Egyéb

410 millióval többet költenek a budapesti olimpia reklámozására

 

A közvéleménykutatások meglepő eredményei és a riói sikerek miatt megemelt keretösszeg így már 1,3 milliárd forint.

Az uniós közbeszerzési értesítő december 24-i számában megjelent tájékoztató szerint a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. 410 millió forinttal megemelte a budapesti olimpia népszerűsítésére kötött szerződés keretösszegét.

A nettó 900 millió forintos megbízást még nyáron nyerte el a Media Insight Kft. és a Humán Telex Kft., utóbbi cég egyik tulajdonosa Orosz Pál, a Fradi vezérigazgatója. A mostani módosítással a reklámszerződés keretösszege 1,31 milliárdra nőtt.

A közel félmilliárdos többletköltség hivatalos indokai a következők:

„Az elvégzett közvélemény-kutatások előre nem látható eredményei miatt Vállalkozóknak meg kellett változtatnia a kampánystratégiát.

Továbbá az előre nem látható Riói Olimpiai sikerek, valamint a riói Magyar Ház sikere és a római olimpiai pályázat előre nem látható visszavonása miatt lényeges többletfeladatok adódtak.”

Mint novemberben megírtuk, a keretösszegből eddig 360 millió forintot költöttek el, és idén januárban a MOB két közbeszerzését is a Human Telex Kft. nyerte, a feladat akkor is a budapesti olimpia népszerűsítése volt.

Erdélyi Katalin

Már megint itt van az év vége. Most itt a lehetőség, hogy úgy támogasd a munkánkat, hogy ezzel egy karácsonyi ajándékra is szert teszel. Ha előfizetsz egy évre, akkor névre szóló 2017-es Átlátszó Támogatói Kártyát küldünk. Újfajta átlátszós póló is van. Részletek itt.

Megosztás