Egyéb

Még kétmillió emlékezetpolitikai forint a Pesti Srácok lapigazgatójának

 

Nincs az a pénz, amit az 56-os emlékbizottság el ne tudna égetni, ráadásul közben Gulág-emlékév is van, nyilván az sincs ingyen. Tavaly nyáron a Gulág-emlékbizottság 1,4 milliárd forint összértékű pályázatot írt ki az emlékévhez kapcsolódó négy témakörben. Stefka István itt is tudott nyerni egy szerényebb összeget.

Nem mintha nem lenne szükség a Gulag-évek történetének feldolgozására, és az oral history, a helyi emlékezet-megközelítéssel sincs semmi probléma, csak hát megint Stefka, a fáradhatatlan antikommunista. Az még az elfogadható hibahatáron belül van, ha jut némi apró azoknak is, akik nem éppen a kommunizmus lebontásával biztosították a helyüket az új rendszer hivatásos ünneplői között, de Stefka István megemlékezésügyi megbízatásai jóval túlmennek ezen a mértéken.

Nemrég az RTL Híradója szedte össze, hogy az 56-os emlékév kapcsán mennyi támogatás landolt a Pesti Srácok (PS) környékén. (Lapigazgató: Stefka István.) 2 milliót kapott a PS-t kiadó Gerilla Press Kft tulajdonában álló, tavaly nyárig viszont a lapigazgató érdekeltségébe tartozó Dr. Sziget Bt. Ez utóbbi üzleti tevékenysége lényegében egy Bem rakparti kocsma üzemeltetéséből áll, ennek forradalmi stílusú átfazonírozásához jött 2 millió az 56-os emlékbizottságtól. További 68 millióval támogatta az emlékbizottság a Pesti Srácok Emlékpark-projektet.

Stefka A fehérballonos című filmjére is kapott 5 milliót az 56-os emlékbizottságtól, de a film támogatói közt felbukkan az Országgyűlés Sajtóirodája, illetve a Pesti Srácokkal korábban szerződő Földművelésügyi Minisztérium is. (A támogatásról szóló szerződést nem találtuk a minisztérium közzétételei között.)  Stefka másik 56-os filmjét (Davaj gitár) pedig az állam részéről az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. támogatta. Vagyis a Stefka-filmekhez nyújtott állami szponzoráció csak akkor nem több, mint az emlékbizottságtól kapott 5 millió, ha a fent említett szervezetek mindössze elvi jellegű támogatást nyújtottak az alkotónak.

Tavaly nyáron írt ki a másik, a Gulág Emlékbizottság a 2015-től 2017-ig tartó megemlékezés kapcsán 1,4 milliárd keretösszeggel pályázatot négy témakörben – a pályázatokról még az ősz folyamán döntés született, és a támogatásokat az év vége előtt ki is fizették. A nyertesek listáját böngészve az látszik, hogy a bizottság elég sokféle pályázót támogatott a kistelepülési önkormányzattól a Napkori Erdőgazdák Zrt-n át a Zempléni Német Iskolaegyletig. Mások mellett Stefka Istvánt is, aki Az üldözött Bethlen című pályaművére kapott 2 millió forint támogatást. A pályázatról kérdeztük a lapigazgatót, de választ nem kaptunk.

De ezzel még sincs vége a Stefka-féle megemlékezésművészeti projekteknek. A termékeny szerző a felelős szerkesztője a Magyarok a Gulágon című honlapnak, amely szintén a Gulág Emlékbizottság támogatásával jött létre – a támogatás összegéről viszont sehol nem találtunk információt. A produktum tízegynéhány szöveges aloldalból áll, van egy-két beágyazott videó- és hangfájl, az egyiken Dózsa László olvas föl egy Stefka-szöveget.

A Gulág-pályázat nyertesei közt bukkantunk rá a Csapó Harold Gábor-Kruchina Károly szerzőpárosra: ők a Menczer Gusztáv élete és küzdelmei I-II című dolgozat megírására kaptak 5 millió forintot. Csapó a III. kerületi Fidesz alelnöke, ami abból a szempontból biztosan előny, hogy ugyanitt alelnök Menczer Erzsébet, Menczer Gusztáv lánya. Kruchina nevét pedig a 2006-os zavargások kapcsán ismerte meg az ország, testvérével a rendőri túlkapások egyik áldozatává vált, jelenleg a magyar windsurf-szövetség alelnöke.

Szerencsére az 56-os emlékév – financiális értelemben legalábbis – nem ért véget 2016-ban, a kormány a napokban újabb 800 millió átcsoportosítását rendelte el. Kis szerencsével a nagyragadozók mellett a kisebbeknek is juthat még valami.

Becker András

Megosztás