Egyéb

700 millió forintot kapott a Tenisz Szövetség egy világverseny megrendezésére

 

Közel félmilliárd forinttal tolta meg a kormány a Szűcs Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő által vezetett Magyar Tenisz Szövetséget. További 237,5 milliót is kap a sportág, hogy nemzetközi tenisztornát rendezzen az ország még az idén.

Másfél millió híján 700 millió forintot szán hétfői határozatában a kormány arra, hogy az idén Magyarországon rendezzenek ATP World Tour 250-es tenisztornát. A kedvezményezett Magyar Tenisz Szövetség 461 millió forintot kap arra, hogy ideiglenes létesítményeket állítson fel a rendezvényre, majd további 237,5 milliót különít el a költségvetés az eredeti állapot helyreállítására.

A határozatot a pénzköltésről a Magyar Közlönyben a 444 is kiszúrta. Érdekes adalék lehet még, hogy a teniszszövetség egyike a fideszes politikusok által leuralt számos sportszövetségnek. A szövetség elnöke Szűcs Lajos országgyűlési képviselő.

Szűcs hitvallása honlapján: „a tudás, a szorgalom és a becsület mindennél fontosabb, mert azt senki sem veheti el az embertől. Mióta az eszemet tudom, eszerint próbálok élni”.

Szűcs még közgyűlési elnökként úgy került a hírekbe, hogy ő szervezte 12 fideszes megyei közgyűlési elnök Azori-szigeteki utazását 2011 decemberében az Európai Régiók Közgyűlésére. Mint utóbb kiderült, ő és a később Voldemortként elhíresülve büntetőeljárás alá vont Mengyi Roland sem egyedül, hanem kísérővel utazott. Ott volt Ponta Delgadában régi ismerősünk Becsó Zsolt is Nógrád képviseletében.

Ellentmondóak az akkori hírek arról, ki állta cehet. A megyék mindenesetre nehéz helyzetben voltak ekkor, a Szűcs vezette Pest megye például tízmilliárdos adósságot görgetett, az utazás idején több iskolában nem volt fűtés, pár hónappal korábban pedig a fideszes kötődésű Hungast szüneteltette a közétkeztetést kifizetetlen számlák miatt.

Kapcsolódó cikkek:

Az uniós milliárdokból felújított Hollókőn épül a fideszes Becsó család háza

Fantomkalandpályák, begerjedt pályázatírók, családi projektek – így költöttük az uniós pénzt 2016-ban

Fantomberuházások, kihalt üzemcsarnokok uniós pénzből Nógrádban

Voldemort 1.0 – nem Mengyi lenne az első, akit a pártvezetés enged a mentelmi jog mögé bújni

Rádi Antónia

Januári előfizetési akció!

Januárban minden huszadik régi és új előfizetőnket megajándékozzuk egy Átlátszós pólóval. Részletek itt.

Megosztás