Egyéb

Dől az agrártámogatás az agrárállamtitkár cégéhez

 

Néhány tízmilliós eltérés látszik Czerván György földművelési államtitkár vagyonbevallása és az államkincstár közzétételi listája között. Az azonban biztos, szépen kasszírozta az uniós agrártámogatást az államtitkár résztulajdonában lévő agrárcég és szövetkezet.

 

Saját friss vagyonbevallása szerint is több mint 75 millió forint uniós agrártámogatást kapott tavaly Czerván György, a Földművelési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára kisebbségi tulajdonában lévő cég és szövetkezet. Az agrártámogatásokat közzétevő kormányzati honlapon keresve még több, összesen 95,6 millió forint kifizetés látszik a tápiószentmártoni Aranyszarvas Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zrt.-nek és az Aranyszarvas Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Szövetkezetnek 2016-ra. Előbbiben – a bevallás szerint – 24,8 százalék, utóbbiban 2,6 százalék Czerván tulajdona.

A vagyonnyilatkozat ugyanakkor jelez egy 150 ezres tételt, amit Czerván magánszemélyként kapott, s ami a támogatáslistán nem szerepel. Czerván őstermelő is, illetve földjei bérbeadásából is származott 703 ezer forint éves jövedelme az államtitkári bruttó 997 ezer forintos havi apanázs, illetve a képviselői jövedelmén felül. Összesen közel 25 hektár tápiószentmártoni és tápióbicskei földet (szántót és erdőt) vallott be az államtitkár, aki egy tavaly vásárolt BMW X3-ast hajt vagyonnyilatkozata szerint. Megtakarítása 2,8 millió forint, miközben 4 millió forinttal tartozik egy meg nem nevezett magánszemélynek.

Az Aranyszarvas korábban sikerrel pályázott állami földekre az NFA-nál. Czerván pedig azzal került a hírekbe, hogy veje nagyon nyert a trafikkoncessziós pályázaton.

Kapcsolódó cikkünk:

Képviselői mellékjövedelmek: havi egymillió a Parlament tévéért

Rádi Antónia

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás. Részletek itt.

Megosztás