Egyéb

A Valton Security 60 millió forintért őrizheti a vizes-vb irodaépületét

 

A Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. által tavaly kiírt közbeszerzésen két cég elől vitte el a munkát a Fidesz egyik kedvenc vagyonvédelmi vállalkozása, a Valton-Sec Kft.

A Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. tenderét nyerte el a Valton-Sec vagyonvédelmi vállalkozás – derül ki a Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számából. A sürgősség miatt hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás révén lebonyolított tenderen a Valton-Sec Kft. után a legjobb árat az LFH Biztonsági Szolgálat Kft. adta. Rajta kívül lecsúszott még a munkáról a Target Group Facility Management Zrt. is.

Az 58,7 millió forint értékű közbeszerzés eredményhirdetésében szerepel az is, hogy a Valton-Sec Kft. embereinek többek között objektum- és területőrzést, illetve portaszolgálatot kell ellátniuk a XIV. kerületi Angol utca 65-69. szám alatt található irodaházban. Továbbá a valtonosoknak meg kell akadályozniuk, hogy oda illetéktelen személyek bejussanak, valamint ellenőrizniük kell a gépjármű-forgalmat, amiről majd nyilvántartást is vezetnek.

Korábbi cikkeink a Valton-Sec-ről

Jól szerepel a Valton-Sec Kft. a KEF és a HM közbeszerzésein

Irodabútorokból fizetnék ki a Quaestor hitelezőit

Mélyen a piaci ár alatt bérli egy Fidesz-közeli cégcsoport a XI. kerület legjobb vendéglátóhelyeit

A céghíreknél azonban jóval nagyobbat robbant az, hogy amikor a Rogán család helikopterrel ment Szabó Zsófi műsorvezető lagzijába, akkor a repülés után a Valton-Master Car által bérbe adott autóval robogtak tovább. Mint a Népszabadság megírta, a cég 2013-ig „formálisan” a Valton Security luxusautók bérbeadására szakosodott leányvállalata volt, ezután kiváltak a Valtonból, de a „név és az együttműködés megmaradt”.

A repülőgépet a miniszter családja részére rendelkezésre bocsátó üzletember állítólag Rogán Antal nejének cégével, a Nakama & Partners Kft.-vel barterozta le az utazást. A vállalkozás Rogán-Gaál Cecília és Hajdú-Sarka Kata érdekeltsége, Rogánné egyébként éppen Bessenyei Istvánt váltotta a vállalkozásban.

Az Index pedig tavaly foglalkozott a Valtonnal. Többek között megírták, hogy a vállalkozás éves nettó árbevétele 2010-ben alig haladta meg a 600 millió forintot, 2014-ben viszont már 1,6 milliárd forint feletti eredménnyel zártak. 2012-ben szállt be a kft.-be Varga Lajos mellé Bessenyei István.

Volt NapTV-székház, jelenleg Mészáros Lőrinc érdekeltség

A Valton-Sec által védendő épület egyébként a Nap TV egykori székháza, amelyet Mészáros Lőrinc azért vett meg, hogy oda költöztesse a tulajdonába került Echo TV-t. Ám tavaly áprilisban Gyárfás Tamás felajánlotta az ingatlant egy forint bérleti díjért a vizes vb-t rendező Bp2017 Kft.-nek, amely 28 millió forintért felújíttatta azt. Ezt az összeget Gyárfás – mint a hvg.hu-nak elmondta – a Mészáros Lőrinccel megkötött ügylet után visszafizeti. Mivel a tendert az őrzés-védelemre a Bp2017 Kft. írta ki, valószínűleg bérlőként megmaradhatott az ingatlanban.

Csikász Brigitta

Megosztás