Egyéb

Három ábra arról, hogy miből gazdálkodik az Átlátszó a háttérhatalmi hozzájárulásokon kívül

 

Az Átlátszó magánadományokból működik: nem fogadunk el pénzt állami vagy önkormányzati szervezetektől, pártoktól, vagy olyan cégektől amelyeknek tulajdonosi vagy döntéshozói háttere nem átlátható. Nagy szükségünk van viszont közönségünk adományozásban is megnyilvánuló pozitív visszajelzéseire. Az elmúlt két évben a közösségi finanszírozásunk aránya már meghaladta az egyéb bevételeket.

 

Hirdetés

800x600_Januar2

 

A „civil átláthatósági törvény” munkacímen emlegetett kormányzati kezdeményezés átlátható gazdálkodásra vonatkozó elemeinek az Átlátszó alapításától fogva önként eleget tesz: honlapunkon évről-évre közzétesszük pénzügyi beszámolóinkat és közhasznúsági jelentéseinket, továbbá egy a hivatalosnál jóval részletesebb éves jelentést amelyben a pénzügyeinkre is kitérünk, de a bevételeink forrását és költségeink megoszlását is megosztjuk a nagyközönséggel.

Ezek mind elérhetőek a főmenüből és ezen az oldalon.

A kormányzati támadások miatt és a tisztánlátást elősegítendő most újabb infografikákat készítettünk a fennállásunk elmúlt három évében elért bevételekről, és azon belül a különféle típusú bevételek megoszlásáról.

Előzmények

Izraeli mintára bajos lesz bevezetni a magyar civilellenes szabályokat

Hogyan számolt le Orbán Viktor izraeli eszmetársa, Benjamin Netanyahu az ottani civil szervezetekkel?

Bepereltük a titkosszolgálatot az eltitkolt Soros-tanulmányért – Orbánék megint Finkelstein kottájából játszanak

Hogyan lettünk jugoszláv békaemberek, és mi köze van ehhez Putyinnak

The Soros Army Needs You – támogasd az Átlátszót “Soros Army” pólóvásárlással

 

Az első ábrán az látható hogy a magánadományok mennyisége és aránya, és ennek köszönhetően az egész büdzsénk örvendetesen növekedett az elmúlt három évben. Hosszútávú stratégiai célunk a 70%-os közösségi finanszírozás elérése és fenntartása:

magan

 

A második ábrán az látható, hogy a külföldi intézményi (például a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványoktól vagy a Norvég Civil Támogatás Alaptól, illetve a szintén norvég Fritt Ord-tól származó) támogatásaink aránya bőven a kritikusnak mondott 50%-os arány alatt maradt az elmúlt két évben. Az Átlátszó bevételeinek túlnyomó része Magyarországról érkezik:

kulfold

 

A harmadik ábrán ismét a különféle bevételeink forrása és azok százalékos aránya az összbevételhez képest:

oszlop

 

Mivel a magyar kormányzati kezdeményezésnek mintául szolgáló, tavaly elfogadott izraeli szabályozás az 50%-nál magasabb arányban külföldi állami forrásokból gazdálkodó civil szervezeteket sújtja, azt tanácsoljuk olvasóinknak, hogy ha meg akarják óvni az Átlátszót a kormány haragjától és a várható korlátozásoktól, továbbra is fizessenek elő havi rendszerességgel, és címezzék nekünk az szja 1%-okat, mert ezzel a közvetlen pénzügyi hozzájáruláson túl az Átlátszó legitimációját is erősítik, a kormány civilellenes hadjáratát pedig megnehezítik.

Minden támogatást köszönünk!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42