) polgármester válaszából kiderült, a mohácsiak által Schmidt-gödörként ismert ingatlant valaha a Magyar Honvédelmi Szövetség használta lőtérként. A rendszerváltás után a város azzal a feltétellel kapta meg az államtól, hogy sportcélokat szolgál majd. 2012-ig egy kft működtetett ott – szintén térítésmentesen – lovardát, majd visszaadta az önkormányzatnak a földet.
Ekkor jött a képbe a Mohácsi Lovas Klub – írta a polgármester -, amely vállalta a lerobbant épületek rekonstrukcióját is, és 10 évre szóló ingyenes használatot kapott. Hogy pontosan mikor, azaz már Bánki felesége volt-e a tulajdonos vagy az elődje, az nem derül ki a válaszból.
Azt viszont megtudtuk, hogy a klub tervei között szerepel „gyermek és nyílt nap” szervezése, amelyben lenne ingyenes állatsimogató, pónilovaglás és némi versenyzés is.
Rádi Antónia
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Átutalás
PayPal
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!