Egyéb

Kartellező ajánlattevőket zárt ki a Magyar Közút Zrt. egy 184 millió forintos közbeszerzésből

 

A Magyar Közút Zrt. 184 milliós tenderére három ajánlat érkezett, de mindhárman ugyanazt a terméket kínálták, csak különböző árakon.

Általában csak a Gazdasági Versenyhivatal évekkel későbbi közleményeiből értesülünk arról, hogy valamikor régen egy-egy közbeszerzésen miként kartelleztek az ajánlattevő cégek, de az EU-s közbeszerzési értesítőnek hála most láthatunk egy teljesen friss példát egy ilyen próbálkozásra.

Az állami tulajdonú Magyar Közút Nonprofit Zrt. még 2016 szeptemberében írt ki nyílt közbeszerzést nettó 184 millió forint értékben. A pénzből a közmunkásoknak akartak venni 47.578 különböző kéziszerszámot és 159.580 sittes zsákot.

Az uniós értesítőben január 27-én megjelent tájékoztatás szerint azonban a tendert eredménytelenné nyilvánította a Magyar Közút, mert

„arra lehet következtetni, hogy a nevezett ajánlattevők az eljárás tisztaságát és a többi ajánlattevő érdekeit súlyosan sértő cselekményt követtek el.”

Arról van szó, hogy három cég tett ajánlatot, a Normtec Kft., a Tempel Kft., és a szlovák Premium Line s.r.o, de erős a gyanú, hogy összejátszottak:

– A Normtec Kft. ajánlatának 22. oldalán a „Szakmai ajánlat és árazott költségvetés” nyilatkozat fejlécében a Tempel Kft. ajánlattevő neve szerepel

– A Premium Line s.r.o ajánlatának 10. oldalán található „Szakmai ajánlat és árazott költségvetés” nyilatkozat fejlécében szintén a Tempel Kft. ajánlattevő neve szerepel

– A fentiek mellett mindhárom ajánlatban az összes termék esetében ugyanaz a termék gyártója és típusa.

– A Premium Line s.r.o minden egységáránál 23,23 %-kal több a Tempel Kft. minden egyes egységára, illetve a Tempel Kft. minden egységáránál 14,33 %-kal több a Normtec Kft. minden egyes egységára az ajánlatokban.

A cégadatbázis is szoros kapcsolatot mutat a vállalkozások között:

– a kecskeméti Normtec Kft. a tiszakécskei Basa János tulajdonában van

– a tiszakécskei Tempel Kft. tulajdonosa a német lakcímű Marion Wagner, ügyvezetője a szintén német című Johann Ocken, de a cégben 2009-2011 között ügyvezető és tulajdonos volt Basa János is, akié most a Normtec

– a szlovák Premium Line s.r.o tulajdonosa a Tempel Kft ügyvezetője, Johann Ocken

Erdélyi Katalin

A céginformációt az Opten szolgáltatta. A címlapkép illusztráció.

Januári előfizetési akció!

Januárban minden huszadik régi és új előfizetőnket megajándékozzuk egy Átlátszós pólóval. Részletek itt.

Megosztás