Az erősen fidesz-közelinek tartott WHB négy másik céggel közösen régészeti feltárásokhoz kapcsolódó földmunkákat fog végezni országszerte a NIF megbízásából, uniós pénzből.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) 2016 augusztusában írt ki nyílt közbeszerzést „vonalas létesítmények terület előkészítéséhez kapcsolódó régészeti lelőhelyek feltárásának gépi- és kézi földmunkáinak elvégzésére” két részben, Kelet- és Nyugat-Magyarország vonatkozásában.
Az EU-s közbeszerzési értesítő január 24-i számában megjelent eredménytájékoztató szerint a tenderre mindössze egyetlen ajánlat érkezett, melyet négy cég közösen nyújtott be és el is nyerték a megbízást.
A konzorcium vezető tagja a West Hungária Bau Kft., partnerei az ArcheoGép Kft., az Ex Voto Kft., a Leveller Kft. és az ALISCA BAU Zrt.
Az egész országra kiterjedő földmunkákra vonatkozó keretszerződés összege nettó 3,6 milliárd forint, a költségeket a NIF különböző uniós projektekből (IKOP, CEF, TOP, GINOP, Ispa) állja.
Az állami tendereket az utóbbi években sorra nyerő WHB-t alighanem senkinek nem kell bemutatni, partnereivel azonban eddig még nem nagyon találkoztunk.
– A rábapatonai ArcheoGép Kft. a Lekri Group tagja, tulajdonosa Nyikus Krisztián és a ChinaSearch Bt. A céget 2010-ben alapították, és 2016 tavaszán szintén a WHB-val és az Ex Voto Kft.-vel közösen nyert el egy régészeti feltárásokhoz kapcsolódó földmunkákra vonatkozó, 4 milliárd forint értékű tendert, a megbízó pedig a a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ volt. Az ArcheoGép 2014-es nettó árbevétele 392 millió forint, a 2015-ös pedig 93 millió forint volt.
– A 2007-ben bejegyzett Ex Voto Régészeti Kft. tulajdonosa Nagy Róbert, nettó árbevétele 2014-ben 66,6 millió forint, 2015-ben 289 millió forint volt. 2014-ben az Ex Voto Kft. egyedül nyerte el a NIF egy hasonló, de kisebb volumenű, 270 millió forintos megbízását.
– A 2015-ben bejegyzett Leveller Kft. (jogelődje az Old-Leveller Kft.) tulajdonosa a kecskeméti Csitos György, a cég 2015-ös nettó árbevétele 1,9 milliárd forint volt.
– A bátaszéki ALISCA BAU Zrt. tulajdonosai Korcsmár István és Werner Mihály, a cég nettó árbevétele 2014-ben 4,9 milliárd forint, 2015-ben pedig 6 milliárd volt. Korcsmár István 2016-ban tájékoztatta az MTI-t az ALISCA BAU sikereiről és elmondta, hogy „A cég több jelentős európai uniós beruházás kivitelezője volt 2015-ben, részt vett a több mint kétmilliárd forint értékű Dombóvár térségi ivóvíz-minőségjavító programban, a Bács-Kiskun megyei Mélykút egymilliárd forintos csatornázásában és a bajai Sugovica partfal rekonstrukciójában.”
A cégadatokat az Opten szolgáltatta. A címlapkép illusztráció.
Januári előfizetési akció!
Januárban minden huszadik régi és új előfizetőnket megajándékozzuk egy Átlátszós pólóval. Részletek itt.
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!