A közbeszerzést egyedüli ajánlattevőként a Laki Épületszobrász Zrt. nyerte.
A Fekete György által vezetett Magyar Művészeti Akadémia (MMA) még 2014 novemberében vette meg az Andrássy út 101. szám alatt található Schanzer-villát, amely 2006-ig a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székháza volt.
Egy 2015 októberében kelt kormányrendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította az MMA székházának kialakítását. A székház az Andrássy út 101. sz. és az azzal szomszédos, Bajza utca 31. sz. alatt található ingatlanban (Freund-villa) kerül kialakításra.
A székház tervezésére gyorsított eljárásban 140 milliót költött az MMA, most pedig elkezdődik a megvalósítás is.
Az uniós közbeszerzési értesítő december 30-i számában megjelent tájékoztató szerint a kivitelezésre még októberben kiírt nyílt tendert egyedüli pályázóként a Laki Épületszobrász Zrt. nyerte nettó 3,98 milliárd forintos ajánlattal.
A közbeszerzési tájékoztató szerint az MMA székházának kialakítása 20 hónapig fog tartani, és a nyertes cég sok munkafázist alvállalkozókkal fog elvégeztetni.
A Laki Épületszobrász Zrt. meglehetősen sikeres az állami tendereken: 824 millió forintért újítják fel a Hild-villát az MMA-nak, valamint összesen 7 milliárdért építenek a West Bauval lovardát és egyéb épületeket a Várba.
Ha január 8-ig előfizetsz egy egész évre, akkor névre szóló 2017-es Átlátszó Támogatói Kártyát küldünk. Újfajta átlátszós póló is van. Részletek itt.
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!